Tényleg olyan gyakori, hogy a nagyszülők láhatóan jobban szeretik az egyik unokát, mint a többit?

Az én mamám megmondta, nővérem a kedvenc, mert ő az első, bátyám, mert ő fiú, én meg húgom csak voltunk.

De éreztük is. Nekik jogsit fizetett pl és sok hasonló, míg mi hugommal semmi ilyet nem kaptunk. Fel se fogta, hogy nekünk ez milyen lehet. Hiába minden szó.

Én kedvenc voltam. Az meg csak kellemetlen mert nem tudok mit tenni a többiekért. De volt egy még kedvencebb, annak saját háza van, és ráakarták hagyni a házukat... kizárva ezzel a gyerekeiket meg a többi unokát. Mondjuk nem kellett volna az a ház, de elég genya dolog.

Én azért voltam kedvenc, mert kései unoka voltam, egy kis extra meglepi.

Nálunk nem tettek különbséget. A szüleim egyébként igen, úgyhogy én állítom, azért maradtam normális, mert a nagyszüleim egyformán szerettek minket. (Együtt is laktunk velük, illetve a szomszédban.)

Az unokatesóimat is ugyanannyira szerették, szóval ők egyenlőséget tartottak ebben.

Biztosan rossz érzés a nagyszülői elutasítás egy gyereknek, de ha ti, szülők szeretitek őket, akkor nem fog maradandó nyomot hagyni a személyiségükben. Csak nem fogja szeretni a nagyszüleit. Gondoljatok arra, hogy a nagyszülők lesznek kevesebbek ezzel.

Nálunk az egyik nagymamám kedvenc gyerekének a gyerekei voltak mindig is a kedvencek hiába voltunk mi a tesóimmal és a többi unokatesómmal sokkal “szebbek”, okosabbak, hiába értünk el sokkal többet, hiába segítettünk többet akkor is mindig a nagynéném gyerekei voltak az etalonok, állandóan azt hallgattuk, hogy ők mennyire csodálatosak.

A másik nagymamám kedvence a legkisebb unoka mert ő a legkisebb és pont. Mi segíthettünk amennyit bírtunk, tölhettünk nyarakat el velük a telkükön akkor is a 10 évvel fiatalabb, legkisebb unoka a kedvenc aki amúgy soha nem látogatja vagy hívja őket. Van ilyen, túltettük magunkat rajta. 🤷‍♀️