“Az a gyerek, aki felnőttként elmegy külföldre és otthagyja a családját nem érdemel/kevesebb anyagi/érzelmi támogatást érdemel, mint az aki otthon marad.” Igaz vagy hamis?

Régen rossz, ha egy szülő az elképzelt/elvárt érdemei alapján támogatja érzelmileg a gyerekét.

Az anyagi támogatás ettől teljesen különböző, ha az illető gyerek jól keres külföldön, nyilván szükségtelen a pénzelése.

Az én családom is így gondolkodott. Aztán persze ment folyamatosan az irigykedés, hogy mire telik nekünk és mert a család fiataljai közül egyedül mi tudtunk így összerakni egy házra valót, mindenki más csak hiteles panelt vett, ha vett egyáltalán, mert van, aki elköltözni sem tudott.

De igen, párszor meghallgattam szó szerint ezt, hogy aki szereti a családját, az nem megy külföldre, inkább itt marad küszködni is.

Már nem tartjuk a kapcsolatot. Nyilván nem csak emiatt, ez csak egy kis része a dolognak, ami jellemezte a családom irigykedő magatartását.

Anyámék nem így gondolkodnak még apám se...pedig vele nem jó a kapcsolatom.

Kinn dolgozom 5 éve és 1 éve kinn élünk lányommal.

Mindegyik gyerek egyformán érdemel.

Amennyiben erre nincs lehetőség, lehet azt segíteni aki jobban rászorul. Feltéve ha nem elherdálni készül a kapott pénzt. Drog, bűnözés, szerencsejáték függőség, lecsúszott munkakerülő életmód.

Ezt az "otthagyja a családját" részt nem tudom értelmezni. Felnőtt ember családja a párja és ha vannak, akkor a gyerekei. Vagy ennyi erővel akkor ha országon belül maradnak a gyerekek, akkor meg az kap kevesebb támogatást, aki országon belül messzebb költözött? Hol igazságos ez?

Egyébként meg ki lehet próbálni a külföldre költözést. Sírva menne haza a legtöbb ember pár hét után, már ha egyáltalán kijutna.

Szerintem ez nem ennyire fekete-fehér.

Ha van a szülő és a gyerek között egy jó kapcsolat, akkor az szorosabb lesz, ha számíthatsz a másikra, mert ott van egy köpésre. Akivel több időt töltesz együtt, azzal mélyebb lehet a kapcsolatod, mint akiről hallomásból tudod csak, hogy mi van vele.

Szereted a külföldön élő gyerekedet is, de városban lakót jobban fogod érteni, szorosabb lesz a kapcsolatod. Az unokákra ez hatványozottan igaz.

És mindentől függetlenül, azért tegyük hozzá, hogy bármilyen megértő is az ember a gyerekeivel és bármennyire is örül a sikereinek és a boldogságának, amikor választani kellett a pénz és a nyugodt élet, illetve a szülők között, akkor a gyerek nem a szülőket választotta. Mégha a szülők ezt támogatják is, azért érződni fog a kapcsolaton.

Szóval elviekben “érdemel” ugyanolyan érzelmi támogatást, de kapni nem biztos, hogy kap is.

A másik, az anyagi rész. Nyilván az ember igyekszik igazságosan elosztani a gyerekek között a pénzt, de ha az egyiküknek kevésbé számít egy millió forint, nem is számíthatok rá a minden napokban, míg a másik átjár takarítani, vagy ápolni (utóbbi ára olyan 500-600 ezer/hó, ha 8 órás), akkor neki több anyagi “támogatást” fogok adni.

9-es, mi sem bizonyítja jobban végtelen önzésedet, mint ez a bekezdésed: "és mindentől függetlenül, azért tegyük hozzá, hogy bármilyen megértő is az ember a gyerekeivel és bármennyire is örül a sikereinek és a boldogságának, amikor választani kellett a pénz és a nyugodt élet, illetve a szülők között, akkor a gyerek nem a szülőket választotta."

A gyerek nem felelős a szüleiért, hanem a szülők felelősek a gyerekeikért (kb. 25 évig), mivel nem a gyerek kérte, hogy megszülessen, hanem a szülők akartak anno gyereket. Ez a felelősség visszafelé pedig nem elvárható, hanem ha lesz(nek) neki is gyereke(i), majd neki(k) átadja.

Milyen ge.ci dolog már, hogy szülőként azon sóvárgok, hogy a gyerekem nem akar Magyarországon éhbérért robotolni, hanem szeretne emberhez méltóan élni, szeretne értelmes időn belül saját ingatlanhoz jutni, szeretne normális eü-i ellátást a befizetett adójáért cserébe, plusz ha vannak neki, szeretne a saját gyerekeinek normális életet. Nehogymár jó legyen neki, maradjon csak itthon és jöjjön helyettem takarítani, meg megoldani az én életemet, meg nyűgjeimet. Fúj, bmeg, ilyen szülőtől menekülnék is!