Hogy ne erőltessük rá a gyerekünkre a be nem teljesült vágyainkat? Mire kell figyelni?

Szerintem ez egy nagyon jó és releváns kérdés, és nem csak a vágyak hanem a világnézet, frusztráció stb.

Szerintem az nagyon fontos, hogy különüljön el a közléseinkben, hogy mit mondunk épp: például az ember ne mondja ugyanolyan arccal és hangsúllyal, hogy "ebben a világban úgyis csak a szélhámosok érvényesülnek", vagy hogy "az élsportolók a legnagyobb hősök" vagy hogy "a fiúk okosabbak a lányok szebbek", mint azt, hogy "a piros lámpa azt jelenti, hogy nem szabad átmenni."

Nekem az óvodás illetve bölcsis gyerekeim már nagyon értelmes dolgokat kérdeznek, például hogy mi az ősemberek utódai vagyunk, vagy hogy mért nem kapnak ajándékot a Jézuskától a szegények, vagy a gonoszok is voltak-e csecsemők és mért teremtette őket a Jóisten.

Szóval már ebben a korban be lehet dugni a fejükben egy csomó elfuserált kényszert és téveszmét amiről fel sem ismerik, hogy az Tőled származik.

Minden tőlünk származik amit tudnak, a konnektor veszélyét, az évszakok váltakozását, az anyatej ízét stb mindent mi mutattunk nekik, amíg elég kicsik, képtelenek arra jutni hogy egy bonyolult témát nem jól mutatunk be nekik. Odateszi majd a fejében az eletigazságot mint a konnektor veszélyességet.

Szóval amellett hogy elmész pszichológushoz egy kicsit boncolgatni az anyasebedet, sorskönyvedet, transzgeneraciós hiedelmeidet stb, de minimum gondolkozol rajtuk,

Én próbálok hangsúlyosabb különbséget tenni az igazságok és a véleményem, vágyaim között, utóbbiakat inkább ebben a formában mondom ki, és akkor hallom is ha hülyeség és rögtön szépítem. Szeretik ha mesél nekik magáról az ember, de amúgy ezzel is vigyázni kell, mert én pl úgy inkorporáltam sok blokkoló baromságot az anyámtól, hogy akkor még nagyon empatizáltam és azonosultam vele.

Szóval egy picit mindent szűrj meg ami necces téma. A gyerek nem a barátnőd. És amúgy egész kis kortól van egy karakterek, nem kell nekik mindenáron közlésekkel mutatni az életutat.

Az is segít ha arra válaszolsz amit kerdeznek és arra sem egyszerre mindent hanem kis elemeként várod hogy mit reagál, mit értett, hogyan hatott rá.

Továbbá nekem így 40 felé sikerült oda eljutni, hogy egyes hianyaimat el is kezdtem pótolni és megengedek magamnak durva dolgokat. Például múltkor elmentünk szülinapozni egy étterembe huhh mint a "csaló gazdagok" és ez is segít hogy ne add őket tovább.

Plusz valakivel beszélgess ezekről, meg úgy általában a nyomoraidról, vágyaidról, az élet értelméről, fájdalmaidról. Az anya társadalomban én ezt nem találtam meg, de a régi barátaim, kollégáim között van, akivel tudunk érdemben beszélgetni.

Túl se kompenzálj. Pl ha Neked nem volt lányos ruhád azért még nem kell a lányod csak rózsaszínhabosba tenni.

Még ez az oldal is jó erre, néha belesodródsz valamibe amit Te is csak félig gondolsz, kicsit látod görbe tükörben és senkit nem zavar.

Nekem kV ezek az ötleteim.

A konkrét kérdésről pedig azt gondolom, hogy maradj nagyon semleges. Az élsport gyakran nem a boldogság felé vezető út. Törjön át az akaratával és a tehetségével ha lesz.

De nagyon sok a traumatizált sportoló. Ha ott leszel és látod hogy a Te kisgyerekednek milyen árat kell fizetni, talán nem is akarod majd már.

