9 hónapig nem akar támogatni, csak ha kiderül hogy tényleg ő az apa. Ez így fer?
Tök mindegy, fair-e. Ha az ő gyereke, joga van látogatni és kapcsolatot tartani vele. 3-szor is meg kellett volna gondolnod, kitől vállalsz gyereket, mert örökre össze lesztek kötve a gyerek miatt.
Anyád meg ne szóljon bele a te dolgodba, felnött nő vagy, anya leszel, ne anyád akarja megmondani, hogy állj a dologhoz, amiben egyébként sem te döntesz.
Ez nem sport, egyet elárulók mai nappal Magyarországon minden apa elvégezne egy DNS-tesztet hogy azok a gyerek vagy többes eset az övének hit hát biztos vagyok bene minden napra lenne egy kékfény eset 10-évre előre vetítve.
Mert a nők amit össze hazudnak!
Akkor tegyük ezt helyre:
A jog úgy működik, hogyha a gyerek születésekor nincs érvényes apasági nyilatkozat, akkor automatikusan az anya nevére kerül, "nincs apja". Bíróságra lehet menni, hogy márpedig neki a Géza az apja. A bíróság több kevesebb baxakvás után ezt bizonyítja vagy cáfolja, és ezután lehet behajtatni rajta a gyerektartást. Ha az apa személye viszont bizonyítva lett, szülői jogaival élhet, tehát látogathat és társaik.
Ahogy a valóság működik:
Rettenetesen kellemetlen, ha egy nem együttműködő faxfej Tónival kell a gyerek összes bürokratikus fosán osztozkodni, aki nettó rosszindulatból direkt beszélhet ellened és dönthet a gyerek kárára, csak azért, hogy veled kicsesszen, és járkálhatsz a bíróságra emiatt. Lehet a végén nyersz, meg kapsz 30 ezer ft alamizsna gyerektartást, de akkor a kisbabáddal szoptad a felesleges köröket. Amit most még nem érzel át, de nem hiányzik az életedből.
Ha ennyire agyrém a viszony köztetek, lehet jobban jársz, ha az apa személye "ismeretlen" marad. Ne aggódj, nem fog felbukkanni se most se később, mert akkor fizetni kéne, azt meg nem akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!