Mit szólnátok, ha majd a Ti gyereketek is úgy állna hozzátok később, úgy beszélne rólatok, mint ti a szüleitekről?

Remélem lesz annyi önkritikám, hogy akkor segítsek, és úgy, ahogy a gyerekem kéri, és neki jó, és nem erőszakosan, és okoskodva, ráerőltetve azt amit én fontosnak gondolok.

Én is szeretem a szüleimet, de sajnos mikor még mindig úgy bánnak veled 35 évesen, mint egy gyerekkel, és csakazértis minden úgy kell legyen, ahogy ők gondolják, na, ez kihozza az emberből az állatot, főleg ha a gyerekéről van szó. Én eddig kértem szépen, meg nyeltem, de fél éve szültem, és mostmár nagyon rosszul viselem ezt.

Meg is romlott a viszony sajnos. Eltávolodtunk, pedig én elmondtam mi a bajom, a válasz, de hát mi csak segíteni akarunk. Kéretlen tanácsok, és miegyéb, jóindulatba becsomagolva...

Szerencsés vagy, hogy ilyen tuti a családotok.

Ebben a kérdésben ne magadból indulj ki. Örülj neki, hogy neked ilyen szuper a családod. Sajnos ez nem mindenkinek adatik meg.

Nekem is mázlim van, ugyan elváltak a szüleim, de jóban vagyok anyuval és apuval is, és nagyon ragaszkodom hozzájuk.

én írtam az egyik válaszba, hogy anyádat paterold le, ne a férjedet. Sajnálom, ha bántó a kifejezés, de én így gondolom (boldog házasságban élve, szerelemből házasodva). Onnantól kezdve, hogy összekötöttétek az életeteket, egymásnak ti vagytok a legfontosabbak. A házastársadat a szüleid elé KELL helyezned, és vitában nem a szüleid, hanem a párod pártját KELL fogd. Ha nem így történik, akkor minek is mentél férjhez/nősültél meg, és miért nem maradtál az édesanyád szoknyája mellett? Persze ez nem azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor apuka elhagy, megcsal, nem foglalkozik veled. Az én férjem nagyon jó ember, a kezem is, meg a lábam is a tűzbe teszem érte. Onnantól, hogy felnőttél és kiszálltál a családi fészekből, felelős vagy a tetteidért: ha olyan emberhez mentél feleségül, akit szeretsz, a pártját fogod bárkivel szemben, ha pedig nem, tudomásul veszed, hogy ezt hozta neked a sors.

Én igyekszem jó anya lenni, de nem szeretném, ha a fiam majdan anyuci kicsi pancserja lenne, és boldog leszek, ha úgy dönt - jó esetben 25 éves kora előtt, hogy a saját lábára áll.

De azt továbbra is mondom: nekem a férjem fontosabb, mint az anyám, és szerintem ez teljesen normális dolog. Ja, és szeretem, de nem imádom anyámat. Jól megvagyunk, de általában letojom a véleményét.