Szerintem az hogy emiatt aggódsz, már megakadalyozza hogy ugyanazt tedd. De a másik végletbe se jó esni. Figyelj erre és ha ott leszel és kérdéses a helyzet, elemezd, hallgasd meg a gyereket, beszélj pszichológussal.

Olyan messze van ez és annyi a feltételesség.

Nem nagyon értem, miért lenne rossz.. A gyerekek nem csinálnak semmit maguktól, ha igen, elrontottad, mert hacsak nem valami problémás gyerek, túl nagy nyomást raktál rá.

Egészséges gyerek a legszívesebben játszik és nem kötött foglalkozáson vesz részt olyan 7 éves korig, majd egyre kevésbé.

Én szeretném, ha a gyerekem minden olyasmit csinálni és történne vele, amit én nem kaptam meg. Pl normális gyerekszobát, hangszeren játszási lehetőséget, sportot, megfelelő hátteret a tanulmányaihoz, megfelelő közeget és odateszem magam barátkozás terén(nincs gyerekkori barátom, mert a tesómmal és unokatesómmal kellett játszanom, nem bandáztattak.. ), könyveket, saját tárgyakat, amiket ő választhat, fejlesztő, okosító logikai játékokat(utáltam a létrás szerencsejátékot) is, kényelmes és szép megjelenést adó ruhákat, amik nem szúrósak, ápolt hajat frizurával ha szeretne(ezért megtanultam fonni és képeztem magam), illetve nem csak bizonyos fajta ételek eszik, hogy aztán rácsodálkozzon mi az a padlizsán(legalábbis a lehetősége megvan). Ezek mellett megőrzök párat, amit pl én kaptam(fix "családi" társaság, állat a gyerekkorban, jó iskola, elvárások), de ez is személyre szabva.

Szerintem anyukád jól csinálta, bár a versenyek talán túlzások, de a stabil tudás nem csak matekból fontos, 4-5ös jegyek elvártak, pláne alsóban, illetve később még pluszpont is a gimis felvételiknél(8,6 és négyosztályosnál is szóbelinél díjjazzák), dimán lehetett stratégiai lépés is. A gyerekek nem fognak semmit csinálni x éven át maguktól, néha mondanod kell, hogy "gyakoroltál?" és az a jobb, ha segítesz benne és nem csak neki kell gyakorolni, sőt, játékká teszed. Az enyém nem szeret leckét írni, de muszáj neki, akár kiabálva is ráveszem, nem nagyon érdekel, ha majd felnőttként pattog, hogy kényszerítettem rá és mittudomén, cukrász lesz.. ha majd eljutunk odáig büszke leszek arra, hogy volt lehetősége bármit választani, mert ha mondjuk cukrásznak ment volna 7 éves korától, bekerül egy szr középsuliba, elzüllik, neadjisten meggondolja magát amikor már nem lehet..

Érted, lefelé bármikor választhat az ember, ha hagynak teret a hobbinak is ott is lehet sikereket elérni, ki tud teljesedni benne, felfelé viszont nem tudott volna mit kezdeni anyukád.. meg régen más rendszer volt, nem voltak annyira elismert faragómesterek, fodrászok, cukrászok, információáramlás meg semennyire! Ha 30 felett vagy, abból az időből való vagy, hogy csak tanulással, színészettel lehetett kiemelkedni, jobb lehetőségekhez jutni(meg vállakozóként), illetve abban az időben nem kicsit verték/büntették/alázták a versenysportolókat is minimális pénzért.

Én örülnék, hogy anyukám a legjobb tudása szerint gondoskodott rólam egy másik időben, más információkkal és körülményekkel és pl tudsz segíteni a gyereked leckéjében és talán tudod okosan is tanítani, hogy könnyebb megérteni. Gondolom egyébként sportoltál, sportolhattál a szabadidődben, nem voltál letiltva róla, csak nem versenysportolónak adtak. Abban az időben a molesztálásosdi is sokkal több volt, mint amennyi napvilágot látott.

