Kire hagyjam a fiúkat, míg mi lagziban leszünk? Hogy lenne a legjobb mindenkinek?
Az egyik 2,5 a másik 1 éves.A kicsi eléggé anyás,ezalatt azt kell érteni,hogy hiába van ott valaki(papa,mama..bébiszitter)ha én is ott vagyok,akkor ugyan úgy csak velem van el.Ha nem lát sír.A nagy már jobban el van.Ő már többször aludt a szomszédban(egy telken lakunk) az apósomnál.
Van egy sógornőm,aki elvált,(elhagyta 3gyermekét és most adta örökbe újszülött kicsijét)imádják egymást a fiúkkal(nem is értem).Viszont vele ezek után(most szült,ki tudja hogy fogja ezt feldolgozni)nem szívesen engedem el a kicsit.Persze eljöhetne hozzánk,de azzal ugyan ott vagyok,mert nem hagyna készülődni a kicsi.És most önzőnek tűnök,de nekem is kell havi egy hétvége(vagyis egy nap)amit a gyerkőcök nélkül nyugiban vagyunk.
tehát ez lenne az egyik verzió,hogy a kicsi sógornőmmel,a nagy az apóssal.
A másik lehetőség,hogy elvinnénk őket a szüleimhez.Ők Kb 40percre laknak tőlünk(kocsival)de az már Szlovákiában van.És még sosem aludtak ott nélkülünk.Tudom,hogy anyum felnevelt 3 gyermeket,de az anno 30évvel ezelőtt volt.Nem tudom mennyire bírna velük.Mert el tudnánk vinni őket szombat reggel,ők meg haza hoznák őket vasárnap ebédre.Nem tudom mi legyen.Mind kettőt vigyük,vagy csak a kicsit,vagy hívjam ide anyum?De akkor megint "kerülgetek" valakit.
Sok itt az önző szülő...
Akkor nem kell gyereket szülni és akkor lehet bulizgatni.
Inkább legyenek velem, mint azon idegeskedjek végig, hogy mi van velük. Történt már nagymama felügyelete alatt tragédia... /lásd, amikor kiesett a kislány az ablakon/
Nem azt mondom, hogy ez olyan általános dolog, de az ördög sosem alszik.
Én a 17 hónapos lányomat május elején vittem lagziba, meg is lincselt volna a násznép, ha nem teszem. Megszerveztük, autóval mentem, 9-kor vacsi után anyukámhoz röptettem, megfürdettük együtt és letettük aludni, utána visszavitt apósom volt kollégája, aki direkt erre a célra volt meghívva, hogy apósék autójával az autó nélküli, környéken lakó vendégeket hazafuvarozza. Utána hajnalig tudtunk egy jót mulatni, és a gyerek is jól érezte magát, amíg ott volt. Persze kettővel azért húzósabb.
De nem is az volt a kérdés, elvidd-e a gyerekeket, hanem hogy kire bízd. Nem tudom, mikor lesz a lagzi, de semmiképp se választanék olyan megoldást, amit előtte nem teszteltünk. Vagyis ha anyukádékra bízod a gyerekeket, előtte kellene egy olyan hétvégét tartani, hogy a gyerekek ott alszanak, ti meg mondjuk egy másik szobában. Ha erre nincs idő, akkor én apósodékat részesíteném előnyben, a sógornődről írtak alapján.
Ja, azt azért még az off topicot folytatva, a szertartásokról nagyjából lemaradtunk, mert inkább kivittem a gyereket, minthogy benn rosszalkodjon, mondjuk ez engem nem igazán zavart.
Persze, az a kislány úgy esett ki az ablakon, hogy
1. a nagymama lefeküdt aludni
2. az ablak alá volt tolva egy asztal!!!!
Ha ennyire lenne megbízható akár az anyukám, akár anyósom, én sem bíznám rájuk a gyerekeimet. Viszont nem így van, úgyhogy én gyakran hagyom náluk őket, mert ők jól érzik magukat együtt, mi meg ki tudunk kapcsolódni a párommal kettesben. Ez nem önzőség.
