Sok szülő miért terheli le ennyire a gyerekét? Vagy én vagyok maradi, hogy feleslegesnek tartom a heti 4 szakkört?

Szerintem két dolog fontos: az egyik, hogy a gyerek élvezze. A másik, hogy heti hány alkalom van.

Én hordtam a lányom babaúszásra, mert nagyon élvezte. Az utolsó 2 alkalmat már nem, azóta keresek valami mást, például a mondókás foglalkozást kipróbáljuk mert itthon szereti, ha olvasok neki. Ez heti 2 alkalom, nem tartom soknak.

Az igaz, hogy sokan megszóltak, hogy miért nem erőltetem kicsit az úszást. De én szerencsés alkat vagyok, leszarom más véleményét :-)

Ha nagyobb lesz, sportolni és nyelvet tanulni fog. Igen akkor már kicsit erőltetni fogom. De hogy mit, azt majd rábízom.

Fontos, hogy élvezze a gyerekkorát. De az is, hogy ha az érettségi évében döbben rá hogy egyetemre akar menni, akkor ne abban az évben keljen 4-5 tárgyból emelt szinten érettségizni és még pár nyelvvizsgát is letenni, hanem legyen alapja.

Én nem hordanám össze vissza a gyerekemet, egyik foglalkozásról a másikra. Baba korban meg főleg nem.

Megismertetem vele a választási lehetőségeket, (tánc, zene, sport, képzőművészet) és ő választ, hogy melyik tetszik neki a legjobban és heti 1-2 alkalommal oda fog járni. De valamit azért kell csinálnia, hogy megtanulja mi az a küzdeni akarás, mi az a verseny, hogy csinálni valamit, alkotni, az jó dolog. Dolgosságra, leleményességre neveljük azáltal.

Amit még fontosnak tartok az az idegen nyelv. Mivel én is rendesen megküzdöttem az angollal, nem szeretném hogy a gyerekem is keresztül menjen ezen. Már ovis korban lehet angolul tanítani őket, játékosan, élvezetesen, és később a suliban nem fog szenvedni, az első lesz az osztályból aki leteszi a nyelvvizsgát. Nagyon sokat számít hogy gyerekkorában megismerkedik a nyelvvel, mert később nem lesz gátlásos miatta. Amíg kicsik, olyanok mint a szivacsok, mindent magukba szívnak.

Szóval heti 1-2 alkalommal az Ő ÁLTALA kiválasztott foglakozás, plusz angol nyelvtanulás.

Ennyi.

Ennél jobban nem terhelném le a gyerekem. Had játsszon ideje nagy részében! Abból tanul a leginkább. :)

7. vagyok, a húszéves, aki nem anyuka, tehát lehet támadni, de akkor is ezt látom.

A legtöbb anya kétségbeesett, amit meg is értek, hatalmas meló lehet jó szülőnek lenni. Mindenki azt akarja megadni a gyerekének, amit ő maga nem kapott meg - az már mellékes, hogy talán nem is volt rá szüksége. Ettől a kétségbeeséstől bizonytalanná válnak, és kialakul a csordaszellem, mert minden kis falkában van egy karizmatikusabb egyéniség, aki példaként emelkedik a többi anyuka fölé. Így aztán anyukának hatalmas önigazolás, hogy egyengeti szépen a gyerek jövőjét, ide-oda hordja, beleneveli a kicsibe a teljesítménykényszert már kiskorától.

Egy anya legyen elsősorban anya, és ne a gyereke menedzsere.

Lehet, hogy valóban kisarkított kissé a kérdés, de létező jelenség sajnos, hogy mennyire elterjedt, azt meg senki nem tudja megmondani, mert mindenki mást tapasztal a saját környezetében.

Én csak részben értek egyet.

Egyetértek azzal, hogy a gyereket terhelni kell - de csak annyira, amennyit elbír. És csak azzal, ami örömet okoz neki. A 30 éves sem attól lett idegroncs, hogy sok dolgot kipróbálhatott, hanem feltételezem, hogy a teljesítménykényszertől.

Azért gondolom, hogy "terhelni" kell a gyereket, bár nem ez a legjobb szó rá, mert

- Ha sok dolgot kipróbáltatunk vele, nagyobb valószínűséggel derül ki, mit szeret csinálni, mihez van egyáltalán kedve, és hogy miben tehetséges - kisebb a valószínűsége, hogy a tehetség elkallódik.

