Mit írnál vissza üzenő füzetbe, ha nem értesz egyet a tartalmával?
Van egy iskolai dolgozó, aki ebédeltet, vele nem jön ki a gyerekem. Nem figyel eléggé, hogy mi történik és ki van élezve a gyerekemre. Több ilyen mikroagressziót tapasztalt a gyerekem és én is(pl nem köszön vissza többször “véletlen”, több gyerek kaphat főzelék nélkül húst, az enyém nem, az enyémet kiküldi beszélgetésért a másikat, aki beszéltette nem, másik oldalt konfliktusnál nem hallgatja meg, de ezeket csendben tudomásul vesszük, belefér, max kicsit puffog a gyerekem). Nem tanár, a tanárok, és a diákok kétharmada is kedveli a gyerekem, egy tanárnak meg semleges. Most kaptam egy olyan üzenetet, ami jogos(az én gyerekem is hibázott, meg én is) eset miatt lenne, de erősen el van túlozva valótlanságokkal és őszintén felháborít, ahogy ezt kezelte.
Konkrétan azt állítja, hogy a gyerekem tiszteletlen a tanárokkal és a társaival rendszeresen. Ez nem igaz, az ofője szerint sem, meg hát làtom/hallom, hogy alapvetően kedvelik a tanárok, megsimogatják a fejét, megdicsérik, mosolyognak rá, rendszeresen jelentkezik és szólítják, a gyerekem csupa jó óráról számol be, nem írnak be neki, nem küldik ki, nem kiabálnak vele, másokat meg kiküldenek és beírnak nekik és kiabálnak velük. Mindig nyüzsög a gyerekem körül 8-10 gyerek, mindig van párja, választják csapatba, hívják játszani, öltözni, stb, és bőven van vaj a többiek füle mögött is, simán besimul az enyém, még enyhe is.
Tudom, hogy tök jogosan szidták volna le, de ez a nő aránytalanul rászállva bünteti és felnagyítja, nevetséges 50x leíratni valamit, majd 100x(nyilván egyiket sem tette a gyerekem)majd az igazgatóval fenyegetni egy síró gyereket meghurcolva és random mesélve másoknak a folyósón, úgy, hogy a gyerek még 2 órával később is sírt.. nulla emberség. A fiúk ezt a nőt nem nagyon kedvelik egyébként, csak a lányok, mondták a folyosón egymásközt. Nem ő a mumus a suliban, hanem a napközis, neki “csak” az én gyerekemmel van baja.
Te mit írnál válasznak? Ez az első, hogy üzenőt kell kezelnem és az ofő szerint nyugodtan írjam le, amit gondolok, de nem hiszem, hogy az célravezető lenne. Szeretném, ha leszállna a gyerekemről és korrekt lenne, mint a többi felnőtt, de ha leírom, amit ide, nem lesz az. Már az első találkozásnál látszott/érezni lehetett, hogy nem korrekt. Semmivel sem rosszabb a gyerekem a többinél(sőt, magatartásra és tanulmányi eredményekre is jobb sokaknál, nyugiban van, aktív az órákon és szünetekben), csak hevesebben védi magát néha szóban, de mindig akkor, ha sérelem éri, pl most szétszedték, amit épített és a srác direkt csinálta, mikor kérte az enyém, nem hagyta abba..Nyilván akkor sem szólhat be neki az enyém, de mentségére szóljon, hogy az ő régi játékát vittem be közösnek és a sajátjának érezte, amit épített.. de ha nem így lenne akkor is 5 percig meghagyhatta volna a másik gyerek, mikor van kb 2000db másik olyan.
Tanácstalan vagyok, reggelre valamit ki kell találnom válasznak. Egy problémásabb kisfiúra kiabàlt rá az enyèm egyèbkènt, aki többször hátracsavarja gyerekek karját játékból és erőszakosabb, de neki is nehéz, nagyon rossz tanuló, nagyon duci fiú, a gyerekem nem kedveli, ezért is vehette tőle jobban zokon az építményének szétszedését.
Mindegy, soktényezős, minden oldalról átgondoltam.. mit írjak erre a nem valós dolgokat tartalmazó üzenetre, amivel elérem, hogy leszálljon a gyerekemről a nő? Értem, hogy mérges, talán frusztrált és bizonyítani akar, mert nem tanár..de nem tanár, nem arányosan büntet(azt se tudom büntethetne e egyáltalán így), megalázza a gyereket és hát nem hallgatja meg a másik oldalt(ezért nem kedvelik a fiúk és az én gyerekem sem). Naponta van ebéd, nem tudjuk kikerülni, meg kell oldanom a dolgot, és kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a füzetben, reagálnom kellene..
