Kíváncsi lennék a véleményetekre. Szerintetek?

Mindenképp közösen kell döntenetek. Nem erőltetheted rá a párodra ezt a döntést, ez túl nagy és túl végleges változás ahhoz, hogy akkor is véghez vidd, ha ő ezt nem szeretné.

Megértelek, én is világ életemben anyuka akartam lenni, a (már) férjemmel 18 éves koromban ismerkedtem meg, úgyhogy akár még adott is lehetett volna a dolog. Ráadásul ő is nagyon vágyott családra, csak persze még nem akkor, meg nem az akkori körülményeinkhez. Végül madjnem 27 évesen szültem, nem bánom, hogy így alakult, bármennyire is szerettem volna fiatal anyuka lenni. Így, érettebb fejjel is nehéz, nagyon nehéz volt sok mindent feldolgozni, ami változással a baba járt, de ha több évvel korábban "belekényszerítem" a párom, egészen biztosan nem bírta volna ki a kapcsolatunk, bármennyire is szerettük egymást.

Beszéljetek róla sokat, te legyél türelmes, biztosan nála is eljön majd az idő, hogy apuka akar lenni. Szerintem húszévesen ez nem "kifogás", hanem elég jó érv... Ha ő is szeretne, akkor eljön az idő, amikor tényleg mindketten úgy érzitek, most már jöhet!

Én nem vitatom hogy a kapcsolatotok erős. Én is 18 évesen jöttem össze a párommal. Ő akkor volt 24. 1 év után összeköltöztünk és én 20 éves fejjel boldogan terveztem a gyereket és észre sem vettem hogy megfojtom őt.

2.5 év után szakítottunk. Mindenki ledöbbent rajta hiszen mi voltunk a minta pár.....aztán 1.5 évig kerestük az utunk. Éltünk. Magam sem gondoltam volna hogy mennyire jó időszak lesz - de az volt! És nagyon kellett! Aztán 1.5 év szünet után felhívott hogy randizzunk. Igent mondtam. Akkor voltam 22. Újra összejöttünk de én már jóval óvatosabb voltam. Nem erőltettem a gyereket, megértettem hogy van egy út amit be kell járni hozzá. A saját feltételeink (házasság, saját autó családi ház, x év munkaviszony). 25 évesen vett el. 26 évesen esküvő, 27 évesen családi ház és akkor már várandós voltam.

Most 33 vagyok, 2 szép gyermekünk van, és én örülök hogy vártunk, habár 20 évesen teljesen a te cipődben jártam. Sőt, még élhettünk is volna, mert vannak még dolgok amiket megtennék de most már nem tudok.....nem értek azzal egyet hogy a nök 35 évesen szülnek....de hidd el most neked sem ez a dolgod bármennyire is vágysz ra, es meg is értem hogy vágysz.

Ebben az esetben mit tehetnék,ha ez a problémám?

Azt, hogy keresel olyat, aki akar gyereket.

Egyébként, inkább tanulj valami normálisat, szaporodni mindenki képes, ne ez legyen már húsz évesen a legnagyobb életcèlod.

Nekem úgy hozta az élet hogy 16 évesen jött a naaagy szerelem... babát meg mindig is akartam, mióta az eszemet tudom anya akartam lenni. De azért volt annyi realitásérzékünk hogy előbb suli, diploma, egy kis pénzgyűjtés és némi munkatapasztalat hogy várjanak is vissza arra a helyre ahonnan eljöttem... végül 29 évesen szültem, ugyanannak a naaagy szerelemnek aki jött 16 évesen. SEMMIRŐL nem maradadtunk le és nem érezzük úgy hogy bármi kimaradt volna a gyerekek előtti életünkből, pedig mi se voltunk bulizósak, de azért jöttünk-mentünk, utaztunk, otthont teremtettünk. 5 évesek az ikreink most.

Szóval: szerintem várj, álmodozz róla, legyél türelmes.

Ha annyira komoly és erős a kapcsolat és a fiú nem zárkózik el a gyerekvállalástól későbbre, akkor várj..

18 évesen sem érzelmileg sem anyagilag nem vagytok készen egy gyerek iránti felelősségvállalásra.

Ha igazán felnőttek vagytok, akkor ezt be kell látni.

18 évesen én is azt hittem, hogy jujj csak a sulit fejezzük már be / egyetem/ jöhet a gyerek stb.

Erre gimi után alig bírt ki egy évet a kapcsolatunk a nagybetűs életben... pedig akkor még nem is dolgoztunk

Tehát addig, amig valakivel nem éltem együtt.

Nem tartottam fenn saját magunkat és nem tettem félre a “nehéz időkre”, addig nem vállalnék gyereket / és nem, nem arról beszélek, hogy legyen házam autóm anyámkínjám - annak ellenére, hogy nekünk a már nem gimis párommal/ férjemmel így lett/

Ezek miatt 4 évet vártam.

Nem bánom

Most látom, hogy a gyereknevelés azért akármennyi öröm, nem habostorta