9 hónapig nem akar támogatni, csak ha kiderül hogy tényleg ő az apa. Ez így fer?
Már le írták. Ha nincs apasági nyilatkozat akkor a te nevedre fog kerülni a baba. És semmi joga nem lesz a babához. Ha van apasági az apa nevét kapja a baba.
Illetve ha ennyire ha megszületik lehet csináltatni DNS tesztet abból kiderül hogy övé e. De mint írtad hogy ő az apa így viheti jogi útra és kérvényezheti a látogatást és ilyen esetben füzetheti a gyerektartást is. De ha nem csináltok tesztet így jogilag nincs köze a gyerekhez se láthatásra se gyerektartás ügyileg.
Látom utolsó rossz napod lehetett ma. Esetleg kellenek bizonyitekok a helyzetemről? Írj rám nyugodtan.
Mikor pozitív lett a tesztem, kételkedett benne hogy az övé mert hogy még nem laktunk együtt(na m1, mert csak úgy lehet baba ha valaki együtt él. Haha)
Megcsalással vádolt, de nem szakítottunk. Én voltam a hülye, mert azt kellett volna. Egyedül jártam a vizsgálatokra, onanntól kezdve nem vitt sehova, nem volt érdeklődő. Mindent amit egy kismamának szednie kell én vettem meg. Na de nem is ez az érdekes. Mikor beléptem a 4 hónapba a szülei segítségével egy kisebb házba költöztünk együtt. Úgy ahogy megvoltunk egy darabig. Közben megismerkedett egy lánnyal, akivel ahogy ő fogalmaz jobban eltudja képzelni a jövőjét mint velem. Még ez is oké. Ahogy ő gondolja. Sose szeretett ezek szerint. Majd kitett a házból, mert hogy ez az övé én költözzek vissza a szüleimhez. Legutóbbi beszélgetésünk így zajlott: ha kiderül hogy ő az apa(már pedig ő), akkor fizeti a minimum 25.000-ret és hetente látogatni fogja, de addig ne várjam hogy bármibe is bele ad. Ja és a dns tesztet is felesbe akarja majd fizetni. Ezek után ti a gyerek közelébe engednétek?
Felesben fizetni? Hát, akkor nem lesz dns-teszt.
Dehogy engedném, felejtsd el.
Ha nem tudod felnevelni, nem gondolkodsz az örökbe adáson? 6 éves várólista van, sokan boldogok lennének egy csecsemővel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!