Második babaválalás félelemmel? (bővebben lent)

Azt, hogy ebben neked kell döntened, de le tudom írni, hogy nálunk hogy van.

3 év van a gyerekek között a nagy akkor kezdte az ovit amikor a kicsi született. Sok segítségem nincs, de azt azért nem mondanám, hogy egyáltalán nincs. Párom szüleivel 1 városban lakunk így mostanában már ha vásárolunk ott tudjuk őket hagyni (na de most már 1.5 éves a kicsi)

A párom 1.5 hetet volt kb otthon amikor hazajöttünk és még úgy 3 hétig ő hordta a nagyot az oviba. Utána viszont én mentem érte és hoztam haza. Szar volt főleg télen, de túléltük. Totál be voltam tojva, hogy mi lesz ha betegek lesznek, de megtörtént és rájöttem, hogy túlélhető. A nagy jó alvó volt babának a kicsi nem, 1 szobában aludtak, de megszoktam az éjszakázást is.

Mindenhez hozzá lehet szokni és mindent el lehet intézni, ha tényleg akarja az ember. Szomorú lennék, ha nem lenne a kicsi, mert imádják egymást a gyerekek. Nagylányom sokszor mondogatja, hogy olyan, jó, hogy megszületett a kistesó. Sokat játszanak együtt most már.

Sokat vesz el a emberből 2 vagy több gyerek (de 1 is) viszont amit adni tudnak az ennél 100X több.

Így ha tényleg vágysz még 1 gyerekre akkor hidd el nem fogod megbánni, jó lesz nektek, de ha még bizonytalan vagy akkor várj.

Mintha csak én írtam volna ki a kérdést. :(

Fiúnk most lesz 2 és fél éves, és iszonyú szenvedés volt már eleve a szülés (20 órán keresztül vajúdtam, semmit sem tágultam és a doki csak várt, várt, aztán végül császár lett.)

A kisfiúnk egy áldás, igazi "mintagyermek" (ha szabad ilyet írnom), de néha úgy érzem, 1 gyermekre vagyok kalibrálva, nem bírom. Nincs segítség. (egyik mama 150 km-re, másik a város legszélén) Viszont úgy szeretnék kistestvért, csak aztán leblokkolnak ezek a dolgok.

Hogyan állna be a napirend? Hogy fogja érezni magát a nagyobbik, ha nem kap annyit belőlem, mint eddig? stb. stb.

Aztán én is 35 vagyok, nem igazán van időm dilemmázni...

Tanácsolni igazán nem tudok neked semmit, csak leírtam, én is így érzek;nem vagy egyedül.

23 hónapos volt a fiam, amikor született a pici lány. Szüleim 140, anyósék 110 km-re élnek. Férjem (szerencsére) dolgozik, most még szombatonként tanul is. Ráadásul 4. emelet, lift nincs, kész tortúra kijutni. Fiam ördögfióka, viszont sok mindenben későn érő. Alig beszél, nem szobatiszta, most kezd egyedül enni (2,5 éves lesz), és közben még mindig képes rombolni a lakást. De: mindkettő tervezett gyerek volt, nem bánom, hogy már bevállaltuk a másodikat. Ja, és a csajszi megszokta, hogy várni kell; hogy ha épp nem érek rá, akkor bizony nyavalyoghat egy kicsit. Van, hogy eljátszik egyedül, elalszik egyedül már régóta :)

Egy kérdés van: akarsz-e még egy babát? A többi duma és mellébeszélés! :) Én semmiképp nem akartam egykét, ráadásul asszem a fiam hajlamos is arra, hogy azt higgye, minden körülötte forog. Épp ideje volt egy tesónak :)