Barátnöi megisszák a suliba a lányom innivalóját. Higyannoldjam meg diplomatikusan a dolgot? Vagy haggyam?

Hát ne haragudj utolsó, de anyaként mondom: se kedvem, se időm, sőt a pénzemet sem más gyerekének rendszeres (!!!) étkeztetésére kívánom költeni, ha más anyja lusta…

Nyilván nem véletlenül csomagolok a saját (!) gyerekemnek: egyrészt nyilván az ára miatt (egy szendvics a sulibüfében 600 felett), másrészt azért mert tudom mit teszek bele, lát zöldséget, rendesebb tejterméket, felvágottat, sütöm a kenyeret stb.

Minőségben sem ugyanaz, mint valami odadobott édesítős-cukros sz..r a büféből néhanapján, mert más felzabálja.

Ez nagyon nem OK- és sajnos az sem, hogy annyi, de annyi ilyen neveletlen, ingyenélő van és egyre inkább elfogadott, mert “jáááájjj szegény rászoruló”- fel kell kelni drága kamasznak és a lusta anyjának is időben, el kell menni vásárolni a boltba, dolgozni kell vele és akkor lesz olyan étel, hogy ne kelljen a másé után csorgatni a nyálad.

Szerinted nekem vagy a másik szülőnek/gyereknek nem fáradtság a készítés, beszerzés?

…és itt nagyon nem arról van szó, hogy ritkán (!), egyszer-egyszer valakit megkínálunk, mert ez ÉLŐSKÖDÉS- de igen, tudom, ez a divat a proliknál, mi meg nem győzzük őket lerázni.

Az én gyerekem napi szinten meséli ugyanezt, hogy amikor kinyitja az uzsonnás dobozát, gyakorlatilag egy nyafogó-kunyeráló tömeg ZAVARJA az evésben és még neki kell napi szinten (!) magyarázkodni, hogy nem, ma sem ad, nem akar, ő is éhes, hozzon magának és nem hagyják abba, 20. Alkalom után se és BÁMULJÁK, nézik ki a szájából… tényleg kellemes lehet így enni, hogy egy átlagos felsős osztályból a gyerekek több mint fele jó esetben ki van lökve valamennyi zsebpénzzel és oldja meg a büfében, rosszabb esetben még ez sem.

Én nem ezért dolgozok és hányni tudnék a kunyeráló, nyígó emberektől és gyerekben még rosszabb, mert erre nevelik a lusta, nemtörődöm szülei…

:(

"ha más anyja lusta…"

Ne haragudj, de én is anyaként mondom: nehogy már egy felsős gyereknek az anyja csinálja a tízóraiját. Ennyi önállóság már bőven elvárható. Ha nem visz magának, akkor viszont tényleg ne kunyeráljon, de ne az anyját hibáztasd.

…hát nem tudom, utolsó.

Nálunk a felsős, az 14 év alatti, ergo nincs jövedelme, nem dolgozik, így bevásárolni sem tudja az alapanyagokat, amiket megenne, a zsebpénzéből meg nálunk nem szokás saját magát élelmeznie.

Az ételkészítés ott kezdődik, hogy az alapanyagokat megveszem és hazaszállítom- lehet, hogy nálatok ez is a kiskorú dolga, nálunk nem: autóval vagy házhozszállítással rendeljük és mi felnőttek fizetjük ki, természetesen.

Nyilván nem arról van szó, hogy a gyerek nem bír megmosni egy almát vagy bedobni egy müzliszeletet is az uzsonnás tatyójába pluszban, de azt gondolom dolgozó emberként, anyaként, nőként, hogy a háztartásvezetés még ezen a szinten sem egy gyerek feladata.

Nálunk és az ismerősök, rokonok, barátok körében, családjaikban a kiskorúak dolga a tanulás, a szobájuk kb rendben tartása (nem, ablakpucolás és szőnyegtisztítás ebben sem elvárás és nem a napi szintű takarítás!), a napi uzsonnacsomagolás nem.

Annál inkább sem, mert ha vannak kisebb tesók, akkor a kiskamasz gyártsa a többinek is? Ha a felnőttek is visznek, akkor nekik is? Egyszer-egyszer még elmegy, belefér, ezzel is persze, alkalomadtán lehet tehermentesíteni a szülőket, de ne már… nem ettől lesz életképtelen egy gyerek 12 évesen, hogy nem vásárol be meg nem szel reggel 7 előtt kenyeret meg kel azért 10-20 perccel korábbam, hogy kivegye a vajat időben a hűtőből, hogy kenhető legyen.

Ne haragudj, de ezt én sem tettem ennyi idősen. Egy gimis már nyilván más, de 14 alatt igenis a szülők dolga a gyerek élelmezése. Mondom ezt úgy, hogy általában heti 1x nálunk a felsős gyerekem a “vacsorafelelős”, mert élvezi a dicséretet, ami egy salátáért vagy szendvicsért kap tőlünk, de napi szinten nem várnám el tőle.

