Tényleg olyan gyakori, hogy a nagyszülők be tudnak segíteni?

Én meg pont ezt látom. Egyes szülők lépni nem tudnak nagyszülői segítség nélkül. Nem tud bevásátolno, nem tud dolgozni, mert vagy a mama hozza, vagy ő viszi reggel oviba, iskolába. Van, aki még nyaralni is viszi magával, hogy ő kettesben is lehessen apával.

Én abszolút azt látom,hogy a legtöbb helyen a nagyszülők tényleg már-már csicskáztatva vannak, hogy a szülők semmit nem tudnak külső segítség nélkül megoldani. Még a legalapabb dolgokat sem.

Nálunk minimális a nagyszülői segítség. Az ok nem az akarat hiánya, hanem ők is "későn" szültek (28-33), én se kapkodtam el (31-35), így mindkét nagyi 70 felett van (én anyukám 74), a nagypapák meg már nem is élnek.

De a munkatársaim között valóban azt látom, hogy sokan extrán kihasználják a nagyszülőket. Egyik munkatársamnál hetente ott alszik többször mind a 3 unokája a lányától, de a fia két gyerekének is állandóan besegít, állandóan rohangál. Egész nap csak róluk csacsog. Ő örömmel csicskul.

Hát nálunk nagyszülők rendszeresen látják lányom, ha most azt írom hogy holnap délután viszem és ott alszik, akkor ott alszik (persze ha délután dolgoznak anyámék nyilván nem). Papámnál is szokott lenni.

Barátnőm gyerekére is vigyáztam már párszor és sok ilyet ismerek.

A legtöbb nagyszülő megtehetné, de nem akarja...nyilván van aki nem tudja vállalni.

3 vagyok. Azt azért hozzá teszem, hogy anyám ha nem látja 2 hétig már "morog"... nálunk ez nem kényszer és nem is elvárás.

Mi is sokat voltunk nagyszülőknél.

Én lányom viszem vásárolni, ügyet intézni...bárhova.

Családja és helyzete válogatja. Ha nagy a földrajzi vagy érzelmi távolság, akkor nem is tudnak (akarnak) sokat segíteni a nagyszülők. Azokat sajnálom a legjobban, ahol oda vannak az unokákért, de a távolság miatt csak ritkán találkoznak.

A férjem és a mi családunkban is szokás egymásnak segíteni. Sokat foglalkoztak velünk is a nagyszüleink, amikor mi gyerekek voltunk. Ahogy öregedtek, úgy a szüleink és mi is egyre többet segítettünk nekik. Igazából a segítség mindig is kölcsönös volt, csak az arányok változtak. Így van most velünk is. Például ki segít kinek, ha én lenyírom a füvet, amíg a nagymama unokázik? Anyósom is lelkes, megbízható nagyi, munka után csak úgy is át szokott néha jönni. Előtte pár nappal rá szokott kérdezni, hogy alkalmas-e, de most mit mondjak erre: ő szereti a gyerekeket, a gyerekek szeretik őt és mi örülünk ennek. Persze, bennem is fel szokott merülni, hogy nem használom-e ki túlzottan a nagyszülőket, de úgy vagyok vele, hogy ha maguktól ajánlják fel, akkor remélhetőleg nem nagy teher nekik. És akkor még ott vannak a nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek. Mi is foglalkozunk velük, ők is velünk.