Van akit "ronccsá" tett a terhesség-szülés?

Nekem polipom lett, februárban lesz a műtét. Fáj a hasam állandóan, és a közérzetem is elég rossz. Ikreim vannak, néha a hasfájástól képtelen vagyok felemelni őket, 10-12 kilók egyenként.

A hasam lóg, csak egy plasztikaim műtét segíthetne.

Már a párom előtt sem vetkőzöm, öltözöm, bevonulok a fürdőszobába.

Szóval, örülnék, ha "csak" annyi lenne, mint Neked.

32 hetes kismama vagyok, engem egyelore a terhesseg tett ronccsa, de nagyon. Kezdetetktol faj mindenem, most mar alig elek. Verszegeny vagyok, szedelgek, verzik a foginyem, alig hiztam, de megis minden nehezemre esik. Sokan mar ufonak neznek, h allandoan panaszkodok, de annyira faj a hasam alja, szemeremtestem, csontom, huvelyem, h neha folyik a konnyem. Utalom mar ezt az allapotot, minden nap egy orokkevalosagnak tunik, nyugos vagyok, nincs turelmem. Nem tudom szules utan milyen lesz, de remelm ennel csak jobb. Raadasul lelkileg is megvisel, nem igy kepzeltem el ezt a terhesseget, foleg mert az elso mas volt teljesen. Utalok panaszkodni, de nem is ert meg senki, azzal jonnek, h nekik is fajt, de hat ki lehet birni. De nekem 7 es fel honapja faj, es az egeszet betegsegnek elem meg. : ((((

Bocs, lehet kicsit nem illik ide az egesz, de azert leirtam.

Minden jot mindenkinek!

Jelen! :/

Visszanézve: 35 hetesen hirtelen kerültem kórházba, tiszta víz voltam (+25 kiló, aminek nagy része 2 hét alatt jött fel). Emlékszem, naponta egy órát ültem az ultrahangos váróban az utcáról belibbent csini kismamák között, amíg rajtam egy titokban kigombolt kínai bermuda és a férjem "A sör tart életben" és hasonló vicces alvópólói voltak, elefántlábamon meg szétvágott tornacipő. Így töltöttem el 3 hetet kornyadozva az ágyamon, körülöttem mindenki szült, babásan távozott, én meg csak bőgtem a vécébe bújva a boldog látogatók elől, mert egyfolytában életveszéllyel ijesztgettek. Elég selejtesnek éreztem magam, de gondoltam, na majd szülés után igazi szuperanyu leszek.

Végül megcsászároztak, hazamehettünk és azt hittem, happy end.

Erre 3 hétre rá trombózissal kerültem vissza az intenzívre... Haj, de haragudtam az egész igazságtalan világra és leginkább magamra.

Kemény egy másfél év van mögöttem: sokáig nem tudtam ellátni a babámat egyedül (nem emelhettem), napi 2x szurizok. Szoptattam - "ha már csak arra vagyok jó" felkiáltással - persze nemrég abbahagyva a cicim nekem is olyan lett, mint két ráncos lefújt lufi. A hajam (szintén derékig ért és vastag fonatban hordtam), legalább fele kihullott, a hormonok mellett gondolom a sok vérhigító miatt is. Bár hálistennek valamennyit vissza is nőtt, gyanús, hogy már sosem lesz olyan, mint régen és nagyon zavar.

De a legnagyobb bánatom mégis a gumiharisnya, amire azt mondták legutóbb, már örökre marad, "ha csinos lábat" szeretnék.

Múltkor ültem a szekrényem felett, és megsirattam az összes szoknyámat, harisnyámat, rövidnadrágomat és fürdőruhámat. És az összes nyitott cipőm, szandálom.

És a sok-sok lehetséges felszabadult fürdőzős-szaunázós wellnesshétvégét, családi strandolást és hosszabb repülőutat is... meg még ki tudja.

Na meg a második gyerek kérdése is egyelőre függőben. Pedig az első igen jól sikerült :) és eredetileg tervben volt...

Engem is dicsérnek, mert kívülről nézve igen szépen rendbe szedtem magam sok tornával, új frizurával... és büszke is vagyok, mert egy éve még nem gondoltam volna, hogy eljutok ilyen szintre.

És valahol lassan hálás is, mert ennél sokkal rosszabbul is végződhetett volna - többször is - a történetem, és sajnos tudok olyanról, aki nem volt olyan szerencsés, mint én.

Viszont amit ajánlhatok neked, hogy ne csak magamról siránkozzak: paleo diéta. Gombára, narancsbőrre, erekre is kiváló és igen nagy kihívás. És adj időt magadnak újra megszeretni a tested.