Akinek nem tanították meg otthon, hogy hogy ossza be a pénzét, az hogy tanulta meg felnőttként?

Nem tanitottak meg, mert nem volt mit beosztani. Eppen annyi penz volt, amivel tuleltunk.

Es igen, amiota jobban elek mar felnottkent, nagyon nehezen sporolok. Hajlamos vagyok mindent is elkolteni, sok felesleges szart megvenni.

Tudom, hogy nem a legjobb modszer, de eddig csak az valt be, ha fizukor leveszek x osszeget es azt fizikailag elrakom itthon. Es kb el is felejtem hogy van, a maradekot meg koltom kartyarol.

Csak igy tudok valamennyit sporolni, de mar nyitni kene valami szamlat is es oda betenni inkabb, mint itthon a “parnam alatt tartani”, tudom :D

Ciki-nem ciki, de én házasságban tanultam már meg. Vagyis hát, így együttélés alatt, amikor volt fix dolog, amire gyűjtöttünk, bevételem is volt annyi, hogy abból lehessen félretenni (azért hiába a diákmunka, amíg a fizum fele elment lakhatásra, másik feléből meg oldjam meg a kaját, a szórakozást, a ruhákat az egyebeket, az azért nem igazán alkalmas még a félretevésre, hiába _technikailag_ elég megélni, de na, abból nem lesz házra önereje az embernek, ha egy hónapban két tábla csokival vagy egy üveg borral kevesebbet vesz, hiába felesleges költések ezek is). Akkor valahogy könnyebb volt, amikor mentem volna mondjuk nyaralni drágább helyre, és a férjem jött, hogy oké, de akkor ennyivel és ennyivel később tudunk költözni. Ami azért nem volt mindegy, a már akkor is masszívan felfelé ívelő ingatlanpiaci helyzetben.

Egyébként nekem a szüleim adtak, amikor kellett, de kifejezetten zsebpénzem nem volt. Ha fagyizni akartam menni barátnőkkel, akkor ők kiszámolták, hogy kb mennyi reális egy ilyen programra, és kaptam annyit. Osztálykiránduláson ugyanez. Nekem nem kellett soha felmérnem, mi mennyibe kerül, mi számít drágának vagy sem, ők megszabták mindig, hogy X összeg reális, annyit adtak, ha abból kijöttem, akkor buksisimi, ha nem, akkor így jártam. Esetleg ha az volt, hogy ők félreszámoltak, mert mittudomén, drágult a mozi, akkor legközelebb adtak többet ugyanarra a programra, de nem az volt, hogy nekem volt valamennyi saját pénzem, amit költöttem belátásom szerint, mindig kifejezetten kérnem kellett konkrét dolgokra. Ez akkor vált kifejezetten kellemetlenné, amikor fiúzni kezdtem, és hát kértem a pénzt az óvszerre meg idővel a fogamzásgátlóra, nőgyógyászra, stb. Nyilván erre is adtak, de azért na, 17 évesen anyád elé állni, hogy figyu, megyek a pasimmal találkozni, kérhetek óvszerre? elég ciki, na. :D :D :D De spórolni én sem tanultam meg így, főleg, hogy ha szükségem volt bármire, telefon, laptop, könyvek, új cipő, akármi, akkor vettek ők. Nem az volt, hogy én kinéztem valamit, és akkor egy szavamra megvették, de azért adott árkategórián belül választhattam nekem tetszőt, és kaptam. Mert hát szükség van rá, akkor kell, akkor megveszik. Ezt a hozzáállást amúgy nem feltétlenül bánom, a gyerekeimnek is azt fogom alkalmazni, hogy ami kell, ami tényleg hasznos és szükséges, az nehogy már a zsebpénzéből menjen (pl telefon, számítógép, jó cipő, kabát, stb), de a szabad programokra, mint barátokkal találkozni, hobbira, akármi, arra szerintem tök jó, ha saját pénzből költ, mert egyrészt lesz értéke, nem csak számszerűen tudja beváltani kisiskolás szinten, hogy X összegért Y tábla csokit tud venni, hanem tényleg felméri, hogy az a dolog, amit meg akar venni, megér-e (neki) annyi pénzt, amennyit elkérnek érte. Másrészt meg ez is egyfajta felkészülés a felnőtt életre, nekem nagyon nehéz volt eleinte megtanulnom a kollégiumban is, hogy akkor úgy osszam be a pénzem, hogy ne egyem meg az első két hétben, hanem tényleg maradjon végig, hogy ez egyáltalán szempont legyen, hogy igenis gondolkozzak annyira előre, ami a következő "fizetésig" kitart. Nyilván ezt nehezebb abból a kb 40.000 forintból megtenni/hó (10 évvel ezelőtt mondjuk, de azért akkor sem volt az sok), amennyit kaptam akkoriban, de hát valahogy elvoltam végül is :D

Nem tanítottak meg rá, mert szegények voltunk, állandóan csak azt hallgattam hogy "nincs pénz", mert apám elitta.

