Muszáj tovább vinnem a nevemet?

Megmondod neki: anyu, te már elneveztél egy gyereket, most rajtam a sor.

De komolyan, ha ilyen dologban engedsz, akkor mi mindenben fogsz még? Ennél sokkal durvább dolgokban fog rád nyomást gyakorolni, ezt megígérhetem, és neked meg kell tanulnod nemet mondani, mert annak a gyereknek a nevéről (és minden más vele kapcsolatos dologról) két ember dönthet: te és a párod.

Rövidre kell zárni. Anyu, nem lesz Nóra a kislányunk, mert nekünk ez és ez a név jobban tetszik, ezt választjuk. Pont. Nem kell vitatkozni, de ki kell tartani a döntésetek mellett.

A ti gyereketek lesz, nem anyukádé. Nálunk anyósom volt ilyen, mindenáron Máriának akarta a lányunkat, azzal í címszóval, hogy neki nincs lánya, de ha lánya lett volna, akkor a Mária nevet kapta volna ....

Állj a sarkadra! Olyan nevet válassz, ami neked és a férjednek is tetszik, anyukádat meg ....le :-D

Szia! Nyilván te is tudod, hogy nem muszáj továbbvinned a neveteket, ha nem akarod. A kérdés az, hogyan tudnátok ezt sértődés nélkül megbeszélni. Mivel nem ismerem a viszonyotokat, nehéz lenne erre jó megoldást írni.

De ebből a pár sorból, amit írtál, úgy látom, eléggé uralkodó típusú anyukád lehet, és nagyon kötődik a hagyományokhoz. Namármost, fontos lenne megerősítened magad vele szemben, mert ha nemsokára anya leszel, a gyerekneveléssel kapcsolatban elég sok olyan kérdés fel fog merülni, amiben vélhetően nem fogsz egyetérteni vele. Lehet, hogy ez a névkérdés egy jó alkalom arra, hogy kifejezd, ez a TE gyereked lesz, TE fogsz róla gondoskodni, TE fogod nevelni, TE hozod a vele kapcsolatos döntéseket… és TE fogod kimondani a nevét naponta százszor, így anyukádnak be kellene látnia, hogy a döntés a te kezedben van. Nem tiszteletlenségből, de neked más a véleményed.

Persze ez nyilván nem egyszerű, és még az is lehet, hogy szíve szerint ő sem ezt a nevet adta volna neked, csak a hagyomány (és a szülei) kényszerítették erre. Nem tudom.

Egyébként a hagyományok jó dolgok, mert leegyszerűsítik az életet, nem nagyon kell gondolkodni, ha mindent megmondanak az embernek. Csak hát, gondolkodó lények vagyunk, és még a legkeményebb hagyományokkal bíró katolikus egyház is megváltoztatja a dogmáit néha, ha kiderül, hogy „eljárt felettük az idő”, szóval én a helyedben nem hagynám magam. :)

(Hozzáteszem, nálunk ilyen helyzet nem volt a családban, és számomra elég furcsa lenne, ha a saját nevemen kéne szólítanom a gyerekemet. Arról nem is beszélve, hogy a saját neved adásában van egy olyan vonal is, hogy azt akarod, olyan legyen, mint te – holott egy külön személyiségről van szó, tehát olyan érzés nekem ez a hagyomány, mintha el akarnák nyomni az ember személyiségét már születéskor. Pedig, ha kicsit magunkba nézünk, ki tökéletes? Ki akarja, hogy a gyereke ne legyen jobb nála/ne vigye többre stb.?)

(6. vagyok megint.)

Ugye-ugye! Ez jó kiindulópont a témában. Ha lehet anyukád józan eszére hatni, próbáld felvetni neki végső indokként, hogy szíve szerint ő is más nevet adott volna neki, nyilván tudja, milyen érzés, ha elnyomják az ember akaratát, nem akarhatja neked is, hogy rossz legyen.

Én még 2.nak sem adnám, ha nem tetszik, akárki akármit mond. Az én babám, és a névválasztás egy életre szól (normál esetben:) ) és soha nem hagynám, hogy a páromon kívül Bárki beleszóljon, se az ő családjából, se az enyémből. Nálunk fel se merült, hogy József legyen a kisfiam, pedig páromnak, apjának, papájának is ez a neve. De a család sem erőszakoskodott, sőt meg sem említették. Normális esetben ennek így kellene működni. HA esetleg neked és a párodnak eszébejut, hogy továbbvinnétek, akkor legyenek tőle boldogok, de hogy elvárják...az azért durva. Ne hagyd magad, abszurd, ilyen hülyeséget, nem az ő gyerekük, hanem a Tiétek lesz!

33 hkm