Miért kéne a fiúgyereknek az apja klónjának lennie?

Én megértem hogy zavar, a mi fiunk egyikünkre sem hasonlít szem- és hajszín tekintetében és már a 4. megjegyzés után kezdtem kellemetlenül érezni magam épp a virágkötőnél, hogy talán azt hiszik, hogy félreléptem...egyébként a nagymamára ütött a színeiben, egy generációt átugrott, ami szerintem tök érdekes meg mókás is, mert nem számítottunk rá. Egyéb vonásaiban vegyes, de főleg a nagyira emlékeztet.

Még ha nem is bunkóságból mondják, sokan vannak akik mindenáron mondani akarnak valamit és valószínűleg nem sejtik hogy ti azt már 20x hallottátok korábban. Lehet hogy nem akarnak semmi rosszat, de az nem oké hogy megsiratnak egy gyereket. Ilyen esetben mindig állj ki a gyerek és magad mellett, mert érzelmi szüksége van arra hogy megvédd magatokat ilyenkor a jópofizás helyett, persze kulturált módon, valamint példát is mutatsz neki abból hogyan kell kiállni magadért.

Ne lásson meginogni ilyen beszólásoknál, hanem legyenek kész válaszaid, amiket ilyenkor előhúzhatsz gyorsan és amiből sugárzik hogy te büszke apja vagy és szereted, nem szégyelled.

Nem kell hazudni ha tényleg teljesen az anyjára hasonlít akkor abba is bele lehet állni büszkén, hogy még szép, mert ő szamodra a legszebb nő, így örülsz hogy a fiad is legalább annyira szép lett vagy valami hasonló.

Utána otthon nem kell felháborodva mesélni hogy megint beszólt xy hogy a gyerek nem hasonlít rád, hanem nem kell belőle ügyet csinálni.

Ti így vagytok egy család, megingathatatlan egységnek kell lennetek a gyerek szemében, nem érezheti rajtatok ebben a témában már a feszültséget ha már sírt is legutóbb szegény.

Én anyaként megértem a kérdezőt.

A fiam 90%-ban rám hasonlít és nem egy családtagtól megkaptam, hogy nem is a férjem az apja, pedig az a maradék 10% az rá hasonlít. Az álla, a szemformája, a mozgása.

Én ezt eddig annyival elintéztem, hogy a beszólogatóknak elmondtam, hogy nem rendelkezik fénymásoló funkcióval a méhem, és a genetika szabja meg, hogy néz ki.