Ha mentem valahova kaptam rá, de nem spóroltam soha semmi nagyobbra, nem is kellett semmi ilyen. Szülinapra, névnapra azt kaptam amivel megleptek, sose volt kívánságom.

Mondjuk én emiatt a spórolásra odafigyeltem annyiban, hogy mindig törekszem arra hogy legyen félretett pénz valamennyi.

Amúgy meg torkig vagyok a pénz témával, amennyire lehet nem foglalkozom vele. Szerencsém, hogy hamar párt találtam, így 2 fizetésből tudtunk élni viszonylag hamar, így félre tenni is sokkal könnyebb mint egyedül.

Egyetem végéig a szüleimnél laktam, nem fizettem a rezsit csak ha kértek valamire külön, hanem tettem félre hogy mielőbb el tudjak költözni. Testvérem sokáig leadta a fizetése nagy részét, de mai napig visszajár kérni, szóval nem gondolom, hogy az én verzióm rosszabb lenne.

Gyerek mellett érzem jobban hogy most nem ártana jobban spórolni, de nem annyira sikerül, mert mindig közbe jön valami váratlan kiadás.

Nem gondolom hogy ha nincs megtanítva, akkor ne jönne rá valaki hogyan kell beosztani, akinek van felelősségtudata.

Szerintem ha tudod hogy hajlamos vagy elkölteni butaságokra, akkor mikor megjön a fizetésed azonnal utalj le egy akkora összeget megtakarításba, ami még nem vág földhöz, és annyi már biztonságban lesz az impulzus vásárlásaid elől. Az első lépés hogy felismered a problémát, már megvan.

Soha nem kaptam zsebpénzt, ha valamit akartam venni eladtam valamit, pl. volt , hogy eladtam a farmeromat az osztálytársamnak.

14 éves koromtól nyaranta meg dolgoztam , úgy volt pénzem.

Felnőttként nem tudom honnan, de nagyon jól megtanultam beosztani a pénzt. Szerencsére mindig tudok elrakni tartalékot, emellett tudunk utazgatni is pedig egyedül nevelem a lányom.

Soha nem volt zsebpénzem és nem is kaptam, ha mentem valahova, mert nem volt miből. Anyukám egyedül nevelt és a város másik végére is elbiciklizett azért, hogy ott 1 forintért olcsóbban kapja meg pl: a húst.

Úgy volt "zsebpénzem", hogy nem fizettem be a menzát titokban és inkább éheztem (otthon se volt sok étel, csak a minimum). Így volt havi 6-7 érzem, nem több (2000-es évek eleje). Volt, hogy a bérletet se vettem meg (2 e) és sétáltam mindenhova (5 km a suliba+vissza).

Nagyon jól tudtam spórolni és sanyargatni magam.

Később csak az első fizumat vertem el, utána nagyon beosztó voltam.

Viszont befektetni nem tudok, pedig volt olyan tárgyam.

Engem sem tanítottak meg.

Zsebpénzem sosem volt. Amire muszáj volt, adtak, de ennyi.

Ha adtak és maradt, azt vissza kellett adnom.

Dolgozni sem mehettem el 18éves koromig, mert nekem a tanulás az első, ne költekezzek feleslegesen, amire kell, arra meg úgyis adnak.

18évesen elmentem diákmunkára. Amit kaptam érte, azt is az ő számlájukra kaptam. Ha venni akartam valamit, kérnem kellett a saját pénzemből, ők meg elbírálták, hogy valóban szükségem van-e arra.

22éves koromban sokalltam be, léptem le. Kb 2000Ft-al.

Azóta 32 vagyok. A mai napig a spóroláson is spórolok, mert a dugi pénzemmel is ezt kellett tennem, bennem maradt.

Képes vagyok akár lyukas zokniba is járni, üres zsemlét reggelizni, évekig új ruhát se venni. Holott bőven futja rá. Ha magamnak veszek valamit, bűntudatom van.

(Pénteken csináltattam szemüveget, 70eFt. 2órát sírtam miatta, mert rohadt drága, nekem nem kell ennyiért. Férjem már ott hagyott kb.)

2kisgyerekem van. Nekik viszont mindent is megveszek.Sokkal többet, mint kellene, ők ne nélkülözzenek semmibe.