Más is besokallt már? Egyszerűen elegem van.

Egy 29 hónapos kislánnyal és egy 15 hónapos kisfiúval vagyok itthon 24 hetes terhesen. Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagyobbik délelőtt bölcsiben van. Férjem reggel 6-kor indul munkába, este vacsorára, 7 óra körül ér haza. Nagymamák nem tudnak segíteni és bizony mostanában rendszeresen hétvégente is dolgozik a férjem. Fáradt vagyok, néha nagyon utálom az egészet, pedig nagyon jól tudom, hogy az egész életben igazából csak az az egy jó, hogy az embernek gyerekei, családja van. De amikor fél idős terhesen, lázasan, görcsben lévő hassal, a gyerekek körülötted üvöltenek, rajtad csüngenek, másznak és tudod, hogy nincs kinek lepasszolni őket, és bizony kötelességed velük lenni, ellátni őket, játszani velük, akkor nagyon sz.r tud lenni az élet. Minden esetre ezek a rossz időszakok is eltelnek, és utána mindig történik valami nagyon jó, nagyon aranyos, ami elfeledteti az egészet velem.

A nagyobbik gyerekem, a 29 hónapos kislányom annyira apás, hogy ha itthon van véletlenül APA még a fenekét sem törölhetem ki a gyereknek. Na mondjuk egy ilyen rosszabb időszak után, elég mellbevágó tud lenni, hogy ezért görcsöltem annyit. De aztán hízott a májam, mert az én pici kisfiam sosem sír az ajtóban az Apja után, ha elmegy itthonról, ellenben múltkor én mentem el, és egész műsort leadott. Tudom, hogy nem szép dolog, de olyan jól esett, hogy legalább ő szeret. Na jó viccen kívül, tudom, hogy szeret a másik is, csak kihasználja, hogy az Apja még sok minden másra is hajlandó abban a pici időben amit vele el tud tölteni.