Mièrt èrezhetem azt, hogy miután lettek gyerekeim mègis a gyerekmentes èletet èlnèm ha lehetne?

Ez egy nagyon kigondolt kamukérdés. A dolog ott bukott, hogy reggel negyed 8-kor egy anya nem ilyeneket írogat, hanem a gyerekeket készíti a suliba, oviba.

Tudom, most jön, hogy betegek. Akkor pedig ilyenkor ápolod őket.

Lehet kamu kérdés de én is írhattam volna. A gyereket szeretem, de anyának lenni utálok. Anyának lenni azt jelenti hogy nem vagy szabad. Pedig a szabadság nagyon fontos egy mai embernek. Nyilván amíg nem volt, nem tudtam pontosan átérezni mivel jár. Én emiatt nem is akartam, de a férjem addig győzködött, hogy de ő szeretne és kell, mert olyan jó a kapcsolatunk és adni tudnánk rengeteg szeretetet egy kicsinek is. Még kicsi úgyhogy remélem egyre könnyebb lesz, ahogy önállósodik.

Megbántam kicsit, hiába szeretem a gyereket. Mindent megteszek érte, szeretem, neki élek gyakorlatilag 2 éve. De nekem is lennének szükségleteim.

Persze tudom vannak olyan anyák akiknek ettől teljesedik ki az életük, meg akit semmiben se korlátozza a gyerek. Én wc-re se tudtam menni mert sírt, ezért nem mentem vagy vittem a hátamon.

Nem mindenki olyan laza, hogy könnyen veszi akár a sírást, akár a hisztit, akár a folyamatos birkózást.

Én mondjuk nem fogok lelépni, majd ha kamasz lesz, le se fog már kakálni minket.

Szerintem pont ugyanezt a kérdést feltetted pár hete. Ott többen is leírtuk, hogy önsors rontó vagy. Mi a bánatért kell ilyeneket olvasni?

Szerintem természetes, hogy mindig az kéne, ami éppen nincs. Ha gyerek nincs, az kéne, ha van, akkor meg annnnnyira jó lenne néha nélkülük... Oké. De kijelenteni a gyerekek előtt kvázi, hogy de jó lenne ha nem lennének, az ne haragudj, de meredek.

És továbbra is fenntartom, hogyha valaki jól érzi magát a saját életében, az nem fikázza tömegesen másokét. Én jól érzem magam az életemben, nem érzem úgy, hogy szövetkeznem kéne másokkal, hogy azon témázzunk mennyire jó, vagy éppen mennyire sz*r MÁSOK élete, vagy éppen a miénk. Ez részemről ilyen lelki szegény emberek pöcsméregetése. Aki tényleg oké a választott életével, az talál magának jobb programot.

17

Sajnos több ilyen van mint gondolnád

Ha ezeket gyerek előtt nem tudtad,

( szaros pelenkák, ordítás, hisztik, ide-oda rogangálás ha van kedved ha nincs, kialvatlanság, állandó stressz 0-24ben minimum 18 éves korukig, a szabadság- kötetlenség elvesztése, kapcsolat háttérbe szorulása, és úgy általàban hatalmas negatív vàltozás az életvitelben ), akkor vagy buta vagy, vagy szimplán felelőtlen, amiért mégis vállaltad.

A szerelem nem kifogás. Mellette ott kell lennie a józan észnek is, hogy az ember ne legyen önsorsrontó, és szegény gyerekek életét se bsssza el, akik nem tehetnek semmiről.

Én is szerelmes lettem és kicsit elgondolkodtam a gyerekmentes életemen, de még ezzel együtt is a fenti dolgok miatt ugyanúgy arra jutottam, hogy nekem ez nem éri meg, hogy elcsesszem az életem. És nem vállaltunk gyereket, mert még mindig nem akarunk. És már nem is fogunk. Kettesben sokkal jobban élvezhető az élet. A férjem is így érzi.

Ő azt hitte régen, majd biztos lesz gyereke, de elmondta , hogy valójában vágyat sosem érzett rá, egyszerűen csak azt látta a környezetében, hogy ez a szokás, de csak emiatt ő nem akar beállni a sorba. Innen onnan emiatt sokat kaptuk is a negatív, elítélő megjegyzéseket, de nem érdekelnek. Az ilyenek szimplán a saját életükkel elégedetlenek, ezért keresnek valakit, valamit amibe beleköthetnek és levezethetik a frusztrációikat.:)

Szóval mi a fenti változások miatt nem akarunk soha gyereket, és ezen a szerelmünk sem változtatott. Ezeket mind lehet tudni gyerek nélkül is, hogy ezzel jár.

Te egyáltalán nem gondoltad át, felelőtlen voltál sajnos. De most már ez van. Vagy tegyél meg mindent azért, hogy a gyerekek ne érezzék ezt rajtad, vagy jobb nekik ha kilépsz az életükből.

Pedig a gyerekeid már nem olyan kicsik, simán el tudsz menni nélkülük.

Én nagyon szereteim a gyerekeimet, pedig pokoli nehéz eset 3-ból 2..

Én szoktam olyat csinálni, hogy amíg ők intézményben vannak (iskola, óvoda), addig szabadságot veszek ki és pihenek. Mondjuk nekem semmi segítségem nincs, ma sem tudok szülőire menni, mert nincs aki vigyázzon a 3 évesre.

Nehéz és kötöttség, de az az érzelmi fröccs, hogy szeretnek meg bújnak hozzám az minden szabadságvágyamat felülmúlja.

Különben egy sem lett volna, nemhogy 3.

Próbálj kicsit kikapcsolódni, másra bízni ha megteheted vagy így mint én, szabadságot kivenni és pihenni :)