Hogy legyek két kislány anyukája, mikor kis túlzással magamról sem bírok gondoskodni?
5 éves ikerlányok, a páromé lett a felügyeleti jog.
Szeretem őket, már az ideköltözésük előtt is itt voltak hétvégente sokszor. De akkor az más volt.
Szerveztünk programokat, játszottunk végig, mozis estét tartottunk, szóval tényleg buli volt az egész. De most, hogy itt is élnek, azt érzem, nehéz és fogalmam sincs, hogy menedzseljem az életünket, mikor én sem voltam soha valami önálló.
Barátnőim két kedvenc "összefoglalója" rólam az, hogy én vagyok az a lány, akinek szinte az én minden napja szülinap, a maradék 2 pedig karácsony + annyi életképesség van bennem, hogy ha az asztalon le van takarva a kenyér, éhen is tudnék halni. Úgy nőttem fel, hogy a szüleim megoldottak nekem/helyettem mindent, majd később ezt a szerepet a párom vette át.
Tanulok, csinálom a dolgom, de ha egyedül kell valamit intézni, kétségbe esem picit.
Most pedig itt van két gyerek és hiába nem nehéz természet egyikőjük sem, sőt, nagyon jó fejek, akik tényleg mindenben partnerek.
De óvodások, így néha van hiszti, veszekedés, sírás. Ilyenkor én próbálok higgadt maradni, megölelni azt, aki éppen jobban sír, megbeszélni, mi történt. De ma nálam is eltört a mécses. Szülinapi bulira vittem volna őket (amit elfelejtettünk és tegnap jutott eszembe). Ruhát választottunk, megcsináltam a hajukat, indulásra készen voltunk, mire az egyikőjük magára borította az innivalóját. Oké, átöltözés, indulás újból, majd összevesztek azon, ki vigye az ajándékot. A csomagolást elszakították, az egyikőjük sírni kezdett, a másik közölte, ő nem is akar már jönni és duzzogva elvonult. Késésben voltunk, nekem utána időpontra oda kellett volna érjek máshová, de láttam, hogy esélytelen.
Szeptembertől iskolába mennek, amitől még jobban félek. Mert az ovi valamennyire rugalmas, nem baj, ha tízóraira érünk oda, vagy ha 1-1 napot nem mennek, itthon sem kell külön készülni (ettől függetlenül rengeteget foglalkozunk velük, tudnak írni és olvasni is, rengeteg verset és mondókát tudnak, igazából ha éppen nincs mondanivalójuk, elkezdenek mondókákat mondani:D).
Pár éven belül szerettünk volna közös gyereket, de el nem tudom képzelni, hogy egy kisbabára hogyan tudnánk figyelni 0-24 így.
válasza:
válasza:Erre nincs tanács.
Bele fogsz jönni, ha valóban megfelelő neked a helyzet.
Pont a nehezebb helyzetek megoldása-túlélése az, ami segít ebben a legtöbbet. Össze kell szokni a gyerekekkel és ez nem pár nap, lehetetlent ne várj magadtól, ehhez idő kell.
válasza:Ha a szimpátia megvan, bele fogsz rázódni! Kis túlzással csak az érzelmek és az egészség azok, amik vagy vannak vagy nincsenek, a többi megoldható. Apjuk ne sózza rád a feladatot, vállaljon min. 50%-ot. Ha logisztikai segítség vagy érzelmi támogatás kell, nyisd ki szépen a szád és oldjátok meg együtt.
Neked meg légyen egy kis önbizalmad. Ha kamaszként meg a felnőttkor kezdeten nem is szorultal rá az önállóságra, az nem jelenti azt, hogy nem is vagy képes rá.
2 éve ismernek, tényleg sokat voltam velük már az ideköltözésük előtt is.
Szeretem őket, ők is engem. Én is boldog vagyok, hogy végre velünk élnek, hogy a láthatás vége nem az anyjukkal való vitával zárult, meg a rosszindulatú megjegyzéseivel.
Párom segít mindenben, vagyis nem is azt mondanám, hogy segít, hanem ugyanúgy kiveszi a részét, ahogyan én. Ő javasolt állandó segítséget is, de kicsit cikinek érezném úgy, hogy én nem dolgozom. Csak néha elúszok a szervezéssel, koordinálással.
válasza: válasza: válasza:A tervek borulása gyerekek mellett állandó lesz, de bele fogsz jönni. Mindig legyen B terved és kellő humorérzéked a váratlan dolgokhoz.
Az alaphelyzet jó, a gyerekek pedig azt raktározzák el, ha este veletek békében alhatnak el és érzik, hogy jó helyen vannak. Nem fog annyit számítani a szülinapi buli körüli hiszti vagy egy hangosabb vita, mint az esti összebújás.
Ja és szabad sírni, kiakadni, idegesnek lenni és kiabálni is, ha kell. Aztán elmondod nekik, hogy a felnőttek is érzik rosszul magukat és neked is van olyan napod, de ettől őket ugyanúgy szereted. Gyorsan megértik. A 3 évesem is azonnal látja és jön vigasztalni. Nagyon okosak, együtt ti is megoldjátok.
válasza:Na, azért álljon meg a díszmenet!
Ők a PÁROD gyerekei, vagyis a PÁROD kötelessége gondoskodni róluk. Oké, ha együtt laktok, akkor előbb-utóbb belevonódsz te is a tevékenységekbe, de nekem elképesztő pl. olvasni olyat, hogy Te elfelejtetted, hogy szülinapi bulira mennek a lányok. Miért, tán a te dolgod ezt fejben tartani? Nem a gyerekek vér szerinti szülőjének? Vagy, hogy félsz attól, hogy szeptembertől iskolába fognak járni. Miért, tán a te dolgod a PÁROD gyerekeit iskolába összekészíteni? Én férfi vagyok (és férj, valamint kétgyerekes apa), de hányingerem van attól a szemlélettől, hogy ha egy új nő belép a férfi életébe, akkor onnantól rá van lőcsölve a házimunka éppúgy, mint a férfi előző kapcsolatából született gyerekekkel való foglalkozás.
Az indításnak pont elég, hogy szereted a gyerekeket és ők is téged. Sok "új nő" erre sem képes, hanem akadálynak, koloncnak tekinti a párja gyerekeit.
Együtt élünk, nyáron összeházasodunk.
Hiába nem az én vérszerinti gyerekeim, nem fogom azt mondani nekik, hogy hozzám ne jöjjenek, én nem foglalkozom velük...
Én egyetemre járok, kevés órám van, most a tavaszi félévben pl. összvissz 3 olyan, amire bemegyek. A párom pedig dolgozik, hiába nem egy átlagos 8-tól 16-ig munkája van, attól még nincs itthon egész nap. Számomra alap, hogy ha együtt vagyunk, akkor mindenben osztozunk. Legyen az akár öröm, akár nehézség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!