Szülés után miért van ez nálam?
Ugyanazt a fogamzásgátlót kezdtem el szedni két hónapja, mint szülés előtt. Egy éve szültem. Az első csomagnál elfelejtettem bevenni az utolsó héten egy szemet, már két nap múlva elkezdtem vérezgetni, majd a rendes időben is megjött természetesen. A második levélből is (egyszerűen nem értem hogy történt) az első héten felejtettem el egy szemet bevenni, és most megint vérzek két nappal a kihagyott szem után. Túl kicsi lenne a hormonadag benne? Vagy mi okozhatja? Szülés előtt is előfordult, hogy elfelejtettem egy-egy szemet, de nagyon ritkán volt köztes vérzésem. Most még a hormonok nem rendeződtek volna? Majd megyek nőgyógyászhoz egyébként is egy éves kontrollra, de addig is érdekelne, hogy másnál is előfordult-e már ilyen.
Köszönöm!





Én a hajhullásommal kapcsolatban tudom neked mondani, hogy 1-1,5 évet mondtak nekem, hogy akkorra rendeződik a hormonháztartás.
A mensim viszont 2 évvel a szülés után sem olyan napra pontos, mint előtte, szerintem ez már így is marad.
De nem félsz így, hogy teherbe esel? Léteszik valami 3 hónapos injekció is, arról hallottál már? Én ezen gondolkodom.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!