Megéri nőként gyereket vállalni, ha nem vagyok szerelmes a páromba? és el akarom hagyni, de sajnálnám a gyerekemet, ha úgymond nem lenne apja, nem egy házban lakna velünk, vagy ez önzőség?
Kövezzetek meg, de ha ketyegne a biológiai órám, akkor én lehet vállalnék inkább így gyereket, mint sehogy.
Én annyiban máshogy csinálnám, hogy átbeszélném ezt az aktuális társsal. Élhet az a gyerek teljes és kiegyensúlyozott életet elvált, de normális szülők gyermekeként.
A sztoriban nem tudjuk a kérdező és a párja korát és a férfi hozzáállását sem, így igazán nem lehet erre válaszolni, de én a fenti formát tudom csakis elképzelni. Ha fiatal vagy, akkor semmiképpen sem.
A gyereke nem”megéri” kérdés
Nem is folytatnám tovább
Bocsánat, hogy idejöttem ventilállni, de annnnnyiszor látom ezt a hozzáállást és már nem tudok elmenni mellette.
Ha már összegyűltünk itt, mint nők. Még is miért feltételezi valamiért mindenki sematikusan azt, hogy egy nő egyedül, egzisztenciálisan sosem fogja tudni ugyanazt nyújtani, mint egy pár (12-es válasz)? Miért lenne több esélye egy gyereknek egy olyan családban, ahol mondjuk két minimálbéres szülő van, mint egy olyanban, ahol lehet anyuka egyedül neveli a gyereket, de orvos, mérnök, informatikus, vállalkozó, stb. és jó esetben a gyerek apja sem minimálbéres, így ha normális marad a viszony, két oldalról támogatott anyagi értelemben is az a gyerek.
Szeretném feltételezni, hogy mindenki stabil helyzetben vállal gyermeket. (Tudom, nagyon nem.) Ebbe részemről az is beletartozik, hogy én mint anya, vagy a férjem mint apa, ha bármilyen okból is egyedül maradunk, feltudjuk nevelni tisztességesen a gyerekeinket. Vagy csak én vagyok olyan elvetemült, hogy gondolok erre is?
Ha a szülők elváltak, vagy tudatosan úgy vállalnak gyereket a koruk miatt, hogy a kapcsolatuk nem vezet sehova, is vigyázhat a gyerekre apuka gyakrabban, mint két hetente 1-2 nap, besegíthet, lehetnek nagyszülők is a képben, de ha jól keresek/van megtakarításom, akkor fizetett segítséget is igénybe vehetek, ilyen formán pedig szintén nem igaz, hogy pont a boldog pillanatokat kell nélkülözni.
Az utolsó mondatoddal egyetértek, a többivel nem feltétlen. Ha két minimálbéres szülő megkeres együtt mondjuk nettó 450 ezer forintot, az miért jobb, mint ha egy megkeres nettó 5-6-700 ezret?
Abban egyetértek, hogy segítség nélkül nehéz, de abban nem, hogyha van segítség, akkor nem egyedül neveli az anyuka... Azt sem gondolom, hogy mindenhol elfajul annyira a helyzet, hogy meg kelljen várni a határozatot a gyerektartásról és apuka nem hajlandó önként beszállni. Én több ilyen példát is látok.
Viszont akkor hogy kicsit kiforgassam humorosan a szavaidat: Ha egy gyerek felneveléséhez két felnőtt kell, akkor három gyerek felneveléséhez hány kell? :) Abba már bele se menjünk, hogy valaki egyedül is megoldja...
Egyetértek #14-gyel. Az elképzelések szerint minden apuka csilliárdokat keres és otthon nem besegít, hanem "kiveszi a részét."
Így tényleg jobb 2 szülő, mint 1.
A valósághoz meg elég megnézni ezt az oldalt. A kérdések 80 százaléka arról szól, hogy apuka nem, hogy nem segít + egy gyerek, akit ki kell szolgálni. Ezekhez mindig érkezik 2-3 olyan válasz, akik azon versenyeznek, hogy melyiküknek nagyobb félisten a férje, mert ő bizony kiveszi a részét. Értsd, néha leviszi a szemetet és mindig ő mosogat🤣
Imádom ezt a naiv elképzelést, amiben apuka fél ötkor otthon van és kapja elő a porszívót, amíg anyuka kacagva hancúrozik a gyerekkel 😂 De na. Mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, aki ismert egy ilyet, de személyesen még senki nem találkozott vele.
Vagy fel se merül, mert az az "asszony dóga", vagy szívesen "kivenné a részét", de örül, ha fektetésre hazaesik.
Ami az anyagiakat illeti, ha 2 minimálbéres szülő fel tud nevelni egy gyereket, akkor egy jól kereső nőnek is menni fog.
Úgy fair, ha megbeszéled vele. De amúgy persze, egyedül is fel tudod nevelni. Szerintem még egyszerűbb is, mint egy sz*r férj mellett. (Mindkettőt kipróbáltam.)
De nem értem, hogy miért nem merül fel senkiben, mennyire nem etikus ez a férfival szemben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!