Miért kell egy gyereket egyszerre visszafogni és közben hazudni neki/róla?

Gyerekem barátját gondoltam meghívjuk a Bobo fun parkba. Meséltünk róla, a majdnem 11 éves gyerek odàig volt. Egy éve jár falat mászni, így teljesen testhezálló lenne, meg nincs benne semmi extra, gyerekeknek van, kisebbeknek is, biztonságos, nem minden ijesztően magas. Egy éve hallgatom, hogy a lány milyen ügyes, nagyon gyorsan, nagyon magasra mászik, szuper az állóképessége, mozgáskoordinációja. Ezt a gyerekek előtt, de ugye nekem mondja a szülő. Erre nem kiderül, hogy két méter magasra mászik csak a gyerek, és féltik ettől, nehogy megijedjen a magas mászófaltól? A gyerek nem fél. Majdnem 11. Én meg hallgatom, hogy ő tanult gyermeklélektant, és az a sötétebb lézerfényes 10 méteres terem ne tudjam mit tesz ebben a korban a gyermek lelkével, és hogy aki oda jár minek teszi ki a gyerekét azokkal a magasságokkal, meg onnan leugrani(biztosítókötéllel, halál biztonságos).

Szinte lecsszett, hogy mi már korábban is voltunk, én buta tudatlan, kárt okozok a gyerekemnek, és annak kellene örülnöm, hogy felmászik két métert(amire a legtöbb gyerek magától képes egy sima játszóházban 3 évesen).

Tudom, hogy félti a gyereket, de miért kell így viselkedni? A lány teljesen értelmes, ő meglepődött, hogy ilyeneket mondanak róla, de azt nem tudta pl, hogy két méteres fal kb mindenhol van és szinte mindenki képes rá.. szegény hiszi is meg nem is, amit mondanak.

Többször volt ilyen miatt rossz érzésem, ugyanez a viselkedés/gondolkodásmód, pl mikor azt hallgattam, hogy az osztályában zseni az a 3 gyerek, aki egyből tudja a szorzótáblát, mikor kérdezik(nem az ő gyereke). Harmadik végére. Ez waldorf egyébként, ők harmadik tanulják, de tudják, hogy mindenki másodikban tanulja rajtuk kívül, és azt is tudják, hogy az osztály fele le tudja írni egyből normál iskolában, csak memorizálni kell. Mintha direkt lekicsinyelnék a gyerek képességeit, hogy neki ez nem menne, majd felmagasztalják az átlagosat, hogy ne érezze rosszul magát, de azon nem dolgoznak, hogy valami jobban menjen neki/kipróbálhasson kihívást jelentő dolgokat is, amik által fejlődhet. Mindezt mások lenyomásával, hogy azzal van baj, aki többre képes. És ezt pedagógus diploma mögé bújtatva, ami ellen szót sem emelhetek, mert én nem gyermeklélektant tanultam az egyetemen. Dehát látom, hogy élvezik a gyerekek, pláne az enyém, biztonságos és nincs baj azzal, ha valami nehezebben megy, gyakorolni kell és jön majd idővel a siker érzése is.

Olyan nagyon frusztrált voltam egész este a helyzettől, mert az enyém meg vègighallgatja, a beszélgetést, hogy tönkreteszem a lelkét ezzel. A gyerekek imádják egymást, a kislány is normális, de olyan nehéz kijönni bizonyos szülőkkel. Főleg, hogy tudom, hogy hazudik, fél, hogy nem fog neki menni/megijed/megsérül. Láttam mászni azt a gyereket, nem lesz baja, képes lenne rá, ha hagynák. Talán nem elsőre, de másodikra biztosan.