Ez tényleg így működik az ovikba (beíratás)?
pontrendszer van )ezért kell az indoklás) tehát hiába adnál pénzt, nem vehetik előre. Illetve ha előre vennék tuti hatan szólnának,ésakkor balhé lenne.
Ha viszontg nem állami,hanem alalpítványi ovi,akkor természetesen aki fizet, azt veszik fel.
Nálunk sajna így működik, nekem is mondták, hogy támogatják az alapítványt, és felveszik a gyerekt. Mit ne mondjak én is meglepődtem, aztán mondta a férjem, hogy mit vagyok meglepve, a mai világban ugyan mi nem szól a pénzről? :(
Igaza van sajna:S
Én mondjuk így is kicsit "csaltam" mert jön a kistesó, és ha tudnák, nem vennék fel a gyereket, ezért a bölcsiben azt javasolták, hogy ne mondjam el a kistesót, mert nagyon kicseszek a gyerekkel, ha egy év közösség után hirtelen otthon kell maradnia velem meg egy újszülöttel:( ÍGy nem szóltam, nem is nagyon forszírozták, hiszen még dolgozom, így számukra evidens, hogy akkor is fogok, amikor a gyerek odajár:(
Az a szomorú, hogy simán kiraknák a gyerekemet, és oldjam meg, hogyan kezeli a hirtelen váltást. Pedig őszintén megmondom, engem nem zavarna itthon se - bár tény, hogy már 2 évesen is kellett neki a társaság, én kevés voltam:(
Nekem a közel 4 évesemet nem valószínű, hogy felveszik, mert hát igen a sorrend.....
Csókos, ismerős, barát, pénzt adó, dolgozó anya, és utána jön a többi.
budapesti oviról van szó? nálunk igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!