Hogy érjem el, hogy legalább tiszteljenek a mostohagyerekeim?
Párom és köztem 18 év korkülönbség van: Ő 42, én 25. Neki vannak gyerekei, a lánya 12, a fia 10.
A lánya eléggé elkényeztetett, nagyon sok mindent megenged magának velem és a családommal szemben is. Amikor az apja nincs ott, akkor nagy mellénye van, és múltkor majdnem lekevertem a kishölgynek egyet, mert undorítóan viselkedett (ráült először apám sírjára majd egy másik sírra, mert "Mit számít az nekik?"). Volt már,hogy lesugarbabyzett, leqrvázott, hosszú a lista, ami a számlájára írható. A fiút is biztatja fel ellenem.
1,azért álljunk meg itt egy szóra.
Nem említett a kérdező semmi olyat,hogy O rossz mostoha lenne.
A mai fiatalok túl sokat megengednek maguknak
Bár nekem nincsenek mostoha gyerekeim,de teljes mértékben megértem a kerdezot
Nem tűri el, ezek után volt mindig következménye, beszélgetés, büntetés. A gyerekek 70/30-ban vannak itt (2 hetente csütörtöktől vasárnapig), az édesanyjukkal és annak párjával meg gyerekeivel élnek, de arról nem sokat tudok, hogy ott hogy viselkednek. Mostohaapját eddig még csak nem is láttam.
Igen, tudom hogy kamasz, de mindennek van határa. Főleg a temetős esetnél, ahol nagyon kiborultam, pár napig nem is mert szívózni, de már kezdi elölről.
"Volt már,hogy lesugarbabyzett"
És igaza is volt.
Kérdező, ha 40 éves lennél, akkor legalább esélyed lenne, hogy komolyan vegyenek a párod gyerekei. Így esélyed sincs. Pontosan tudják ők, hogy a kapuzárás előtt levő apjuknak kellett a friss pipihús. És ennek alapján mindkettőtökre mély megvetéssel tekintenek.
Azért azzal legyél tisztában, hogy pl a sugarbaby kifejezést nem maga találta ki, hanem valószínű az anyjától hallotta. Ebből arra következtetek hogy otthon hangolják ellened.
Neked pedig azt javaslom, vedd elő a birkatürelmed, mert bizony gyerekes pasid van, itt ezzel számolni kell. Ha nem.tudsz ezzel együtt élni, keress korodbeli srácot akinek nincsenek gyerekei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!