Hogy segített a család szülés után? Kellett a segítség vagy jobb volt hármasban az első napokban?

Nálunk anyukám jött és segített két hétig, de én kértem. Mármint ő felajánlotta, hogy ha szeretném szóljak jön. Első két hétben 3-an voltunk férjem szabin. Császáros voltam és komplikációk voltak a műtétnél így baromi lassan gyógyultam. Szóltam anyukámnak jött. Nagyrészt a házimunkába segített és néha a baba körül persze. Én nem bántam meg.

Nálunk anyukám magától mondta, hogy mi gyerekünk ő max tanácsot ad ha valamiben kérjük, mert eleve mi mar nagyok vagyunk régen voltunk gyerekek akkor más világ volt.

Ha ilyen lenne mint anyósod vagy én anyósom lenne ilyen mint a tiéd, hát inkább beledöglenék se kéne a segítsége. Nem értem, hogy tud ilyeneket mondani elég bunkó viselkedés meg stílus. Szerintem ez nem érzekenység ha rosszul esik ez mindenkinek rosszul esne.

Mi elvoltunk hármasban. Igaz természetes úton szültem, de nagyon vacakul voltam utána, tulajdonképpen a férjem látta el a babát. Olyan jól sikerült alakítani a dolgokat hogy 6 hétig szabadságon volt.

Ez a nagymama odaköltözik segíteni még abból az időből származik amikor a férfiak két fűszálat nem tettek keresztbe otthon, nagypapám még addig bámulta az elé rakott leveses fazekat ameddig nagymamám ki nem merte neki a tányérba a levest. Manapság azért (remélhetőleg) a férfiak nagyrészének nem csak az nem esik nehezére hogy szedjenek maguknak ételt, hanem képesek akár meg is főzni maguknak, mosogatnak, porszívóznak és tudják a babát is pelenkázni, fürdetni is. Nem olyan ördöngősen bonyolult. Így már nincs szükség arra hogy anyós jöjjön "segíteni".

Anyósom előre kijelentette, hogy ő nem jön 3 hónapig biztos, majd látogassuk meg, ha akarjuk. Pislogtam két nagyot, aztán úgy voltam vele, hogy hála istennek, egy problémával kevesebb. :D

Anyu felajánlotta, hogy már amint hazaérünk itthon vár, mondtam, hogy azért szeretnénk egy pár napot hármasban tölteni és akkor meglátjuk miben tud segíteni igazán. Végül így is lett.

Mi egy kis lakásban laktunk akkor, ő meg vidéken (200 km-re) inkább egy rokonunknál aludt és jött reggel, este meg elment. Amíg nálunk volt, addig mindig abban segített, amiben kértem, mindig volt főtt kaja, vagy átvette a babát, ha nagyon elegem volt. Vagy anyu volt velem, vagy a férjem, így nagyon sokáig nem maradtam segítség nélkül, kettesben a lányunkkal. Nyilván megtudtam/megtudtunk volna oldani mindent nélküle is, de mégis kényelmesebb volt így. Ha jó a viszony, szerintem jó dolog, ha van segítség.

Felmerült itt a kérdés egyébként, hogy minek kellene 2+ felnőtt egy babára. Hát azért nálunk voltak olyan időszakok bőségesen, amikor éjszakánként egyikünk sem aludt, én alvás zavaros lettem, jól esett, ha jött egy kipihent harmadik személy, aki babázott, amíg mi egy picit pihentünk a férjemmel. :) Szerintem alapvetően a segítség az jó dolog, ha olyan formában jön, ahogy nektek szükségetek van rá és jó a viszony!

"kétszer elég volt vele vitázni, azóta is emésztem a sertegeteseit. (Ne feleseljek a fiának mert könnyen talál mást) "

Hát anyukám, itt a babázás a legkisebb gond.

Nyugodtan menj csak le a szintjére, ez csak azt hallja meg.

Már régen le kellett volna osztani és ignorálni, te meg még mindig itt pityogsz.

Hat pedig a finomkodasbol nem ert. Lehetsz egy kicsit erelyesebb.

Az mondjuk nagyon jo, hogy a ferjed kezdi kinyitni a szajat. Bar legkozelebb nem vennem fel anyosodnak a telefont, ha meg odaallit szo nelkul, be se engedjetek + kuldjetek haza a bus picsaba. Attol talan eszhez ter. Ha nem, kapcsolatmegszakitas. Fogtok ti eleget stresszelni, lesz nehez idoszakotok, nem fog anyospajtas hianyozni.

Én azt gondolom, hogy bár természetesen megtudunk oldani mindent kettesben a férjemmel is, hogyha jó a viszony, nem tolakodók és felajánlanak segítséget a főzésben, ház körüli teendőkben, akármiben, akkor miért ne lehetne azt elfogadni!? Szerintem már a másik oldal is nagyon túl van tolva ("megoldjuk mi, ide nem jöhet senki"). Amikor egy baba születik, akkor nem csak ti, mint kiscsalád születtek meg, hanem a nagy is bővül. Belőletek szülők válnak, a szülőkből nagyszülők, a nagyszülőkből dédik, a tesókból nagybácsik és nagynénik. Szerintem teljesen normális, hogy a család bezsong és mindenki ott akar lenni, segíteni akar, ki akarja venni a részét, látni akarja, stb. Nyilván ne legyen egy kapcsolat toxikus, vagy mérgező, ne járjanak állandóan a kisbabások nyakára se gyermekágy alatt, sem utána, de nagy dolog ez mindenkinek, én azt sem tartom normálisnak, ha kizárunk belőle mindenkit, mert "csak mi". Részemről az lenne a természetes, ha a család megért, a háttérből támogat és úgy segít, ahogy kérjük, de akkor sem zárjuk őket ki, ha éppen nem kell felporszívózni a lakásban, vagy van főtt kajánk. Én nagyon élveztem így a gyermekágyas időszakot, egy kicsit gyerek lehettem újra. Anyukám és a nagymamám rengeteget segített, sokszor csak főzni jöttek, és várták, hogy egy-egy pillantást vethessenek a 24 órából 20-at ciciző kislányunkra. Nekem jól esett, hogy volt kinek átadni, ha én már nem tudtam megnyugtatni, vagy ha szerettem volna csak nyugodalmasan lezuhanyozni és a férjem nem volt itthon éppen. És igen, a férjemnek is jól esett, hogy amikor hazaér a pár hetes csecsemője mellé, akkor nem a főzés, meg a takarítás az elsődleges feladat, hanem hogy összebújik velünk nyugalomban a kanapén, elmegyünk együtt sétálni, stb. Nekünk így volt igazán nyugalmas az első időszak és semmiért nem adnám.

Persze ha nem jó a kapcsolat, okoskodni mennének, meg kivenni a babát a kezedből, akkor a semmi is jobb ennél. Én csak arra próbálok rávilágítani, hogy jó viszony esetén nincs értelme szerintem elzárkózni, mert igenis nagy könnyebbség tud lenni, hogy az első időszakban tényleg csak a babával kell foglalkozni a friss szülőknek.