Akinek nincs segítsége, hogy viselitek, hogy sehova nem tudtok menni a gyerekek nélkül?

Őszintén szólva kicsit sz@r, de mivel még csak pár hónapos, nem "untam rá". Inkább csak furcsa, hogy itthon vagyok szinte állandóan, a rengeteg vírus miatt tényleg csak a kötelező dolgokat intézzük most. Én a terhesség alatt is vagy fél évet itthon dekkoltam, mert veszélyeztetett is voltam, meg amúgy is ájuldoztam össze-vissza, nem hiányzott hogy összeessek valahol. Szóval hamar kezdődött a kimaradok mindenből dolog, bár vérmérséklet kérdése is, ki mennyire éli ezt meg tragikusan. Néha én is szeretek/szerettem menni, de nem állandóan, így azért kicsit könnyebb. Tudtam, mikor vállaltuk, hogy nem sok segítségünk lesz, mert csak anyósom lesz élő nagyszülő, de őt is elveszítettük a terhességem alatt. Az én testvérem messze lakik, pedig szívesen segítene, a férjemé talán néha megkérhető lesz majd később.

Bébiszitterben gondolkozunk a későbbiekben, de főleg a betegségek miatt lesz muszáj, mert tényleg nem tudjuk majd másra bízni, ha már nem örülnek a munkahelyen a sok hiányzásnak. Remélem sikerül találni majd valakit.

Én még elég jól, mert csak féléves a gyerekem. Egyedül nevelem és nincs semmi segítségem se. Eddig 2x10percet voltam nélküle, amíg beszaladtam boltba, rá meg a bolt előtt előtt vigyáztak. Sportolni szerettem volna visszamenni, meg volt egy munkám, ami egyben hobbi is. Egyikre se látok túl nagy esélyt.

A ti helyzetetekben én sokszor vigyáztam barátnőim gyerekeire, amikor nekem még nem volt. Szerintem az megoldás. De sokszor olvastam itt szülés vs gyermektelen barátnők kapcsán, hogy gyerekes dolog családosként barátkozni, erre ők nem érnek rá és nincs is rá igény, barátnak ott a férj, majd barátkoznak, ha rá lesznek szorulva. Akkor vessenek magukra, nem kell csodálkozni, ha nincs senkijük. Neked hol vannak a barátaid?