Mit gondoltok, ha egy Apa elmegy síelni 4-5 napra és addig a felesége egyedül marad a 3 hónapos babával?

Legalább neki legyen jó, a férjem is elment tavaly a nagylánnyal. Én itthon maradtam a közel 1 éves picivel. Igaz, hogy nem 3 hónapos volt, nekünk így estek a hónapok. Amikor szülés határán voltam 2 éve, akkor nem ment.

Szerintem nincs ebben semmi rossz, miért ne mehetne? Ebben az időszakban nincs sok tennivalója az apának, ha meg beteg lesz a pici, azt az anya is megoldja.

Ha az anyukát nem zavarja, bántja, akkor bátran. :)

Szerintem 4-5 napot ki lehet bírni egyedül egy babával. Hányan teljesen egyedül nevelik fel az első pillanattól?!

Ugyanakkor megértem, ha anyukának rosszul esik.

Ebben az időszakban még teljesen normális, ha szülés utáni depresszió kínozza és akkor bizony egy ilyet a hormonok hatására halálos sértésnek is vehet. (persze ez irreális, de attól ő még lehet, hogy annak érzi)

Őszintén meg kell beszélni a dolgot.

> De azért szórakozni nem menjen már a családja nélkül.

Ehhe, nehogy már jól érezze magát, ugye? :) Loholjon csak a sarkadban az ember. Ez önzőség!

Nálunk ez oda-vissza múködik. A nejem is elmehet oda, ahova akar, bármennyi időre, én simán elbírtam a kölykökkel (egyszerre kettővel is) gyakorlatilag újszülött koruktól.

Bocs, de ez nem önzőség. Ha valakit szeretek, és a férje, illetve a felesége vagyok, az az én olvasatomban azt jelenti hogy vele akarok lenni, és ha nincs velem hiányzik. Együtt vállaltuk az örömöt, és a terhet is, amit a gyereknevelés jelent. Ha nyaralni (telelni) akarok, egyértelmű hogy vele akarok lenni, mert nekem és a családunknak is az a jó. Erről szól a család. Persze elmehet meccset nézni a haverokkal, vagy én is elmehetek barátnőzni 2-3 órát, de nem 4-5 napra lelépni. Szerintem ez az önzőség. Én ugyanis úgy érzem jól magam, ha tudom hogy a párom is jól érzi magát. Nem tudnék úgy felhőtlenül kikapcsolódni, ha tudom hogy neki otthon nehéz a gyerek(ek)kel.

Ez a baj a mai családmodellel, hogy mindenki szeretné megtartani a fene nagy önállóságát, meg megvalósítani önmagát, csak sajnos ez a családi élet rovására megy. Az én szüleim 33 éve házasok. A mai napig szerelmesek. Kórházi kezelést leszámítva, 2-3 napnál többet sosem töltöttek egymás nélkül, mert nem igényelték, mert nem saját magukat helyezték előtérbe, hanem a párjukat, és minket a gyerekeiket. Nélkülünk sem voltak nyaralni, amíg ki nem repültünk, mert nekik az volt a boldogság, ha nekünk élményeket adtak. Nekem ez a követendő példa, és ugyanezt a zavartalan, csodálatos családi életet szeretném megadni a gyerekeimnek is.

Sajnos néha nehéz, mert a mi generációnk jóval önzőbb, de harcolok magam ellen is.

Szóval nem ártana elgondolkodni mi is az önzőség.