13:20:
Én sem értem, miért számít önzőségnek az, hogyha egy házaspár félévente egyszer ki szeretne kapcsolódni. Attól, hogy gyermek van, még én nő vagyok, a párom pedig férfi, és szükségünk van egymásra. Jó, ha néha-néha az ember egy este viselkedhet felnőttesen is. Pl. egy lagzin.
Én most júni 29-én(szerdán se voltam még lagziba:P)
megyek esküvőre a 2 éves és 3 napos fiammal:))
eszembe se jutott hogy vkire rábízzam mivel ihetetlenül anyás.Anyóssal elvan,de pont az én családomból nősül vki szóval ők nem lesznek ott:((Jah a másik 400km-re lesz innen.Kicsit izgulok hogy fogja bírni de lesznek más gyerekek is talán ellesz.Én úgy gondolom hogy 11-12-ig tuti kibírja mert 10kor alszik el általába,de ha buli van itthon akkor 11 után én hozom be.Én sem értem miért kell kizárni őket ilyen CSALÁDI eseményből.Anyósra rá szoktuk bízni mi is mert néha nekünk is kell egy kis kikapcsolódás,de beérem ey vacsival vagy discoval pár havonta.Discoba,temetésre nem viszem,de volt olyan sajnos hogy vinnem kellett magammal az orvoshoz mert mindenki dolgoztt és nem tudtam kire bízni.De ha nagyon nem akarod elvinni akkor meg döntsd el te hogy kire hagyod és ne másoktól kérj tanácsot mert mi nem ismerjük azokat az embereket.Mi csak abba tudunk segíteni hogy fair vagy nem ha otthon hagyod.Jó szórakozást így vagy úgy....
Azok táborát erősítem, akik a gyerek nélkül nem mennének, vagyis vinnék a gyereket is. Nekem is van három, minden ilyen családi eseményre vittük őket is. Legyen az esküvő több száz km-re, diplomaátadó, keresztelő, elsőáldozás, bérmálás. Ők a családunk részei. Mindig nagy izgalommal vettem nekik is csinos ruhát, ők is készültek, és ilyenkor mi alkalmazkodtunk hozzájuk is. Vannak mamák, nem passzoltuk le őket egyszer sem.
U.i: egy nem ősanya.
Leszögezem van gyerekem!
Voltam olyan esküvőn, ahol felválva rohangált, üvöltött 4-5 pici gyerek. Az egyik konkrétan a fiatal párhoz rohant, ott üvölteni kezdett, megállt a ceremónia.
Úgy gondolom,hogy nem oda való egy kis gyerek. Igenis, joga van a fiatal párnak is ahhoz,hogy üvöltés, sírás, rohangálás nélkül menjen le a szertartásuk, mert erre vártak nagyon régóta! Ha valaki ezt nem éri fel ésszel, csak sajnálni tudom.
A lagzi részéről! Van, aki nem vállalja be, van, aki igen. Én úgy gondolom,hogy nem attól lesz rossz anya valaki,hogy egy évben egyszer a gyerekét a nagyira hagyva mulat egy jót! Nem kell állandóan összekötve lenni a gyerekkel! Gyerekkel pedig akárki akármit is mondd, nem ugyanolyan. Főleg,ha még tényleg pici. Mert egy 6-7 éves még el van! De egy két évessel csak "nyűg". Szinte egész este fognod kell. Ha nincs véletlenül etető szék, lehet,hogy te sem tudsz enni. Táncolni csak úgy mehetsz el, ha apuka megfogja a gyereket. Rosszabb esetben zavarja a hangos zene és sírni fog!
Imádom a gyerekem. De évente kétszer 3 napra elmegyünk wellnesselni a férjemmel kettesben. Szerintem ennyi idő kell csak kettesben. Addig legalább nagymama is kiunokázza magát, van kit kényeztetni és a gyerekem sem szokja meg,hogy ha nem vagyok ott, akkor megáll a világ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!