Elkapott a nevetés egy facebookos csoportban, miszerint az az anyuka gyermekbántalmazó, aki többszöri felszólitás után hogy az 5 évese szedje össze a legót, felpórszívózta azt. Tényleg itt tart a világ?

Igen itt tart a világ. Ma már nem divat gyereket nevelni. Azt végképp nem, hogy szót fogadjanak. Minden rájuk van hagyva és ennek is megvan az eredménye. Leszarják, kiröhögik a szüleiket, ha mondanak valamit. Már amelyik szülő ezt hagyja.

Én mondjuk nem felporszívózom a játékot, szimplán megvonom, ha nem szedi össze. Bevált. Nálunk vannak szabályok, következetesen betartva, nem a gyerek a család irányítója hanem a szülei, és megtanulta mi az, ha valamire nemet mondunk, és mi az ha valamit kérünk tőle, akkor azt megteszi. Pl összeszedi a játékait.

"Egyetértek azzal a nezoponttal, amit írtak páran, hogy a bántalmazás nem nevelés."

Én meg azzal értek egyet, hogy a nevelés nem bántalmazás.

Néhanap adott a szülő egy pofont. Bántalmazás? Nem. Ne keverjük már azzal a szituval, hogy az alkoholista férj minden este végigveri az asszonyt és a gyerekeit. (Vagy a nők olykor milyen lelki terrort alkalmaznak a papucsférjen, amazon anyukák, el lehetne gondolkodni, igaz, az felnőtt emberek dolga, nem tartozik a neveléshez, megérdemlik egymást... csak épp a gyerek érdemelne jobb szülőket. De, majd elválik. Illetve elválnak.)

Ti már tényleg más világban éltek, a gyerekeiteken látszik is az eredménye. Illetve ti nem látjátok, mert a ti gyereketek szent és sérthetetlen. Ugye, közhelyes, hogy ha pl. a tanár megfeddi a gyereket, akkor régen a szülő a gyerekkel "beszélgetett el", ma meg a tanárral. (Sőt, egyenesen az igazgatóval.)

Továbbá, kerüljük már az ilyen és ehhez hasonló közhelyek puffogtatását:

"Akit megpofoznak a szülei, az majd szarrá veri a saját gyerekét"

"Akit megpofoznak a szülei, az nem tud nevelni"

"Én még sosem ütöttem megy a gyerekemet, másnak sem szabad"

(És akkor eleve nem verésről volt szó a kérdésben, csak legóporszívózásról meg lespriccelésről... úúúúúristen, szegény gyerek örökre lelki nyomorék lesz!)

Nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma szülő, nincs két egyforma helyzet, nincs két egyforma körülmény. Nincsenek univerzális receptek. Az van, hogy megnevelték a gyereket és ember lett belőle, vagy nem, csak nőtt mint a dudva. Kinek mi kell ahhoz, hogy észhez térjen. Természetesen a pofon se mindenkinek használ, sőt gyakran kontraproduktív. De ha a gyerek lehülyézi a saját anyját, akkor ott valami el lett rontva.

Lehet persze napestig tárgyalni a kérdést, de végeredményben a gyerek olyan lesz, mint aki neveli. A neveletlenség gyökéroka a szülőben keresendő. (Aki lehet szintén rosszul nevelt, ellenben felnőttként már illene tudnia gondolkodni és átértékelni azt, ami gyerekkorban történt vele.) És akik vénségükre panaszkodnak, hogy a gyerekük leszarja őket, azok általában éppen annyi szeretetet kapnak vissza a gyereküktől, amennyit adtak neki. (És a szeretet nem az, hogy tutujgattam, miközben az szart a fejemre. "Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti." Péld. 13,24)

Itt sok esetben nem azzal van a probléma, hogy a kezére van csapva. A nevelést időben kell tudni el kezdeni. Ne várd azt, hogy a gyerek magától tudni fogja mit szabad és mit nem. Ő nem tudja, hogy a tűzhely veszélyes. El lehet mondani szépen, meg lehet kérni, hogy valamihez ne nyúljon hozzá. Persze ez nem jelenti hogy nem is fog hozzá nyúlni. Türelem. Ha kell elmondod megkéred 100x. Figyelmezteted, hogy ne mert a kezére fogsz csapni. Feszegeti a határaidat és kíváncsi csak a szád jár-e. A szülő mutat példát a gyerekének, ha nem mondod el mit miért csak azt látja valami nem tetszik amit csinál és rá csapsz a kezére, a gyerek neked is rá fog csapni vagy megüt ha neki nem tetszik valami mert ezt látta, ezt kell csinálni. Ennek mi a következménye? Vissza ütsz, szidást kap és nem érti miért.

Nem a gyerekkel van probléma hanem a szülővel. Az olyan hozzá állással hogy "el veszem mert én vettem". De miből vetted? Szép lenne ha a főnököm vissza venné a fizetésem vagy oda se adná mert azt a pénzt ő kapta.

Azért azt is vegyük figyelbe, egy fárasztó nap után nehéz nyugodtnak, türelmesnek maradni. De a gyerek otthon van otthon. Ott önmaga. Tartja magát az óvodában, iskolában, a boltban valahol ki kell engednie a dolgokat és ezt otthon tudja megtenni. Sok dolgot nem értek, de az én gyerekem én tudom milyen és próbálom asszerint nevelni.

Valamit valamiért, ha össze szedi a legot van mese. De itt sem az volt az első hogy fél pattansz és el vered, hanem büntetést szabták ki. Semmi gond ha neki nincs rá szüksége akkor mostantól nem közös hanem a tesóé a lego. Ha nem kell neki és ki akarja dobatni akkor sem dobom ki, hanem megmondom hogy oda adom egy olyan gyereknek akinek jobban örül neki mert a szülők nem tehetik meg hogy vegyenek neki.

Az, hogy sérülten hagyja és még nevet is rajtatok szintén nevelés kérdése. Nem tudom mennyi idős, de bárhol találkozhat mozgáskorlátozott vagy szellemileg sérült emberekkel. Őket is ki neveti?