Miért a nő joga dönteni az abortuszról? Nekem miért nincs beleszólásom?

Hogy miért?

Ő növeszti 9 hónapon át, ő meg állandóan vizsgálatokra, hiányzik a munkából, ő hányja végig az első trimesztert és neki fáj a dereka, aranyere, neki lesznek striái és ő szüli meg kínok között, ő vacakol a szoptatással, vagy ha nem, akkor rossz anya.

Tőle fogják megkérdezni a munkahelyen, van-e gyerek, ha igen, nem veszik fel esetleg.

Ő nem fog tudni olyan könnyen lelépni, mint te, ha esetleg meggondolod magad.

Ja, és bármi rosszat csinál a gyerek, tuti az anyja a hibás. Miért vállalná be ezeket, ha NEM akarja?

Valaki írta, hogy szar lehet egy olyan gyereknek, akit nem akartak. Hát az én gyerekem is ilyen képzeld és mégis IMÁDOM! Igen a terhességem elején pánikoltam, nem akartam, mivel az apja sem maradt velem, de 9 hónap alatt felkészültem, megszerettem. Ő a legjobb dolog az életemben, bármit megtennék érte és ezt ő is érzi, és ha nagyobb lesz tudni is fogja!!

Ezt csak azért írtam le, mert bizony lehetséges, hogy most tehernek érzi, bepánikolt, de később átalakul benne ez az érzés, és én ezt tartom valószínűnek.

Szia! Üzenem a barátnődnek, hogy én pont annyi idős voltam, mint ő, amikor véletlenül teherbe estem. Úgy, hogy sosem akartam gyereket, egyáltalán nem hatottak meg a kiskrambók, sőt, inkább idegesítőnek találtam őket.

Viszont azt gondoltam, ha ennek ellenére megtörtént ez velem, annek tán valami sorsszerűség az oka, mert biztos voltam benne, hgoy egyébként szerintem sosem vállalkoztam volna a gyerekszülésre, ha „terveznem” kellett volna, mindig lett volna még „jobb dolgom” a gyereknevelésnél. A barátom is hasonlóképpen érzett, mint én, de megtartottuk mégis, és azóta is együtt vagyunk, neveljük közösen ezt a néha angyal, néha ördög gyereket. Hozzáteszem, a (most már) férjemnél jobb apát keresve sem találtam volna, maximális segítség (talán mert megérti, hogy nekem szükségem van a gyereken kívüli életemre is – ahogy én is megértem ezt nála).

Tudod, most már, tíz év távlatából azt tudom mondani, hogy az ember előbb-utóbb megcsömörlik a bulizástól, és igaz az az állítás (amit régen nem hittem volna), hogy a 30 feletti nők megőrülnek, hogy nekik gyerek kell. Látom a még gyerektelen barátnőimen, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal – jó, persze, teszik a dolgukat, de nagyon vágynak már „családra”. Pedig mindnyájan vagány, mozgékony, pörgős csajok voltunk, csak hát az a típusú szórakozás, amit 15 évig űztünk, valahogy már nem vonz. Ne értsd félre, nem ülök itthon folyton a gyerekkel, sőt, összejárunk dumálni, fröccsözni, sörözni, sétálni, házibulizni – de ezeket lehet gyerek mellet is (persze ha van, aki vigyázzon rá néha).

Ne haragudj, de nem lehet, hogy a barátnődnek veled van gondja? Egy jól működő párkapcsolatban 28 évesen szerintem már legalábbis elgondolkodik az ember, hogy megtartson-e egy gyereket.

Egy nő 2 dologért tenne meg bármit: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen.

Fura, hogy 28 évesen az általad említettek az indokai. Kicsit éretlennek és leginkább kényelmesnek tűnik, már ne haragudj. Nem akarlak megrémíteni, de ha te ennyire szeretnéd, ő meg ennyire nem, az a kapcsolatnak sem tesz jót, az tuti.

Meggyőzni nem hiszem, h meg lehet. Ha gonosz lennék, azt mondanám, h hagyd a francba, mert mellette már nem éred meg az unokáid születését...

Azért, mert:

1, az ő teste

2, ő esik ki a munkából

3, az ő életére van közvetlen, maradéktalan hatással

4, ő fog éjszakázni

5, egyszerűen JOGA van eldönteni egy nőnek, hogy szül-e és mikor