Vállalnál babát munkanélküliként?
Hát jó kérdés.Én tavaly 27évesen szültem,akkor váltottam munkát mikor terhes lettem,nem tudtam róla.Elküldtek próba idő alatt,kétségbe estem,felvettek egy másik helyre de csak hat.bejelentésre.Mikor eljöttem derült ki,hogy jan 1től munkanélküliről csak gyest kap az ember
nekem 4naponmúlt a dolog.Mivel egy ismerősünk be tudott jelenteni így nem vesztettem el a gyedet-hál Istennek,nem tudnák megélni,pedig a páromnak jó bejelentett munkahelye van.Közepes fizuval de legalább nem min.bérre van bejelentve.Most 48e ftos gyedet kapok plusz családit és egyik napról a másikra élünk.Nem mondom,mert végül is mindent meg tudunk venni ha nagyon kell,lehet a nemmárkást de megvan,szerencsére a gyereknek ő az első is minden megvan,de nem bírnánk.Nekünk bár törlesztőnk van a lakáson,de az én fizum nem lenne még arra sem elég,nemhogy a számlákra meg az ellátásunkra-kaja,pelus ruha stb..szval én nem merném.Viszont én azt sem tudnám megtenni,hogy 2évig ne dolgozzak.nekem kemény szakmáim vannak,sokat tanultam értük,de nagyon nehéz elhelyezkedni benne,de én amikor nem találtam a szakmámban akkor is elmentem mást csinálni.Eladónak,de ez s szerencse volt már,mert már majdnem fornettishez mentem sütögetni,de ha kell a pénz akkor kell és akkor mindent meg kell csinálni sztem.Luxus ha nem ezt teszed sztem.De ezt mindenki maga döntse el.Te tudod mennyi a kiadásotok ,na ahhoz még jócskán számolj hozzá egy gyerekkel és sztem az hülyeség ha azt mondják kevés pénzből is megvan.Hát a gyes meg a csal.pótlék-ha el nem veszik!Az nagyon kevés!!
Ha használt ruhákba járatod,ami sokszor már nem olcsóbb mint a tescós lengyel ruhák amik amúgy tök jók akkor is drága sokszor több ezer ft és nem sokáig jók ,mert gyorsan kinövi..szval és a helyedben ha babát szeretné mindegy hova de elmennék dolgozni arra a pár hónapra,pláne ha még össze sem jött és legalább bejelentett munkahelyről mennél szülni,ha szerencséd van még gyedet is kapnál.Hidd el nem bánod meg.Mi a garancia arra,hogy hamar teherbe esel?Lehet még 2évig nem jön össze akkor mit csinálsz???Barátnőmék 3évet vártak rá..párom unitesójáék 13évet..na ekkor mit csinálsz..?
Üdvy:9hónapos babamamája
Éljen az objektív pontozás :)
3. voltam
Ilyen "függő" helyzetben felelőtlenség gyereket szülni.
Ha nagyon akarnál, másfél év alatt simán találtál volna munkát és félretehetnéd azt a pénzt későbbre, mikor meglesz a gyerek. Mert akkor meg majd pisloghatsz, hogy hoppá, mit is adok neki holnap enni,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!