ADHD-s,középsúlyos borderline édesanya fogja tudni valaha is nevelni a gyerekét, akit már eddig is dédszülei nevelték? Lent kifejtem hosszabban.

Sziasztok!

Én volnék az édesanya, 28 és fél éves vagyok, a kisfiam mindjárt 4, óvodába jár.

A mentális zavaraimról röviden annyit, hogy kissé autisztikus vonásaim vannak (bár autizmusról nincs hivatalos papírom), ADHD-s,s mellette középsúlyos borderline is vagyok.

Igen, feküdtem már kórházban zárt osztályon, gyógyszeres kezelés alatt is álltam, jelenleg viszont nem szedek semmit! A betegségem időről időre hol a súlyosabb fázisában jelentkezik, hol szinte teljességgel tünetmentes vagyok, normális munkahellyel, 2.diplomámon dolgozva.

(Ezeket csak azért írom le, hogy értsétek, agyilag minden rendben velem, nem érint semmilyen szellemi- értelmi fogyatékosság!)

2020 márciusában lettem terhes, a Covid időszakában. Nem derült ki egészen a 10.hétig, hogy babát várok, mert akkoriban nem fogadtak az orvosok személyesen, pont Covidos beteg is voltam ráadásul, a hányást is a betegségemnek tudtuk be.

Mikor kiderült a baba, az egész családom "ellenem fordult" olyan értelemben, hogy mindenki kivétel nélkül (a gyerek Apja is) azzal fenyegetett, kitagadnak a családból, ha meg merem szülni, soha, senki nem fog a gyerekkel kapcsolatos dolgokban segíteni, és egyébként is, egy undorító, idegrendszeri problémás, fogyatékos hülye gyerekem lesz, akit majd mindenki utálni fog, felnőttkorában meg egy bűnöző drogos sz@r lesz belőle. 1-2 példát muszáj megemlítenem Nektek a teljesség kedvéért, hogy tiszta legyen a kép a terhesség alatti traumatizálódásomról: mikor egyik alkalommal ültem Édesapám mellett a kocsiban, nyomta a gázt az M0 autópályán és üvöltözött velem, hogy "egy féreg van a hasadban, akitől meg kell szabadulnod! Te egy okos, sikeres nő leszel, mit képzelsz, hogy pont egy ilyen tetves családi hátterű, iskolázatlan f@sztól vállalsz gyereket? Egy nyűg lesz a gyereked életed végéig!" (Édesapja valóban problémás srác volt, korábban drogproblémákkal küzdött (DE ez kimerült a kannabiszban, nem használt semmilyen kemény cuccot!) illetve nem tanult tovább semmit, erre irányult a szidalmazás. Ekkor kb 10 hetes lehettem.

Egy másik példa, amikor a 12 hetes kötelező védőnői vizsgálaton túl estem, ahova a párommal mentünk együtt, tehát a (leendő) gyerekem édesapja hozott haza kocsival. Megkaptuk a kiskönyvet is, amit vinni kell majd minden alkalommal a genetikai vizsgálatokra... Mikor hazaértünk, megállt a parkolóban az autóval, és egyszercsak kikelt magából, ordítva velem, hogy "legszívesebben most oszlopnak hajtanék veled együtt 200-al! Azt hiszed, viccelek?! Ott az az oszlop (rámutatott egyre), mindjárt nekihajtok és megoldódik mindkettönknek minden problémája, és gyerek se lesz!!!"

Akkor nagyon összezuhantam, zokogva szálltam ki mellőle az autóból, és arra gondoltam, ennek a babának valójában senki a világon nem örül, sem a leendő nagyszülei, de még az édesapja sem....aztán eltelt egy kis idő, kettesben voltam a gyerekem édesapjával, és megnyílt nekem: elmondta, hogy egyik éjszaka édesapám találkozót beszélt meg vele titokban, ahol arról beszélt vele, hogy 500 000 Ft készpénzt ajánl fel neki, csak vigyen el abortuszra, beszéljen a fejemmel, intézzük el, hogy ne szülessen meg a baba.... Engem is megkísérelt lefizetni abortusz ellenében, igaz, engem "csak" 250 000 Ft-tal.

A terhességem hátralévő időszakában folyamatosan bántottak a baba miatt, most nem szeretnék mindent egyenként kifejteni, egyrészt, mert egy-két eset a bűncselekmény fogalmának határait súrolja, másrészről pedig, mert higyjétek el, nem férne ki szövegesen, amiket kaptam. A lényeg az az, hogy 3 hónapos terhesen elmenekültem otthonról albérletbe egyedül, és nagyjából 7 hónapos koromig ott éltem, míg Édesapám nem biztosított nekem önerőt, és így vettem saját, fix kamatozású lakáshitelre egy saját lakást, amit azóta is megbízhatóan, havonta fizetgetek munka mellett.

A gyerek megszületett. 3 hetes koráig voltam vele.... utána valami történt. Bennem. Valami örökre megváltozott....

Feltornyosult bennem a rengeteg fizikai, verbális bántalmazás miatti stressz, frusztráció, düh, elkeseredettség, és rideg lettem a saját gyerekemmel. Soha többet nem akartam látni, le akartam mondani róla. Bántani sosem bántottam, de viszolyogtam tőle, mert minden reggel azok a mondatok, szavak, durva fenyegetések csengtek a fülemben, amelyek terhesen elhangzottak, valamint még a 2 hetes kisbaba mellett is bántott annak idején a gyerekem Apja.

3-4 hetes korában a gyerekem a nagyszüleimhez került, akik neki dédszülei, és azóta sem bírok hozzá kötődni, nem tudom Őt teljes szívvel szeretni, van bennem valami bivalyerős, mozdíthatatlan kézifék, amit nem tudom, hogyan kéne szép fokozatosan kiengedni, egyáltalán megmozdítani....

Én a gyermekem születését követően 2 hónappal ismét zárt osztályra kerültem falcolás, felerősödött BPD tünetek miatt, akkor gyógyszerrel kezeltek.

A gyerekem maholnap 4 éves. Nem nevelem, nem érzek iránta semmit sem. Látogatni természetesen, látogatom.

DE! Olyan számomra, mint egy idegen, cuki kisfiú, akivel néha elvagyok, de ennyi. Közömbös. Nem vágyom rá.

Mindezt úgy, hogy annak idején, várandósan, mindennél jobban óvtam, féltettem, vágytam rá, de kiöltek belőlem minden létező anyai érzést, ösztönt, rengeteget bántottak, a betegségem (BPD) ennek hatására extrém mód felerősödött (8 hónapos terhesen öngyilkossági kísérletem volt), és mire megszületett, a gyereknevelésre képtelenné váltam...

Őszintén! Szerintetek lesz ebből valaha is kiút? Fogom tudni valaha is magaménak érezni a gyermekem, szeretni Őt, meggyógyulni a rakásnyi mentális betegségemből, lelki sérüléseimből.....?