Úgy érzem, hogy a gyerekem szükséges rossz.4 hónapos. Orvosi eset lennék?

És ez csak átmeneti? Ha nagyobb lesz akkor már majd kialakul bennem az anyai ösztön, a gondoskodó ösztön? Ez így elég ijesztő. Olyan mintha nem is az én gyerekem lenne, csak valaki itt hagyta volna egy kis időre, és majd jön érte. Egyszerűen nem érdekel. Ha ébren van akkor csak nyűg, sír, akkor ideges leszek tőle, mert mér megint mi a baja, megetetem, megitatom, tisztába teszem, mégis bőg, kihullik a hajam. Ha alszik akkor jó, és reszketek, hogy sokat aludjon, hogy minél kevesebbet legyen ébren. Így nem lehet élni! Így kell ezentúl élnem az életemet? Én nem tudom, hogy ez depresszió e vagy sem. Talán a lelkem mélyén mégsem vártam őt, mégsem akartam őt igazán. Nagyon szabad, kényelmes, már-már hedonista ember voltam, ezidáig, talán ez is a baj.

15:25-ös, hány éves vagy? Mikor szültél? És néha azért jobb? Nekem vannak olyan napok amikor egész jó, de többségében rettenetes. És persze senkinek nem merem elmondani, párom előtt is titkolom, mert szegény akkorát csalódna, talán el is hagyna, ha tudná, hogy ilyen "sérült" vagyok. Úgy kell tennem minden nap mintha ez olyan jó dolog lenne, és közben belül pedig zokogok.