Ki hogy élte meg a szülés utáni időszakot?

Rosszul. A szülés nem volt rossz élmény, de a kórházban olyan bunkók voltak velem, mint még sehol életemben. De nem ez a leterhelt, meg fásult bunkóság, sokszor úgy éreztem, direkt parasztok és attól lesz jobb napjuk, ha a páciensnek odamondanak valamit. Itthon semmi segítségünk nem volt, amire amúgy fel voltunk készülve, de szinte az összes ismerős meg rokon át akart jönni jópofizni meg babázni, és arra már nem volt kapacitás, hogy vendégeket is fogadjunk. A kórházban egyetlen percet sem aludtam, otthon három napig alig-alig. Állandóan sírt a baba, ha nem az én ölemben volt, de ha oda kellett adnom a férjemnek, óriási bűntudatom volt, hogy hagyom sírni. Három hetes koráig folyamatosan valamelyikünk ölében volt. Az idő nagyon rossz volt, ónos eső meg extrém hidegek, így nagyon sokáig nem tudtunk kimenni sem. A védőnő mindenből stresszforrást csinált, mire rájöttem, hogy egy paragép, már belém is elültette a félelmeit a nagy semmitől is. A férjem nagyon hamar vissza kellett menjen dolgozni, én meg egy hajszálra voltam a depressziótól. Kb négy hetes korában jött valami váltás agyban nálam, meg akkor kezdett kisütni a nap is, és onnantól jobb lett. De én konkrétan felírtam magamnak egy lapra, ami rossz volt, hogy ha akarnék még egy gyereket, olvassam el, és ne legyen második, mert embertelen volt sokszor, amin átmentem. Ha tudtam volna, hogy segítség nélkül ennyire nehezen megy majd, szerintem tuti felbérelek valakit, aki csak néha irányba helyez, vagy megfogja, míg csinálok valamit.

Ja, az első héten otthon becsípődött a vállam, nem tudtam kiegyenesíteni a karom, a hazirovos meg csak annyit mondott telefonba, hogy anyuka, ez ilyen, meg kell szokni!

Én vegyesen. Mondjuk nincs nagy tapasztalatom, mert még 2 hét se telt el a szülés óta.

Amúgy kb.olyan, mint a terhességem

A gyerek részét élvezem, a többi viszont tiszta stressz. Semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Minden nap újratervezés.

A babám viszont eddig nagyon könnyű eset, vele minden szuper lenne, csak közben felemésztenek a felnőtt gondok, így nem tudom annyira kiélvezni. Meg picit még azt is sajnálom, hogy nincs már a hasamban☹️

A szülés se olyan volt, mint szerettem volna. Hosszas vajúdás után császár lett, az aranyóra is elmaradt. Emiatt is rosszul érzem még magam. Fizikailag viszont nem kímélem magam, nem is tudnám, így már nem is érzem, hogy műtöttek.

Nagyon jó volt. Éreztem, hogy élek, hogy ennek ez a rendje, és minden jó úgy, ahogy van. Minden porcikám fájt, a szülés borzasztó volt, halálfélelmem volt végig. Nagyon gyenge lettem. A kórház szuper volt, volt ágy, aludhattam egy egész napot, kaptam enni, inni, biztonságban tudhattam a csecsemősöknél a babámat. Tudtam, hogy ők jobban értenek hozzá, mint én.

Amikor kipihentem magam, átvettem a babámat, és onnantól kezdve nem volt megállás a felelősségben. Odavehettem magam mellé, együtt aludtunk, figyeltem rá egyfolytában, de tudtam pihenni közben. Egy újszülött azért még nem olyan aktív, alszik egész nap.

A szoptatás első pillanattól ment, ott megtanultam a fekve szoptatást, ezt a gyakorlatot hazaérve is folytattam. Lehet közben pihenni! A trükköket, pelenkázást, ápolást a csecsemősök kedvesen elmondták.

Ha figyelsz a babádra, megismered hamar. Bízol magadban, hogy tudni fogod, ha baj van, addig meg csak az etetésre, büfiztetésre, tiszta pelenkára kell figyelni. Ő ölben szeretett lenni, két hónapig le sem tudtam tenni. Dehogynem zavart, fogat mosni sem tudtam délnél előbb, de így is megérte, mert nyugodt baba volt. Én kellettem neki, a fizikai közelség, hát megadtam neki. Jókat kellett enni-inni (babával a kézben természetesen), viszont volt tejem, igény szerint szoptattam. Szabad ember voltam.

A fizikai regenerálódás valóban hat hét, a szülés lelki oldalát kiheverni még most sem sikerült teljesen. Nem baj, az emlékek már jócskán halványabbak, van ezer más dolog, amire figyelhetek, nem kell állandóan a sebeket nyalogatni.

Figyelj majd a babádra teljes lényeddel, érezni fogod, hogy mire van szüksége, és akkor minden simán megy majd.

Nagyon rosszul. Borzasztó szülésélményem és 3 napom volt a kórházban konkrétan nulla perc pihenéssel. Utolsó reggel idegbeteg módjára mondtam a vizites dokinak, hogy bármit aláírok, de mi ma hazamegyünk. 5 baba volt egy szobában, mindig sírt valamelyik, nem lehetett pihenni.

Itthon picit jobb lett néhány óra alvás után a lelki világom, de engem nagyon pofán csapott a valóság. A kislányom letehetetlen baba volt, igényelte, hogy mászkáljunk vele, ringassuk, rengeteget sírt, én pedig iszonyat végletekben gondolkoztam. Engem a hormonok rossz irányba vittek. 4 hónap után kezdtem azt érezni, hogy oké menni fog ez. Addig egy nagy érzelmi katyvasz volt bennem.

A második gyerkőc egy nagyon nyugis, csendes baba volt, a szülést is jobban éltem meg, utána kettesben voltunk egy szobában, tudtam pihenni, szóval merőben más élmény volt. Vele sokkal könnyebben éltem meg a dolgokat, de egyrészt nála már alapból sokkal rosszabb szitura készültem az első tapasztalat alapján, másrészt egy jóval könnyebb babát is kaptunk.