Kíváncsi vagyok nekemesik-e a gyerekem felnőttként, hogy ő mindig is lovat akart, én meg játékokat vettem neki, különórákat, kényelmes, előnyös ruhákat, meg zenesuliba járattam, pedig az árából lehetett volna lova(lovardája is, ha mást nem kap) és lehetett volna mittudomén díjugrató, vagy lovász, vagy lóterapeuta, ehelyett néha lovagol száron vezetve. Én nem szeretem a lovakat, kicsit tartok is tőlük, de a gyerekem elhordom néha lovagolni, ez csak egy a sok tevékenység közül, amit élvez(és ebből egy sem a rendrakás meg a leckeírás), de így is több dolgot kipróbált, amihez kedve volt, és amint komolyan kellett csinálni, többet belefeccölni erővel, már annyira nem jött be neki, hiába ügyes pl zenesuliban, úszásban vagy táncban, nem szívesen gyakorol, de ő nem így éli meg valahogy, és utólag úgy emlékszik, hogy nem tudja miért hagyta abba/miért nem csinálta, amikor hirtelen lesz kedve megint. Én meg nem is erőltetem a versenyszintű dolgokat, csak tudjon valamennyire. Tanulmányai alsóban pedig legyenek ötösök, ha meg már tudja, miért ne menjen versenyre, plusz sikerélmény. Most azért nem fogom piszkálni, hogy menjen úszni és jön majd a verseny, de az anyagot megtanítom neki, hogy tudja, ha meg tudja már helyezése is lesz versenyen(főleg mivel iqban képes rá bőven), amire néha viszik. Illetve rengeteg sikerélménye lesz így a suliban, meg ugye középsulis felvételinél nagyon jó(oktv dobogósok meg rengeteg pluszpont egyetemen, de középsuliban már nem piszkálnám ilyenekkel és nem is fogok neki tudni segíteni 5ösre korrepetálni).

Bocsáss meg anyukádnak. Az ő körülményei, lehetőségei, információi mások voltak, mint a mijeink. Csak jót akart neked, ha nem is éltél vele, volt lehetőséged választani. Az én gyerekem főzni is tanítom, ha nem is lesz szakács, a tudása nem vész el, majd hasznos lesz, akkor is, ha egész életében ételt fog rendelni, mert megutálja a főzést. Nekem anyám nem tudott segíteni érdemben a suliban, a mai napig sajnálom, mert több türelme lett volna, mint apámnak, aki meg jobb is volt, ha nem segített.

Csalókák a gyerekek benyomásai, emlékei is, érzelemalapúak és még azon túl is szelektívek, ezt is érdemes észben tartani.

Én értem amit mondasz, mert nyilván néha "erőltetjük" őket a nevelés során, pl igenis üljön le tanulni, de egy iskolas gyerek már értelmes, elvont fogalmakat is tud használni. Ilyen helyzetben egy bizalmas beszélgetésben lehet tisztázni hogy érted, hogy sírt hogy nem akar edzeni, a célok elérése során néha kétségbe esünk. Az sem oké ha minden hullámvölgyben feledjük, de ő kit gondol erről.

Én nem voltam sportoló de van egy sztorim. Sose felejtem el hogy ovisként jártam egy külön tornára ott az óviban. Egyszer kifakadtam hogy nem akarok járni,.Anyu mondta hogy jó, akkor majd hoz egy szép virágot a néninek és megköszönjük az eddigieket, ne aggódjak minden oké.

Én úgy vettem hogy ez már rögtön a legközelebbi tornán lesz és ahogy ott voltam, úgy éreztem hogy ez mégis jó és szeretném csinálni, de atyaég, Anyu hozza a virágot, vége. Addig rágódtam ezen, amíg az óra közepén sírásban törtem ki. Amikor odajöttek, elméletem, hogy miben vagyok és én mégis szeretnék járni.

Aztán jött Anyu. Nem hozott virágot, és nevetett amikor meghallotta az egészet, mondta hogy jó akkor járjak nyugodtan.