- Ha nem unatkozik, akkor kisebb a valószínűsége, hogy tizenegykét évesen "depressziós" lesz, drogozni kezd, vagy kedvenc szórakozás a szomszéd néni ablakának kővel dobálása lesz (a haverokkal természetesen).

- Ha bizonyos szakkörökre jár, könnyebben talál hasonló érdeklődésű barátokat.

Természetesen nem szabad balettre kényszeríteni, ha két ballába van és nem egy légies alkat. Nem szabad kórusba járatni, ha nincs hangja (bár énekelni meg lehet tanulni, és jó is, ha a gyerek megtanul, mert szerintem elég rossz az embernek, ha egy tábortűznél nem tud vagy nem mer a közösséggel énekelni - de énekelni nem a kórusban fog megtanulni, hanem szolfézson).

Nem szabad rajz szakkörre járatni, ha folyamatosan kudarcok érik.

De ha valaki megengedheti magának, akkor nem látom problémásnak, ha a gyerekkel több dolgot megismertet. A művészeteket kiemelten fontosnak tartom, mert a lelki fejlődéshez, a személyiségfejlődéshez, a világban a szép és a jó meglátásához rendkívül nagy szükség van rá - és mostanába nehéz a jót látni a világban, és a helyzet egyre rosszabb lesz. Viszont ha csak a rosszat látja az ember, soha nem lesz boldog...

Amit nem szabad: elvárni a gyerektől, hogy

- a mi vágyainkat beteljesítse (azzá váljon, akivé mi nem válhattunk),

- mindenben a lejobbat nyújtsa - mert mindenben nem lehet tehetséges.

Babafoglalkozások... nehéz kérdés, nem értek hozzá, de szerintem itt elsősorban arról van szó, hogy az anyukák nem akarnak otthon becsavarodni egy válaszadásra, értelmes beszédre képtelen kicsivel, akivel max. egyoldalú társalgást lehet folytatni. A férj estig dolgozik, a gyermektelen barátnők pedig elmaradnak. Szerintem az anyuka ilyenkor magának keres társaságot, hasonló korú gyerekek anyukái közt, akivel vannak közös témáik (hogy fejlődik a gyerek, milyen betegsége van stb.). Ez a gyerek szempontjából nem biztos, hogy előnytelen, hiszen az úszás nem árt, fejleszti a mozgáskoordinációt, a ringatók élvezik, ÉS ami a legfontosabb, megszokják a gyerektársaságot, mire bölcsibe, oviba kerülnek. Akit nem visznek ilyen helyre, nem "szocializálódik". Azért tettem idézőjelbe, mert elvileg erre nem is nagyon lenne szükség, ha az anyukák megengedhetnék maguknak, hogy 3-4 évig otthon maradjanak a gyerekkel. De mivel legtöbben már másfél évesen bölcsibe kell adják a gyereket, szerintem jó, ha a gyerek megszokja, hogy nem ő van egyedül, hanem más gyerekek is. Sajnos korai, de szükséges.

"beleneveli a kicsibe a teljesítménykényszert már kiskorától. "

5. vagyok.

De nagyon okosan megfogalmaztad, pontosan erről van szó!

Tudjátok milyen egy ilyen teljesítménykényszeres emberrel élni?

Hát maga a pokol!

Semmi se jó neki, semmi sem elég, minden kevés, minden értéktelen, ha elért valamit, már azt lesi, hogy mit kéne most elérni.

Azért hajt, mint az állat, aztán, ha megvan, elégedetlen, és újra kezdődik minden.

Közben pedig állandó az idegbaj, a szorongás, a rossz közérzet.

A volt párom utált és gyűlölt minden "nem hajtós" embert, aki elégedett volt, azzal, amije volt, és nem ácsingózott egy 5. diploma után mondjuk.

Ilyen a családja is, aki elégedett és nem hajt, az "igénytelen".

A fiuknak van 3 diplomája, most csinál egy újabb szakképesítést, kocsija van, lakása, kívülről minden OK, csak azt nem látja senki, hogy egy lelki roncs!

Na, ennyit a teljesítménykényszerről.

Sok szülő azt hiszi, hogy csak így lesz okos a gyereke. Tapasztalat,hogy az ovis nyelvtanulás nem ér semmit! Legfeljebb csak akkor, ha otthon a szülők nem magyarul, hanem a tanult nyelven beszélnek a gyerekkel.

Mondókákat otthon is lehet nekik tanítani, ezért nem kell sehova sem vinni.

Igaz, akkor az anyuka nem tudna vele társaságba járni, hanem otthon unatkozna.