Anyós kérdés. Ti mit tennétek a helyemben?

Próbáljátok vele akkor kicsit korlátozni a találkozásokat. Bár ez meg elég szívtelen válasz tőlem, mert az én anyukám is majd meghal a lányomért.. képes volt ő is magára fektetni a kicsit (mikor még pár hónapos volt) és egy órát feküdt a mellkasán a lányommal, mozdulatlanul. Ez nekik (a mamáknak) valami iszonyatosan nagy gyönyör lehet.. a kis unokájukkal ilyen tesközelben lenni.. ) :)

Nehéz jó tanácsot adni. A tejszínhab durva még ilyenkor, és a beszólásokat is el tudom képzelni. Találkozzatok vele minél kevesebbet amig ilyen picike még a baba. (1. voltam ismét)

Hát, nem tudom, milyen a mentalitásod, de én ezek után nem engedném a gyerekhez, az tuti... Persze, ez azért túlzás, amúgy az én anyósom is hasonló, mindent jobban tud, lesz@rja, hogy mit mondok, úgy csinál mindent, ahogy ő jónak látja. Éppen ezért többféle technikám van. Amíg kicsi volt a lányom, én nem mozdultam mellőle amikor itt volt nálunk, és ha valamit nem úgy csinált, azonnal szóltam. Persze nem csúnyán, de nagyon határozottan, és meg is magyaráztam, hogy miértjét. Amikor beszélgetek vele a gyerekről, igyekszem beleszőni a sarkalatos témákat, pl. mért nagyon veszélyes az egy éves gyereknek mézet adni, nem szabad a pár hónapos kezébe a nyakláncát odaadni, mert azonnal a szájába veszi (hiába "látom, hogy azt kéri!!"), stb. Igyekszem vele sokszor ilyenekről beszélgetni, bízom benne, hogy megérti a célzásokat...

Ehhez az egészhez persze még kell az, hogy az én anyósom azért alapvetően jóindulató, nem akar rosszat, csak hát... Meg szerencsére a férjemet is piszkosul idegesítik a húzásai, hogy hiába mondja valamire, hogy nem, anyuka csak megcsinálja... És mivel az ő anyja, bizony többet megengedhet magának vele szemben :) Sokszor állította már le.

Szóval, én a helyedben legelőször a férjemmel beszélném meg, aztán az anyóssal szépen, ha ezek nem segítenek, akkor bizony érdemes drasztikusabb eszközökhöz folyamodni. De persze ez habitus kérdése is. Olyan is van, aki a békesség kedvéért inkább csöndben tűr.

Kaja: mindketten, de főleg a párod nagyon udvariasan és határozottan kérje meg, hogy azt adjon a gyereknek, amit Ti akartok. Ez nem vicc, nem játék!

Anyósom sem értett egyet mindenben velünk, de elfogadta, mert a férjemmel megmagyaráztuk, mit akarunk és miért. Mellettünk laknak egyébként.

Altatás: ha nem minden nap van vele a gyerek, akkor szerintem altassa úgy, ahogy akarja. Nem gondolom, hogy heti 1-2-3 ilyen altatástól lenne gond.

Csak egy példa: anyósomnál a kislányom evés közben szünetet tart, játszik, anyós "beleimádkozza" a kaját. Elrontja? Lehet. Itthon ilyen nincs, ebben következetes vagyok, anyósnak meg annyit mondtam, hogy ha erre szoktatja, amikor náluk van, most lehet, hogy cuki, de 10 évesen meg majd neveletlennek és rendetlennek fogja nevezni, úgy csináljon ilyet. Mindezt mosolyogva, kedvesen. Belegondolt, megdöbbent, visszavett. Nem is gondolt erre.

Sőt, szinte mindig, a mai napig ölben alszik el nála a gyerek, 17 hónapos. Nekem elalszik rendesen, sosem volt ezzel gondom.

Hozzáteszem: kb. a lányom 5 hónapos koráig azt sem bírtam elviselni, ha a pelenkát más mozdulatokkal adta a gyerekre.

Remélem segítettem.

Szerintem mondd el neki, hogy mit ehet a baba, és mit nem. Ha egyébként jól megvagytok egymással, akkor meg fogja érteni.

Az én kisfiam sajnos nagyon ritkán lehet a mamájával, pláne egyedül, mert messze laknak. Volt olyan, hogy mást nem tehettem, anyura bíztam a kicsit, valahogy el kellett altatnia. Kézben sikerült csak, letenni nem tudta, mert rögtön felébredt. Egyszerűen így érezte magát biztonságban nélkülem. Örültünk, hogy egyáltalán sikerült valahogy megoldani. Ettől függetlenül itthon alszik az ágyában. Úgy gondolom, hogy heti egy-egy kézben alvásból még nem lesz baj nálatok sem.

Egyébként pedig a szokáskialakítással kapcsolatban a gyerekek elképesztően alkalmazkodóak. Egészen másként viselkednek otthon, mint máshol, megtanulják, hogy hol mit lehet és mit nem.

Most már bölcsis a kisfiam, ott például eljátssza, hogy nem tud egyedül kanállal enni kétévesen... Etetteti magát a gondozónénivel. Ma már szinte soha nem alszik itthon délután, a bölcsiben 12:15-kor az elsők között alszik el.

Az én annyósom dettó ilyen. Hiába mondom neki, hogy mit hogy szoktunk csinálni, mit szabad adni a gyereknek és mit nem, mint ha meg se hallaná, csinálja, ahogy ő gondolja. Pedig már a férjem is beszélt vele (külön), de a helyzet változatlan. Mellesleg nekünk is ő az egyetlen segítségünk 100 km-es körzetben.

Mivel látom, hogy nem hajlandó a gyermekünk napirendjéhez és szokásaihoz igazodni, inkább nem kérek a "segítségéből", ha meg jön látogatóba, a közelbe vagyok, hogy szükség esetén le tudjam állítani (5 hónapos csak anyatejes gyereknek például diókrémes sütit akart adni). ;)