Hogyan kell jól nevelni egy gyereket?
még viszonylag messze vagyok a gyerekvállalástól, de már most teljesen ráparáztam a dologra.
persze, elméletben már sok dolgot megfogalmaztam magamnak, a párommal sok dologban egyet értünk gyereknevelési kérdésekben, pl hogy egy-egy jól irányzott pedagógiai pofontól még egyik gyereknek sem lett borzasztó élete, vagy hogy a hisztit úgy nagyjából hogyan kell kezelni.
de vannak kérdések, amik még csak fel sem merülnek, de biztosan szembetalálkozok majd velük, és akkor szeretném majd jól csinálni.
sajnos manapság egyre több a neveletlen avagy rosszul nevelt kisgyerek vagy kamasz.
nem szeretném, hogy a gyerekem miatt akármikor is szégyenkeznem kelljen majd, vagy hogy visszanézve azzal szembesüljek, hogy nem úgy bántam vele, ahogy kellett volna.
milyen könyvek segíthetnek felkészülni a jó szülőségre? szeretném, ha a gyermekemmel jó kapcsolatom lenne, bízzon bennem, szeressük egymást. hogy ne kallódjon el, ne keveredjen valami drogos bűnbandába. mert sajnos még a legjobb családból származó fiatalok is sokan rossz helyen végzik.
hogyan lehetnék jó szülő?
Ezekre a dolgokra lehetetlen felkészülni. Az élet mindig hoz olyan dolgokat, amire könyvekben nincs példa.
Ami pedig a rossz bandát illeti, fiatalkorában kell belenevelni a gyerekbe, mi a jó, mi a rossz(persze a végletektől távol).
Igazából a jó szülő megadja a gyerekének, amit szeretne, de itt is korlátozva, mert elkényezteted.
A gyereknevelés úgyis jön majd magától, tudod majd mit kell tenned.
Nekem sok segitseget adott ez a konyv.
Segíthetnek könyvek, de jó szülő nem attól leszel. :)
Nagyon nagyban függ a gyerek személyiségétől is. Vannak gyerekek, akik könnyen motiválhatók, szófogadóak, ritkán hisztisek, pedig a szülők nem tettek ezért semmi "extrát".
Nálunk két alapvető dolog van a gyereknevelés terén. Szabályozás és szabadság.
A szabályokat mi, szülők hozzuk, közösen. Nem a gyerek diktál. Szabályokat azért hozunk, hogy védjük, megtanítsuk többek között a jó és rossz különbségére.
A szabadságnál pedig hagyjuk, hogy a korának és képességeinek megfelelően döntéseket hozzon vagy új dolgokat próbáljon ki, fedezze fel a világot, ne zárjuk el tőle.
De jó lenne tudni :)
A gyereknevelés folyamatosan újabb és újabb kihívásokat állít elénk és ember legyen a talpán, aki mindig, minden körülmények között ugyanúgy reagálja le a dolgokat, pedig elvileg ez lenne a jó. De a gyerek abból is tanul, ha azt látja, hogy a szülei sem hibátlanok, viszont a hibáikat előbb-utóbb felismerik és megpróbálják kijavítani. Egy tökéletes szülő miatt is lehetnek problémái a gyereknek később.
Amúgy azzal nem értek egyet, hogy könyvből nem lehet gyereket nevelni. Persze nem arra gondolok, hogy szóról-szóra mindent betartasz, amit a könyvekben olvasol, de ugyanúgy adhatnak egy képet, egy irányvonalat arról, ahogy szeretnéd nevelni a gyermekeidet, mint ahogy a saját szüleid, rokonok, barátok, védőnő vagy gyerekorvos teszik a szavaikkal és a tetteikkel.
Én nagyon sok mindent könyvekből és netes oldalakról tudtam meg, ezekről azelőtt senkivel nem beszéltem.
Persze nem kell mindent elhinni és nem kell mereven ragaszkodni mindenhez, amit olvasol és hallasz.
Abból a sok információból, amit kapsz, abból kell összegyúrnod a saját egyéni "stílusodat".
Furcsán fog hangzani, amit írok, de egy gyermek nevelése 2 éves korában lezárul. A többi utána már "csak" szinten tartás. Addig kell kialakítani a határokat, úgy irányítani, hogy tudja, nagyon szeretik, de nem lesz minden úgy, ahogy ő akarja. A szülei nem a játszópajtásai, hanem a szülei. Én is rengeteg elkényeztetett, az apukát-anyukát madzagon rángató kisgyereket látok. Elrémiszt engem is! Régen nem volt így. Egy gyereknek kell sírnia, nyafognia egy csokiért, legyen dacos és rosszcsont, dehogy megüsse, megharapja az anyját, vagy rángassa, parancsoljon neki, ilyenről szó sem volt. És engem nem vertek, mégis a mai napig hallgatok az anyukámra, tisztelem, szeretem.
Azt gondolják a mai felnőttek, hogy ha nem adnak meg minden a gyereküknek, akkor már rossz szülők. Egy fenét. A gyereknek szeretet kell, és irányítás. Pont ez a nagyon fontos dolog marad ki ma a családokból. Elfelejtenek határokat szabni. Egy gyerek nem lesz attól lelki sérült, ha az anya nemet mond neki, ha éppen akkor nem olvas fel neki egy mesét, amikor kéri. Attól sem lesz kevesebb, ha hagyja egyedül játszani.
A könyvek segíthetnek, de eddig nagyon jól csináljátok. Beszélgettek a pároddal, közös nevezőre kerültök. A többit csináld ösztönből, és ne hagyd, hogy a csöppség uralkodjon feletted. A könyv, amit én ajánlok a Suttogó titkai.
Szerintem meg a Suttogó titkai pont a legutolsó könyv amit ajánlanék. Egy tanulatlan, ostoba nő írta, aki maga elhagyta a gyerekeit, hogy Amerikában bébiszitterkedjen a 8 általános iskolának megfelelő végzettséggel.
Semmit nem tud a gyereknevelésről, hiszen ő maga nem csinálta, mármint nem nevelte a SAJÁT gyerekeit.
És pont ezért írt le mérhetetlen ostobaságokat, amitől egy átlag műveltségű ember is a fejét fogja, de inkább röhög rajta.
Mert a legnagyobb tárgyi tévedése, ami az utolsónak is. A gyerekek nem robotok, akiket be kell programozni, például a Suttogó írója által elképzelt programra.
Minden gyerek egyéniség, eltérő habitussal. Vannak hisztisebbek, nyugodtabbak, korán fekvők, sokáig alvók, sokat evők, kevesebbet evők, egyedül eljátszók, társaságot igénylők, szófogadóbbak, lázadók És ez már születésükkor meg van, biológiailag beprogramozva.
A legjobb, amit tehetsz, ha habitusának megfelelően kezeled a gyereket. Nem kényszeríted bele egy olyan szerepbe, ami nem az övé. És akkor nem kell bandákhoz, szektákhoz csapódnia, hogy legyen aki elfogadja, mert megkapja az elismerést otthon.
Egyébként volt egy jó könyv, ami viszont nagyon jól leírta a baba szemszögéből a dolgokat, mire gondol, amikor bizonyos dolgokat csinál és hogyan taníthatod meg neki, mit szabad és mit nem, ezáltal. De sajnos nem tudom sem címét, sem szerzőjét. Egy nagyon régi könyv, sárga borítóval. Hátha valakinek még megvan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!