Ez tehát nem önállótlanság, hanem szülői felelősség, amibe az otthon, a ruházat, az étel, a tanulás, a kultúra-szabaidő és sok más is beletartozik.

Megkenni egy kenyeret és rárakni pár dolgot tud egy 11-12 éves is. Egy szörpöt bekavarni pláne. Legalábbis kéne, minden kognitív és motoros funkciója adott ehhez egy gyereknek. 13-14 évesen már egy melegszendvics vagy rántotta sem kottyan meg, ne már... igaz, nézem a tematikus face csoportokat, ahol a tízévesnek még sütikiszúróval vágják a szendvicset meg a kenyér szélét eltávolítják, úgyhogy az önállótlanság egy új szintet lép mostanában.

Elhűlve olvasom ezeket a kunyerálós posztokat. Anno ezt a szülők otthon rendezték, legalábbis anyám rögtön leállított úgy négyévesen (tesóm lát biztosan, arra emlékszem is), hogy nem tarhálunk senkitől. Volt mélyszegénységben elő osztálytársam, az sem kunyerált. Ez tényleg valami új társadalmi jelenség, valami furcsa manifesztálódása a "nekem jár" egyre népszerűbb felfogásnak.

"Nálunk a felsős, az 14 év alatti, ergo nincs jövedelme, nem dolgozik, így bevásárolni sem tudja az alapanyagokat,"

Nem tudom, nálunk teli van a hűtő. Van keze, ki tudja venni a hozzávalókat és nem böte ahhoz se, hogy össze is tegyen egy szendvicset.

Talán azért, mert már pöttöm ovisként is támogattuk az önállósodási törekvéseit. A kisebb 4, nála még az oviban is van törekvés erre, simán kenik a kenyeret, "finom motorikus"-edzés részeként. A fiúk is.

Tök ciki lett volna, ha felsőben anyám csinál nekem szendvicset.

Megkened a kenyeret, beleraksz ezt-azt, becsomagolod szalvétába, vagy amibe szoktátok - mi van ebben, amit ne tudna megcsinálni már akár egy 9-10 éves is?

Én vagyok a kunyerálós. Mintha írtam volna, hogy magamnak kellett csinálnom(én 12 éves kortól voltam gimis), de anyámnak is csak annyir futotta, mint nekem. Senki nem volt 20 éve, aki megtanítsa mitől finom egy szendvics, nálunk pl csak margarin volt. Sokszor csináltam magamnak, de az szr volt. NeM tudtam, mitől jobb az övé, milyen ízek illenek össze, hogy a majonéz nem olyan paprikás szalámival(amit anyám vett), mint az ő felvágottjával, és a fejessaláta sem lesz olyan. Fogalmam sem volt, hogy kell jó szendvicset csinálni. Volt mit ennem, csak szr volt akár magamnak csináltam, akár anyám nekem!

Ahogy itt írja a nő(aki szerintem kicsit túltolja, de a gyerekek hálásak egy gondos anyáért, én is így csinálom, csak az én gyerekem válogatós, szendvicsből szinte semmit nem eszik meg, csak a párizsisat mindennélkül), a hozzáadott tudás az érték, miket vesz, hogyan rakja össze.

Mondom, szr nekem is volt, nem éheztem de egyszerűen vágytam a jóra. A szegényebb osztálytàrsam meg örült a büfés cuccnak a kajájáért cserébe NÉHA(éveken át néha), ugyanis náluk meg pénz nem volt ilyenre, íyg neki a büfés hotdog jól esett, hiába volt a szendvicse finomabb, amit ritkán eszik, az értékesebb.

Ha valakinek ugyanolyan szr szenvdicse lett volna, mint nekem, nem kunyerálok. Kell a kultúra hozzá, a jobbat alkotni akarás, hogy fincsi legyen, megfelelő alapanyagok, tudás a párosításhoz. Az ő anyjának volt ilyen, az enyém egy szerencsétlen votl, nekem meg pár óra tanulással felnőttként kellett felszednem a hiányzó tudást, pl mi az a vaj, mert csak a margarint ismertem és vajnak hívtuk. Nem anyagi miatt, anyàm lusta es igénytelen volt ilyenre. Meg a trappista.. fú, de rossz volt, azt se tudtam mi a mozzarella, anyàm a mai napig ugyanazokat veszi, paprikásszalámi, kolbász, kenőmájas, ritkán téliszalámi. Trappista. Vizes zsemle. Margarin. Zöldségnek zöld paprika, paradicsom, hagyma, nagyritkán fejessaláta. És akkor rakj össze belőle ehető szendvicset. 60 éves és egész életében ezeket ette, nem is fog változni később se. Néha bejön egy vajkrém, vagy valami felvágott(karaj), de.. nem mindenkinek ugyanolyan a háttere(én álomtini voltam). Mákos kalács, teavaj, felvágott valami ritkább sonkából, mozzarella, madàrsaláta, majonéz.. kb így nézett ki, amit kunyiztam. Az átlag gyerek szrja nem kellett, nekem

Is az volt és sokszor csináltam magamnak, de őszintén szrért senki sem fog 20 perccel korábban kelni