Mit tennétek a helyemben? Annyira idióta vagyok, hogy az már nekem fáj.

Sziasztok!

Igyekszem rövidre fogni. (Bár utólag visszaolvasva ez nem sikerült.)

33 hetes, veszélyeztetett kismama vagyok. A párommal másfél éve vagyunk együtt, a babát nem terveztük, de nagyon örülünk neki, és várjuk. :)

Azonban, mint szinte minden kapcsolatban, nekünk is vannak problémáink... Történetesen éppen a bizalom. Ő csinált hülyeségeket (netes csajozás...), én pedig képtelen vagyok megbízni benne.

Mióta babát várunk, úgy érzem és látom, hogy sokat változott, de én épp nem az a típus vagyok, akinek a bizalmát könnyű visszaszerezni. Nem tudok hinni neki, nem megy. Persze nem rágom a körmöm egész nap, hogy hol van és mit csinál, de a szálka mindig ott van.

Az elmúlt két hétben azonban megváltozott valami. Egészen konkrétan másfél hétig (amiből 6 napot itthon töltött szabadságon), a páromnak eszébe sem jutott, hogy létezik olyan dolog, mint a szex. Se simi, se összebújás, semmi közeledés. Ez már csak azért is meglepő, mert 1-2 naponta igényli, és most látszólag minden előzmény nélkül 0-ra csökkent az "étvágya". Végül én voltam az, aki felhozta a dolgot, és mikor rákérdeztem, hogy mi a baj, azt mondta, hogy semmi, csak egyszerűen mindig fáradtnak érzi magát.

Viszont még múlt vasárnap elkezdtem rágni a fülét (érezvén a szexmentes napok súlyát a vállamon), hogy menjen el a haverjával egy kicsit sörözni, dumálni, mozduljon ki, mert úgy gondoltam, nem egészséges, hogy folyamatosan itthon ül, és a vágycsökkenés - még ha radikális is -, lehet esetleg a bezártságtól. Mindig itthon csücsülünk, nem mozdulunk ki, nem járunk sehova.

Akkor nem ment, azóta pedig látszólag rendeződött minden, a szex terén is, mióta beszéltünk róla.

Azonban tegnap hazajött, és szép óvatosan elővezette, hogy alig egy héttel ezelőtt én akartam ugyebár, hogy kimozduljon... és a munkatársnőjééknél "ott alvós-szalonna sütés" lesz ma este (elvileg többen is mennek a cégtől), és ő szeretne elmenni, és a közvetlen munkatársával már meg is beszélte, hogy ki mit visz.

Patthelyzet. Ha elengedem, akkor én leszek tiszta ideggörcs, plusz kipukkan jó néhány bizalom-lufi, amikből amúgy is kevés van. Ha nem engedem el, én leszek a hárpia, nem csak az ő, de a munkatársai szemében is, őt meg lehet majd azzal szívatni, hogy PAPUCS.

Laza mozdulattal útjára bocsátottam, csomagoltam neki kaját, piát, meleg pulcsit, mint egy jó asszonyka. Közben persze szívtam a fogam, sebaj. Ma a munkából egyből odamegy, és csak valamikor reggel/délelőtt jön haza.

Én pedig itthon ülök, folyik a könnyem, és próbálok belekapaszkodni valami bizalom-félébe, de ilyenem sajnos nincs. Főként, mert:

1. A tegnap esti összebújásunk erőteljesen furcsa volt, leginkább egy "sajnálom szívem, rosszat tettem"-félére hasonlított, bár lehet, hogy ezt csak a paranoia érezteti velem.

2. Halovány lila elképzelésem sincs, hogy hol is lesz egészen pontosan ez a buli.

3. Nem tudom, kik lesznek ott a munkatársai közül. Ez a momentum csak annyiban zavaró, hogy van két m.társnője, akik úgy néznek rá már hónapok óta, mint éhes kutyák a szalonnára, másrészt azzal a csajjal sem vagyok teljesen kibékülve, akihez mennek, hiába lesz otthon elméletileg a párja...

Tudom, hogy egy hisztis hátsófertály vagyok, de nem tudok lehiggadni. Én egyszerűen tényleg nem az a típus vagyok, aki képes pár hét "minden rendben" után újra bízni, és vígan elmerülni a rózsaszín ködben meg a lila pompom-felhőkben. Még nincs egy órája, hogy elindult dolgozni, de már most ott tartok, hogy ha nem a könnyeimet nyeldesem, akkor vagyok tökig depresszióban ülök a gép előtt, vagy ideggörcsben járkálok a szoba egyik feléből a másikba.

Az egyetlen dolog, amibe valamennyire kapaszkodni tudok, az a bordámat irdaló kislányom, de épp ő az oka is a fokozott indulatomnak. Már csak pár hét, és megérkezik, és tudom, hogy az ifjú apákat ilyenkor kezdik el azzal szívatni haveri körökben, hogy addig rúgjon ki a hámból, és addig csapjon ferde estéket, amíg még megteheti, mert ha megérkezik a baba, akkor aztán... Szóval értitek.

Mit tennétek a helyemben? Hívjam fel, és mondjam, hogy inkább jöjjön haza? Vagy kezdjek imádkozni, hogy délutánra legyen szélvihar és tomboló hurrikán?

Annyira hülyének érzem magam... Mióta elindult, a hasam totál be van keményedve, pedig már vettem be magnéziumot is.

Mit csináljak?