Miért szűnnek meg a barátságok, mióta gyermekeim vannak?
Sajna én is így jártam. Pedig én tudnék mobilis lenni, csak senki nem hív... Barátnőmnek legalább 5x elmondtam, hogy bármelyik nap felugorhat ha van kedve, csak csörögjön rám előtte. Sose csörög.
Persze nyilván a gyerekek rettentik el őket (nem akarnak játszani velük vagy nemtom), egyelőre mindenki gyerektelen. :(
És csoda hogy belefásultam már az itthon ülésbe?
Én így gyerek mellett jöttem rá, hogy kinek is vagyok igazán fontos. Két barátnőm mellettem maradt, keres, én is őket, és tudunk is találkozni.
Két barátnőm viszont teljesen eltűnt. Az egyikről tudom, hogy haragudott rám, mert babát vállaltam. Ne kérdezd, ő maga mondta, hogy szerintem életem nagy hibája volt ez...
Na, de legalább megtudtam, hogy számomra sem kell, hogy fontos legyen egy olyan ember, akivel ennyire ellentétesen gondolkozunk.
Néha kicsit fáj, de közben örülök azoknak a biztos pontoknak, akik mellettem maradtak.
Sajnálom, hogy nálad ilyen sokan eltűntek az életedből.
Ugyanúgy jártam én is ..... eltüntek.. illetve neten néha rámiirnak, azt kész.
Egy valaki néha felugrott,de rájöttem hogy nem szeret feljönni, mert aztán kiderült hogy csak igérgeti meg ha a gyerek nélkül tudok menni akkor jó ha nem akkor valami mindig közbe jön.
Már nem keresem őket.
Majd vissza kapják!
Én is írtam ki már hasonló kérdést. Én már rájöttem azóta, hogy ilyenkor sajnos nekünk kell jobban megerőltetni magunkat, többet beletenni egy barátságba, hogy legyen is belőle folytatás. Nem tudom, miért van ez így. Én mindig kifejezésre juttatom, ha nem tetszik hogy valaki elhanyagolja a barátságunkat, megmondtam legutóbb is az egyik barátnőmnek hogy egyszer meg fogom unni, hogy mindig csak én írok neki emailt - rögtön válaszolt is. A legjobb fiú barátomnak is megmondtam, hogy nagyon szarul esett amikor megígérte hogy eljön hozzánk és egy nappal előtte késő este mondta le, úgyhogy már semmit nem tudtam szervezni helyette és ülhettünk itthon egész nap. De legközelebb bepótoltuk. Szerintem sokszor nem is gondolnak bele a helyzetünkbe.
Igaz, az más amikor már egy másik gyerekes anyuka barátnő hanyagol el. Abba nem tudok belegondolni mert engem csak a gyerektelen barátaim kezdtek el ritkábban keresni.
11 hós kislány anyukája
Én és tesómnál tapasztaltam,hogy mikor megszült onnantól csak a gyerek volt a téma.Persze érdekelt hiszen a keresztfiamról van szó ,de én hallgassam végig, úgy,hogy tanácsot se adjak. Viszont mikor belekezdtem az én kis mesémbe a rohanós ,sok minden történik világból akkor ő meg se hallgatott.
Nem éreztem ,hogy egyenjogúak lennénk.
Viszont a barátnőmnél másabb volt. Bár a lánya a keresztlányom és persze nála is minden érdekel.Sőőttt imádom a keresztlányom.Viszont mi ezen kívül mindenről tudunk beszélni. Történetek,problémák,magándolgok ,gyerekek stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!