Két gyerek egy szobában, bevállalnátok így?

Hát ez nehéz kérdéd a bizonytalanság miatt. Mármint amiatt, tényleg tudtok-e tovább költözni.

Nekem két kisgyerekem van, ők egy szobában vannak annak ellenére, hogy van 2 gyerekszoba, de imádják egymást, nem is akarnak külön menni. Szóval önmagában ezzel nincs gond, hogy míg kicsik, 1 szoba van, később lesz probléma, főleg, ha külön neműek.

Nappali + 2, az nekem 3 szoba. Ott ha bevállaljatok azt az "áldozatot", hogy ti szülők a nappaliban alszotok, ha nem sikerül nagyobba menni X időn belül, akkor akár végig jó lehet.

Nektek kell tudni.

Nekünk pl: eleve nincs igényünk "nappalira", ezért ugyanerre 2 szobás is megteszi. Most nézegetjük a nagyobb lakasáklt, hogy 5 és 9 évesek. De most se a gyerekek miatt, mert ők még hozzánk is átjárnak, nincs igényük külön menni. Nekünk lett elegünk, hogy kevés a hely.

Nappali plusz ket halonk van nekünk is.

A lánynak már van külön szobája, a fiam meg velünk van(3 éves lesz)

Tavaszra csináljuk neki meg a mi szobánkat szobának, mi pedig megyünk a nappaliba.( Tudom, ez óriási probléma, stb stb) Nincs igény nappalira, mivel akkora konyhának van, hogy táncolni lehet benne. Ott van kialakítva egy kis sarok, ahol simán tudom fogadni a vendégeket ha úgy van( egyébként hozzánk ritkán jár vendégsereg, úgyhogy ezen nem idegeskedek túlságosan, hogy nagyon sok ember gyűlik össze nálunk)

Mi amikor terveztük a második gyereket, már akkor tudtuk, hogy ez így lesz, eszemben sincs költözni, most vettük a házat öt éve, csináljuk lassan, és innen már sehova sem vagyok hajlandó költözni.

Én rosszat mondok, de nekünk fiúkként nem volt jó egy szobában. Nálunk úgy volt egészen 14 éves koromig, hogy három szobás házban (2 szoba meg nappali) 5-en laktunk, a szüleim, a nővérem, meg én az öcsémmel. A nővérem volt az egyik szobában, a másikban aludtak a szüleim, a harmadikban meg mi az öcsémmel. 14 éves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy beépítik a tetőteret, lett külön szobánk, az öcsém azóta is úgy védi a szobáját, mint a neveletlen kutya a kajáját.

De mondjuk anyumék az öccsével meg az egész gyerekkorukat együtt töltötték két szobás házukban és se a nagyszüleim, se anyum, se a nagybátyjám szerint nem volt köztük konfliktus.

De lányokról nem tudok nyilatkozni, az lehet hogy ők jobban kijönnek, meg úgy tűnik, hogy fiú-lány testvérpárral sincs konfliktus.

14 éves koromban költöztünk nagyobb otthonba, addig 2,5 szobás lakásban voltunk. A nappaliban a szülők, én a testvéremmel a másik szobában, a fél szoba fenntartva a nagyinak. Mire elköltöztünk, a testvéremmel megutáltuk egymást, annyira mások voltunk. Ő szanaszét hagyta mindenét, én mozdulni se tudtam, rendet tartani se lehetett és így tanulni is nehéz volt. Plusz a korkülönbség miatt én már "nagy" iskolás voltam, amikor ő még ovis és nagyon zavart, amikor délután házit kellett írni vagy magolni.

Miután elköltöztünk, kaptunk külön szobát és azóta is alig állunk szóba, nekünk hosszan tartó hatása volt az első éveknek.

A saját gyerekeimnek van külön szobája. A nap nagy részében együtt jatszanak valahol, de sokszor elofordul, hogy bevonulnak a szobájukba pihenni, egyedül lenni. Én nem tudtam, ezért gondolom, hogy fontos ezt biztosítani a gyerekeknek.

Ha 10 éven belül tudtok költözni, akkor hajrá, jöjjön a második gyerek, akkortájt lehetnek 7-10 évesek, pont aktuális lesz. De ha nincs esély rá, akkor még mérlegelj, hogy mire van lehetőségetek, megéri-e.

Első vagyok. Komolyan erdekelne, miért kellett ennyire a pirosat nyomni. A kérdező EGY SZOBÁBA akarja tenni a két gyereket. Fel sem merült lehetőségként benne, hogy az ő haloszobajukat beáldozzák, a kérdés az volt: "Két gyerek egy szobában, bevállalnátok így?"

Két egynemű gyereknek is lehet ám totál más természete. A húgom meg én is egy szobában nőttünk fel, gyűlöltük mindketten. Nulla magánszféra. NULLA. Már kicsikét is igenyeltuk volna -köztünk 3 év van- ahogy meg kamaszodtunk, meginkabb. Két kulonnemu gyerek mag, bakker, gondoljatok mar bele....