Ha én “helyes” magyart beszélek a gyermekemmel, akkor van rá esélye, hogy nem ívódik belé a nyelvjárás, helyi kiejtés?
A férjem szlovákiai magyar, Szlovákiában is élünk. Én mindössze 1,5 éve. Először is kijelenteném, hogy semmi bajom a tájszólással, nem nézem le érte az embereket, különlegesnek is tartom, és a férjemet is úgy szeretem, ahogy van, noha neki is megvan a jellegzetes beszéde.
Mindezek ellenére örülnék, ha a lányunk majd szépen beszélne magyarul. Persze, a szép szubjektív. Csak szeretném, ha “magyarosan” ejtené ki majd a szavakat. Tudom, hogy Magyarországon is vannak jellegzetes kiejtések, jellegzetes szavak (biztos én is hordozok ilyet), de a felvidékit bárhonnan felismerem/felismeri az átlag ember, ezért így fogalmaztam meg a kérdést.
Tehát, ha most egész pici korától kezdve tőlem a “szép” magyar beszéded hallja, de az édesapjától és elég nagy valószínűséggel majd a kortársaitól is a helyi nyelvjárást, akkor melyik esélyesebb, hogy ráragad?
Még picike, 2 hónapos.
A helyi nyelvjárás.
Én Magyarországon születtem, itt is élek, anyukám erdélyi, de mire megszülettem elhagyta a tájszólását, én 100%-osan "szép" magyart beszélek itthon.
DE elég volt Erdélyben lennünk 3 hetet, mindenkitől az ottani beszédet hallani, játszani ottani gyerekekkel és 3 hét alatt elkezdtem felvenni a tájszólást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!