Vállalnátok a béranyaságot?

Én nem vállalnám. Tudom, hogy nem betegség a terhesség, de azért az sok lenne nekem, hogy "hurcolom" 9 hónapig, aztán meg is szülöm, aztán még csak nem is az enyém. Se pénzért, se ingyen, se legjobb barátnőmnek, se senkinek nem vállalnám.

Ha valaki ilyet tesz, az rendkívül önzetlen ember, minden tiszteletem az övé. Én ennél önzőbb vagyok...

Nem vállalnám, több ok miatt sem: szerintem túl nagy kötődés alakulna ki köztem meg a baba közt és nem tudnám "odaadni". Elsősorban ezért. Pénz nekem nem ér annyit, hogy 9 hónapig nevelgessem a hasmban, majd szenvedések árán megszüljem, majd "megváljak" tőle. Igen, lehet önzőség, de a testemet adnám el lényegében. Vagyis bérbe.

Esetleg nagyon közeli rokonnak, testvérnek, unokatestvérnek igen, de az anya-gyermek kapcsolat szempontjából ezt sem tartom egészségesnek.

Mondjuk én nem az a típus vagyok aki épp imádott terhes lenni. De van olyan barátnőm, aki igen.

Hogy megy ez egyátalán? Megszülöd, majd fürdetés után nem kapod vissza?? Viszik az "új" anyukájának? Te meg boldogan pillázol, miközben varrnak, hogy milyen nemes célt vittél véghez??

Hm. Köszi nem.

Nem vallalnam. Vagy ha vallalnam, akkor belepusztulnek abba, hogy elveszik tolem a gyermekem.

En egyszeruen keptelen lennek felfogni azt, hogy az a baba valojaban nem az enyem, mert OK, hogy a petesejt nem az enyem volt, de akkor is szinte az elejetol az en testemben volt, talan emelyegtem miatta ket honapon at, en ereztem az elso rugasokat, a joslofajast, en aggodtam magam halalra, hogy miert nem mozog egy oraja, ugyanugy izgulnek az uh-k elott, hogy minden rendben van-e.

Ugyanugy, mint a sajat gyermekemnel. Nem tudtam megerteni, hogy o nem az enyem, hiszen a sajat gyermekem arca is ugyanugy idegen volt, amikor eloszor meglattam, mint ennek a babanak az arca es ez a baba is az en szivveresemet hallva, az en mellemen tudna legjobban megnyugodni az elso idoszakban, nem azon non, akie a petesejt volt.

Nagy dolog a petesejt, teny, hogy anelkul nincs megtermekenyites, de en azt hiszem, hogy a babahoz valo kotodes, a feltetlen szeretet es az anyasag erzese, gyokerei nem a megtermekenyites idejeben alakulnak ki, hanem az allapotossag es a terhesseg alatt es ezeket en mind atelnem.

Nah, ezert nem vallalnam. Emelem kalapom azok elott, akik ezt meg tudjak tenni, biztosan nagyon nehez, de hatalmas dolgot is tesznek, hiszen eletet adnak egy parnak.

Bennem a segítő szándék maximálisan megvan, nagyon sajnálom az olyan szülőket, akiknek lehet gyereke.

De lelkileg nem tudom, hog viselném, de ha eljutnék erre a pontra, biztos oda tudnám adni a babát.

Első válaszoló vagyok. Végigolvastam a válaszokat és még mindig úgy érzem, hogy meg tudnám tenni. Ha sajátomként várnám és úgy kellene lemondanom róla, az más, de igy az elejétől tudnám, hogy ő nem az én gyerekem és nem is úgy gondolnék rá, nem is úgy beszélnék hozzá. Inkább olyanokat mondanék, hogy "Kati és Peti már nagyon várnak, nagyon boldog leszel velük, nemsokára az igazi szüleidhez kerülsz, mi ketten boldoggá tesszük őket". Csak azért izgulnék, hogy nehogy valami komplikáció legyen a várandosság alatt.

Egyébként én igazából a dajkaanyaságra gondolok, amikor nem az enyém a petesejt sem. A béranyaság, amikor a saját petesejt termékenyitik meg a genetikai apa spermájával. Nálunk mindkettő törvénytelen.