Hogyan tanítod felelősségvállalásra a gyereked?

Már majdnem 11.

Gondolod eddig nem tettem? Hiába mondom, nem érzi, hogy a saját felelőssége valami. Akkor sem, ha hagyom vele elbukni sokszor, nem csinálja, de nem tudom tovább húzni, be kell érnie az iskolába felöltözve, ápoltan a cuccaival, különben engem vesznek elő.

Akkor sem, ha segítem, ha kéri, mert annyi segítséget akar, egyre többet, amivel már én csinálom. Nem köszöni meg őszintén, nem hálás érte, de ha nem segítek szemét vagyok. Azt mondja nem tudja megcsinálni és engem hibáztat. Néha magát is utálja, de az a ritkább.

Ja, elég sokszor megzuhanok. Nincs benne önállóságra való törekvés, ha mégis, fél percig tart. És mindig én vagyok a hibás. Nem csak segítséget vár el, hanem helyette csinálást.

Nem mindig csinálja, csak néha(egyre ritkábban), de olyankor megőrülök tőle, legszívesebben megverném. Ma felcímkézem a fiókjait és megint megcsinálom a segítő listát, de kézbe se veszi. Tudja, csak nem akarja csinálni, akkor is, ha tudja, mi a következménye. Valami belülről hiányzik belőle, ami a többiekben van.

Nem egyedül, képzeld mindenki próbálta és nem ment nekik, régen borzalmas volt a viselkedèse.

Nem kezeltem minifelnőttként, inkább kiszolgáltam, mert sírt és eldobálta a cipőjét, dolgait és otthagyta és nem érdekelte, hogy próbálkozzon, de azt sem akarta, hogy segítsek/megcsináljam. Technikàkat tanítottam, rajzoltam napirendet, már írva van a checklistje nyár óta, naptára, órarendje, teleírva, lebontottam a feladatokat lépésekre, 3 féle fésülködési módot tanítottam részenként, majd levágattam a haját bobra, de ezzel is csődöt mond, ki van írva és nem csinálja, erre szólok, hogy csinálja. Ez az utasítgatás: csináld, mert 20 percünk maradt. Ismeri az órát, de vettem autistáknak való jobban érzékelős órát. Mite üvölt, hogy nem tudja, nem akarja, mire ledirigálom, hogy fogd meg a fésűt, szorítsd el a hajad, előbb az alját, aztán a tetejét és nem.. és közben vinnyog és szid.

Nem csak nekem nem megy vele. Régen sem csak nekem nem ment, sőt, nekem ment jobban. Az én gyerekem ilyen és ja, ezt utálom benne. Szerencsére csak néha ilyen, de olyankor utálom rendesen, mert úgy viselkedik, mint a pszichopata bántalmazók a filmekben, most néztem a menendezt és a krémes jelenet pont olyan. Ő is megkapja a segítséget(krém), de használni nem akarja, mert nem keni be magát, mert az fujj, de te kend be, vagy ha nem kened, hozz neki sprayt helyette. Az egy az egyben elhangzott nálunk is nyáron. A saját ekcémáját akartam, hogy bekenje, csak az egyik helyen, amikor én kentem a többit. Majdnem menstruáló 10+os gyerek.

Èn tartom rendben a fiókjait, rendszerezem a dolgait, mindenből figyelek mindenére, ellenőrzöm és nem csinálja, és kijátszik. Pl nem vesz fel bő pólóra szűk kabátot, szóval eleve ilyet készítek ki, időjárásfüggően. Figyelem a nasit, hogy pl ma csak édes a reggeli meg az ebéd, akkor sós és fehérjedús legyen nála. De ja, egy szr vagyok, nyilván úgy, hogy soha semmilyen problémám nem volt se barátokkal, se munkahelyen, se iskolákban, se egyetemen.

Nagyon ki tudok tőle borulni. Én választom ki a ruháit, kikészítem, mert ő “nem tudja”, csak fel kellene vennie reggel, ami mindig ugyanott van, és rajtavan a checklisten, hogy felöltözni. Olyan sorrendbe rakom a székre, hogy csak meg kelljen fognia a legfelsőt(pl bugyi felül van, nem alul a kupacban). Odafigyelek mos e kezet, fogat, odafigyelek elcsalja e(nagyon gyakran elcsalja), már 2 éve tanulja mosni a haját, a mai napig nem nyúl az ujjaival a haja alá, illetve nem öblíti le rendesen, így másnapra sokszor tapad a haja, mintha zsíros lenne, hétköznap utómosok, miután hagytam próbálkozni.

Én vágom a körmeit, én nézem az időjárást és ha visszakérdez melyik cipőt vegye, azt is megmondom. Most adtunk el két fűzős cipőt, mert nem tudja használni, az egyikbe fűztem gumis cipőfűzőt is és úgyse. Nem 9 éves. 10,5 hamarosan menstruál, már szőrösödik rendesen és néha előjön belőle ez a borzalmas énje, és ilyenkor legszívesebben megütném, hogy térjen már észhez. Én pakolok be neki, ellenőrzök mindent, tartok számon mindent, de a fiókcimkézésen kívül minden segítségből a lehető legtöbbet kapta. És miután elmúlik ez a borzalmas énje, amivel folyamatosan szid és elégedetlen és hisztizik a semmin, visszatér egy normális énje és nagyon sajnálja és köszöni és önállóbb is, bár nem sokkal.

Sose tudom mikor jön és meddig tart, de ilyenkor muszáj kiadnom, vagy megőrülök. A rendszer meg a szakemberek nem segítenek, már egymiben lenne a részükről. Suliban ritkán borul ki, legutóbb múlthéten kiabált a tanárával sírva, de van, amikor heteken át oké minden, de nem csak oké, hanem kimagasló. Aztán vált erre a vernivaló énjére, akit senki sem tud elviselni. Én meg próbálom lenyelni és csak a tényekre szorítkozni, hogy mit kell csinálnia hogy kijavítsa, mit nem csinált és annak mi a következménye.

Senki sem érti, amíg át nem éli, akkor meg szabadulna tőle a gyerek érdekére fogva.

Az elmérgesedett szülő gyerek viszony nem érdekel, legyen önellátásra képes, beilleszkedni tudó felnőtt nem bántalmazó emberi kapcsolatokkal. Nyilván fájna, ha nem beszélne velem, de ha nélkülem boldog, akkor legyen! Csak legyen életképes.