Két gyerek egy szobában, bevállalnátok így?
Jelenlegi lakásunk nappali + 2 hálószoba. Tervben van hosszútávon a költözés, jelenleg hitel van még az ingatlanon. Terveink szerint max 10 év múlva költöznénk, ennek több oka is van hogy akkora időzítjük.
Kicsi lányunk lassan 2 éves, eredetileg egy gyereket terveztünk. Viszont most meg van a vágy a második gyerekre. Felelőtlenség lenne ilyen helyzetben belevágni szerintetek?
Tervek vannak de eszembe jut az is, mi van ha valami olyan dolog történik ami miatt itt ragadunk ebben a lakásban.
20
Nekem egy gyerekem van, mert egynek tudtam anno külön szobát biztosítani. Nézd, aki úgy nőtt fel, hogy egy szobában volt q testvérével és nem szerette, az nem fogja a saját gyerekét arra kényszeríteni, amit ő maga is utált
Kell a kulon szoba, de ti meg jo helyzetben vagytok, mert ha nem is tudtok koltozni, akkor max a nappaliba mentek. Erezni fogod, hogy mikor kell ..:D
En 2 szobas lakasban nottem fel, pokol volt a testveremmel egy szobaban lenni egy bizonyos kortol.
Ismerek olyan családot is, akik 5 évig minden hétvégén építkeztek saját kezűleg, aztán tudtak csak költözni. Addig a 3 gyerek aludt egy szobában, ők meg a nappaliban. De most van egy családi házuk, a lakást meg kiadják.
Mi is csak a gyerekek kiskamasz korában tudtunk elköltözni, viszont ők aludtak a nappaliban, ez sokkal jobban bevált, hiszen mi akartunk elvonulni előlük :D ja és a home office is így a hálónkban volt.
Aki szerint a zeneleshez elég a külön szoba az nagyot téved.
Lányom furulyazik, csukva az ajtaja, és mégis az egész házban hallatszik.
Nem meg a zongora.
Kérdező, simán meg lehet oldani így is, van elég szobatok a koltozesig.
Mondjuk én nem mennek el, hiszen három szoba van nem kettő
A nappaliban simán el lennék a férjemmel.
Laktam a hugommal egy szobában,egy darabig műkődőtt,de nem volt igazán jó.
Ahogy cseperedtünk ugy jöttek elő a különböző igények,elvarások amiket megkell ugrani. Ő zene mellet szeretett tanulni én nem.
És sokáig ébren voltam,ő nem. Ez zavar az zavar.stb. aztán ifjú kori párkapcsolat és ami vele jár...
"Itt van 500forint huzz a pi..ába moziba!"
(Ami akkor is drágabb volt)
Nem jó én a saját életemen tapasztaltammeg. Nem vágnék bele,csak ha tuti a költözés nem pedig ilyen "majd egyszer"
Mert addig sok minden megtörténhet.
Nem számítottam ilyen sok válaszra, köszönöm akik leírták a tapasztalatokat.
Költözni mindenképp szeretnénk, férjem családi házban nőtt fel és az lenne a célunk.
Nálunk a nappali és a konyha egyben van, innen nyílnak a hálók. Nem túl nagy hálószobák egyébként. Most a nappaliban éljük az életünket, kislányomnak is van játszósarok tehát a hálószobákban tényleg csak aludni járunk.
Én is úgy gondolom hogy két kisgyereknek még jó is lehet a közös szoba, de előbb vagy utóbb szükségük lesz külön szobára. És itt a bökkenő, nem tudni hogy a második is lány lesz-e, mennyire hasonlít majd a személyiségük, minden a terv szerint alakul az életben és tényleg 10 év múlva már a családi házunkban leszünk. Túl sok a bizonytalanság, de közben attól is félek hogy később azt bánjuk meg hogy nem mertük meglépni és örökre hiányérzet lesz bennünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!