Helyes amit érzek? Vagy ez csak valami rejtett irigység? Nem szándékos! Örülök mások boldogságának!

Ez a gonoszkoás, amit most csinálsz a kommentjeiddel. Más az, hogy 30 éves fejjel gondolkozol, és más, hogy úgy is teszel. Ha 30 éves fejjel gondolkodnál, akkor rájöhetnél, hogy nem rosszindulatból írják le neked a hozzászólók a véleményüket.

Én 16 voltam, mikor megszülettek az unokatesóim (ikrek). Együtt éltünk. Az anyjuk visszament dolgozni, én etettem, itattam, pelenkáztam, altattam őket, éjszaka felkeltem hozzájuk, később én vittem-hoztam őket bölcsibe, oviba, tudtam, mit kell csinálni egy babával, mégsem éreztem, hogy anya szeretnék lenni.

Persze, senki sem mondja, hogy 20 évesen te is beletartozol, a pasizós, bulizós, ivós-hányós fiatalok közé, de ezt nem is most éreznéd meg. Anyám 20 évesen szülte a tesómat, 23 évesen engem. És most 50 évesen bulizik, discozik ezerrel, mert fiatal korában nem tehette meg. Ha a párod úgy gondolja, hogy még fiatalok vagytok a dologhoz, akkor igenis igaza van, főleg, hogy most teremtitek meg a hátteret. A barátaitok és még a párod is sokkal "felnőttebbek", mint te, mert tudják, hogy minek mikor van itt az ideje.

Mi az, hogy azt sem tudják, hogy mi fán terem a gyerek? Arra is jó a 9 hónap, hogy megtudják. Neked van egy kis előnyöd, de hidd el, sokan úgy vágnak bele a gyerekvállalásba, hogy tapasztalatlanok, de az anyai ösztön hamar felébred.

Meg mi az, hogy mielőtt valamit "megszerzel"? Egy baba nem tárgy, hogy csak hipp-hopp megcsináljuk és kész. Van, aki keservesen, évekig próbálkozik, mégsem lehet gyereke. És ez nem rajta múlik. Az anyaságot pedig nem lehet megtanulni sem könyvekből, sem máshonnan, az ösztönösen jön, nem lehet utánajárni.

Ezzel a gondolkodással bizonyítod, hogy még igenis gyerek vagy, nemhogy egy 30 évesé a gondolkodásod. Főleg, hogy okosabbnak hiszed magad másoknál!

Te nagyon buta vagy!

Senki sem nézett le, csak mindenki azt mondja, hogy ha a párod meg akarja teremteni a hátteret, akkor igenis igaza van és ő a felnőtt. Ha te is az lennél, akár gondolkodásban is, akkor rájöhetnél, hogy igaza van, mert ebben a mai világban nem az számít, hogy 20 évesen elég felkészültnek érzed-e magad. Ha nincs meg a megfelelő háttér egy gyerek vállalásához, akkor a szüleid nyakára akarsz szülni? Senki sem dönti el, hogy te 20 évesen készen állsz-e már rá, hogy anya légy, de más egy rokon, családtag gyereket nevelni, gondozni és más a sajátodat. Lehet, hogy lesz egy kis gyakorlati tapasztalatod, de hogy érzelmileg más lesz minden, az biztos.

Szia!

Mintha az énem egy részét látnám benned, ugyanezt átéltem mint te! Kb.22 éves lehettem amikor párom testvérének megszületett a kislánya. Addig nem is érdekeltek a babák, de onnastól kezdve bármit megadtam volna hogy nekem is legyen. Iszonyatosan féltékeny voltam, irigy, csúnya dolgokat is mondtam (majdnem ráment a kapcsolatom a párommal).. amiket azóta már nagyon bánok, de valahol mélyen olyan ösztön jött elő, aminek nem tudtam parancsolni. Éjszakákat sírtam át, azért mert nekem még éveket kellett várni babára (holott semmi körülmény nem volt adott).Az idő múlásával egyébként jobb lett, és a végén eljött az én időm is:) Csak azért írtam le mindezt, mert nem vagy rossz ember, csak iszonyatos erővel "támadt" rád az anyai ösztön, én tudom hogy ez milyen kínzó érzés, és ha majd ott tartotok mindenféle szempontból hogy saját kisbabátok legyen nagyon boldog leszel, és szerintem jó anyuka is!

Üdv: 37 hetes kismama (aki 5 évet várt babára)

Megertelek maximalisan, ugyanakkor a parodat is es azokat az anyukakat is akik 30on tul vannak es nem jött könnyen a baba. Nalunk mindez valahogy egybe sikeredett, a sogornömeknel hosszu probalkozas utan lombikkal igaz, de megfogant a baba. kicsit irigyeltem öket, plane azert mert 23 evesen (a ferjem idösebb) meg van a hatter egy babahoz, tudom ez sem mindennapos, szerencsesnek mondhatom magamat. Felhoztam a temat a paromnak aki aztmondta hogy ö meg nem szeretne, nem a dolgok anyagi oldala miatt, hanem mert sok dolog van az eletben amit ki akar probalni, beletörödtem es bar volt gomboc a torkomban mikor az UH.-rol vagy a babak mozgolodasarol meseltek, visszafogtam magam es probaltam velük együtt örülni, gondoltam el fog jönni az en idöm is. Annak akartam örülni, hogy ha nem is nalunk de lesz a közelben baba, legalabb ki lehet probalni ha csak felületesen is, hogy milyen lehet babazni, probaltam a legszebb kicsi ruhakat, legedesebb jatekokat, leghasznosabb kiegeszitöket megtalalni a babaknak, neha elöntött a rossz erzes, hogy barcsak magamnak vehetnem, de aztan kesöbb ugyanolyan elvezetes volt a picik cuccat keresgelni, mintha magunknak vennem, mindig arra gondoltam, hogy valoszinüleg fogja hordani az en babam is, majd valamikor... Aztan megtörtent a csoda...egyaltalan nem terveztük, nem tettünk erte semmi különösebbet, abszolut meglepeteskent ert, hogy kismama lettem es amikor kesz tenyek ele allitottam, lattam a parom arcan az öszinte örömöt, most 7 hetes vagyok, tehat nagyon az elejen, de remelem minden rendben lesz.

Szoval lanyok kitartas es probaljatok mas örömenek örülni, aztan tapasztalatbol mondom karpotolva lesztek, ki elöbb, ki utobb de mindenkeppen:)