Feltártanád...na és...akkor tartsd fel! Majd megunja. Hétfőnként meg szakkoroknel
Koslass utána mert az ilyen megkeseredett fszklap alaposan megnehezíti a gyerek életét. Védd meg. Előbb utóbb megunja hogy a nyakára jársz és békén hagyja a gyereket. Az eleje. Mondjuk számítás rá hogy még jobban bedurvul...de előbb utóbb neki is szr lesz az állandó koslatas.
Az összes választ én írtam eddig amúgy..
..nemallhatom mikor egy gyereket egy bzi megkeseredett tanár vagy afféle bsztat és tönkretesz. Remélem kapsz még más választ is,de én úgy, látom,hogy ez az egyedüli valamire is vezető megoldás,ami a gyökeret veszi a problémának.
Tisztelt xy!
Kérem egyeztessünk időpontot, személyes találkozás céljából, az iskola igazgatójának feltétlen bevonásával!
Válaszát mielöbbi válaszát!
Kószönóm!
Pedagógusként próbáltam kitalálni, ha nem tanár, mégis ki? Mert a konyhás néni nem írhat az üzenőbe😂Ped.asszisztens esetleg?
Én nem foglalkoznék vele, ha a tanárokkal es a gyerekekkel jól kijön a gyerekem. Először döntsd el, most akkor belefér, vagy nem fér bele, ahogy a gyerekeddel bánik? Először azt írtad, belefér, most meg ilyen egyszeri piszlicsáré esetről akarsz levelezgetni. Ha pikkel a gyerekedre, bármit írsz, nem fogja meghatni. A rendszeres és valós problémákra fókuszálnék. Például, hogy nincs olyan, hogy az én gyerekem nem ehet "csak húst", amennyiben az ebédet befizettem. A saját főzelékével foglalkozzon.
Meg a gyerekemmel beszélgetnék, hogy tudja, mindig mellette állok és nem kell félnie az igazgatótól, ha a nő ilyesmivel fenyegetné. Ha felviszi, semmi nem fog történni.
Vagy ped, vagy gyp asszisztens, vagy csak érettségije van, ilyen oktatàsi kisegítő. Talán pedagogia munkatars a neve, rábíznak mindent, ahogy hallom, pl ha van főzelék hússal, (ez van befizetve)van, akinek csak a húst adja oda, mert csak azt kéri a gyerek, az enyémnek beledobta a főzelékbe a husiját(így nem ette meg). Pedig ő is külön kérte, mint az előtte álló a sorban.. Nem másnak az ételét szerette volna, csak a sajátját ahogy a többiek kapták. Szóval ilyen “mindenes” a nő, nem egy hálás munka, biztos nehéz neki, udvaron is volt már, meg ugye ebédnél naponta ő van.
Nyilván nem nagyon érdekel, ha apróságok vannak, kedvelnie sem kell a gyereket egyáltalán, de 50-100 mondatot leíratni a gyerekkel majd megalázni, mert nem csinálja, igazgatóval fenyegetni, végignézni ahogy sír ezek között, felvinni a titkársàgra és random embernek elmesélni a gyerek társaságában a bűnét felnagyítva.. mindezt valakitől, aki nem is tanár, és még csak nem is verekedett.. ez azért nem olyan, mint mikor nem köszön vissza, meg nem különtányérra rakja a husiját mint màsnak, meg nem hallgatja meg mindkét felet.. azok pici apróságok, jelentéktelenek, nem is sírt miatta a gyerek, ez nagyobb azért. Lehet csak láttamozom és beszélek vele élőben, de tuti kioktatna, hogy erre van a füzet. Szeretem betartani a szabályokat és nem szeretnék támadható sem lenni.
Igen, az ofő is ilyesmit mondott, hogy rajtam àll mekkora jelentőséget tulajdonítok ennek. Azért örülök, hogy tart az igazgatótól a gyerekem, szerintem ez egészséges, bevinni valakit nagy dolog, illetve tudta ő, hogy rákiabált komolyabb ok nélkül csúnyát egy osztálytársára és megtagadta a feladatot, amit kiszabott a tanár(akkor is, ha indokolatlannak tartotta) büntetésül..azért érezte, hogy ezt nem kellene és hibás. Csak ugye nem ennyire, de kisgyerek, nem várhatom el, hogy ezt felfogja. Nyilván attól is tartott, hogy letolom, főleg mivel külön szóltam neki, hogy figyeljen ennél a “tanárnál”.. én is a helyes viselkedést pártolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!