9 hónapig nem akar támogatni, csak ha kiderül hogy tényleg ő az apa. Ez így fer?
Hát téged sem az eszedért szeretnek, ha úgy gondoltad, hogy egy ilyen kapcsolatban jó ötlet gyereket vállalni. Mióta voltatok együtt, mire bekaptad a legyet?
Igazából ez az a szitu, ahol az ember csak a gyereket sajnálja, mert ő fogja megszívni kettőtök hülyeségét.
Pedig sajnos van ilyen, az ismerettségi körömben több ilyen sztorit is hallottam. Nagy volt a szerelem, becsúszott a gyerek, a fiú meg kijelentette, hogy hát az nem is az övé. A nő meg ott maradt egyedül a gyerekkel.
Nekem is volt egy ilyen pasim, már együtt is laktunk. Késett 1 hetet, megkérdeztem tőle, félig komolyan, hogy mi lenne, ha terhes lennék. Kicsi esélyét láttam, mivel védekeztünk, amúgy sem szokott pontos lenni.
Erre közölte velem, hogy az biztos nem tőle van.
Nem kicsit akadtam ki. Nem voltam terhes egyébként, de ott tudtam, hogy semmi jövője a kapcsolatunknak. Ha ennyi bizalom sincs, akkor semmi értelme az egésznek. Én meg semmivel nem szolgáltam erre rá, inkább a felelősségtől félnek az ilyen gyökerek.
Ha a kérdező nem adott okot a bizalmatlanságra, itt is az a helyzet. Mivel így meg tudja úszni a dolgot, ilyen feltételekkel biztos minden nő elhajtaná. Én meg lehet, hogy pont azt mondanám neki, hogy te is ott voltál, a te felelősséged is. Oké, legyen teszt, de aztán életed végéig fizess. Nem hagynám, hogy ilyen könnyen megússza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!