Párom lánya 12 éves, hétvégente van nálunk de még mindig az apjával alszik. Szerintem ezt már lassan elkéne hagyni, de akárhányszor szóba hozom mindig az a válasz hogy pár napot van itt, had aludjon vele.
Amíg kissebb volt, elfogadtam és normálisnak is gondoltam.
De mostmár azért ennyi idősen már elkéne hagyni
jan. 2. 13:13
42/51 anonim válasza:
Én elvált nő vagyok, a gyerek 2 éves korában váltunk. Nekem nem lett összeköltözős párom. A lányomnak mindig volt külön szobája külön ággyal, de kisebb korában, ha félt, kijöhetett hozzám, illetve egy-egy éjszaka eleve mellettem aludt. Mivel iskolában dolgozom, megkérdeztem az iskolapszichológust, hogy ez meddig normális (mert én szerettem volna, ha mindig a saját ágyában alszik, de nyilván nem akartam félni hagyni, meg ha bekísértem a helyére, sokszor kijött újra, egyszerűbb volt engedni, mint 5x kelni egy éjjel), szóval a pszichológus azt mondta, hogy nagyon maximum alsós koráig, tehát 9-10 éves korig. Ez a szakember válasza, hivatkozhatsz erre. Az szerintem semmilyen életkorban nem normális, hogy a pár egyik tagját kitúrja a közös ágyból.
jan. 2. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
43/51 anonim válasza:
Ha havi 2 hetveget van velezek a gyerek az osszesem 2db ejszakat jelent
A 30 ejszakabol 28 igy is a tied marad.
Kovetkezetes h nem osszevissza dobalja a gyereket hanem vele alszik ezen a havi 2 ejszakan.
Szerintem te feltekeny vagy a gyerekre. Nem hinnem h ekkora raplit kell csinalni ebbol. Legkozelebb mit talalsz ki h megekezd az apa/lanya kapcsolatot?
jan. 3. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
44/51 anonim válasza:
43as azért te baromi rosszul látod a dolgokat. Az összevissza dobálás és az hogy a 12 éves gyerek az apjával alszik között van elég nagy külömbség. A gyerek egészséges fejlődése szempontjából is az lenne a normális ha ennyi idősen már külön aludna, otthon is, nálatok is. Ennek semmi köze ahhoz hogy elváltak a szülők vagy sem, kérdezzetek meg bárkit, hogy velük alszik e a 12 éves gyerek. Egyébként a kiscsajnak ez nem kellemetlen? Teszem fel lassan menstruál is és az apjával alszik egy ágyban... Nekem ez annyira furcsa
jan. 3. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
45/51 anonim válasza:
Ez csak a nyugai modern liberalis vilagban "egeszseges" ...
Es mi van ha menstrual a gyerek? Ez most h jon ide?
Le fog szokni rola de jobb lenne ha magatol mintha erovel.
jan. 3. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
46/51 anonim válasza:
Láttatok amúgy manapság 12 éves lányokat? Mert azok aztán már nagyon nem gyerekek
jan. 3. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
47/51 anonim válasza:
Igen lattam itt alszik meg.
Es igen latom a osztalytarsait is. Az egy dolog h jatszak a felnottett. De baromira nem azok. Ha atjonnek a baratai elobb rajzolnak vagy barbiznak mint h telot nyomkodjanak. Persze magy a szajuk de barmi van mindegyik szalad az anya szoknyaja melle. Ha egy idegen koszon teljesen ki van. Meg a kisbabakori macijaval alszik, es ha nincs meg akkor gond van.
jan. 4. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
48/51 anonim válasza:
47 akkor neked szerencséd van,hogy kislány.
Az én lányom 10 éves és teljesen az ellentettje a tiednek.
Pedig úgy volt nevelve,hogy sokáig kislány maradjon.csak sajnos hamar elmúlt a barbizos,plussmacis időszak.
Mindegy is,12 évesen akkor sem normális az apukaval aludni.
jan. 4. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
49/51 anonim válasza:
Én is csodálkozok ezen, én pl akiket ismerek 10-11 éveseket az egyik lassan profi modell, sok 20 éves megírigyelné ahogy kinéz, a másik cukrásznak készül és Barbiezás helyett sütős videókat néz meg süt otthon. Ez is túlzás, de az is mikor sokan még gyerekként kezelik a 12 évest meg egy ágyban alszik a szülővel, az sem egészséges és ez legtöbbször a szülő hibája hogy nem hagyja a gyereket felnőni. Ismerek olyat akiknek a 15 éves gyereke még hisz a télapóban meg úgy bánnak vele mint egy 5 évessel. Nagyon gáz külső szemlélőként
jan. 4. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
50/51 anonim válasza:
Nem mondom h nem teloznak. 🤣 De a lanyom rajzolos videokat nez es egyutt rajzolgatnak a baratnokkal. Mara mar eleg ugyesen keszit 2-3 oldalas manga szeru kepregenyeket.
De ettol meg kislany csomo dologban naivok es tapasztalatlanok.
Az h 10-11 evesen model az valszeg az anyja hajtotta. Olyan kozegben mashogy kell a gyereknek elnie. Sokkal fegyelmezetebb sokkal tobb a szabaly a nyug. Persze h felnottesebb. De testileg nem gondolnam h versenyezne egy 20 eves lannyal. Sok lanynak 12 evesen meg melle sincsen lapos a mellkasa. Nem formalodik a csipoje stb. Paresz van aki testileg nagyon fejlett de ott valszeg mar 10 evesen menstrula a kislany.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!