Helytelenül cselekedtem?

Nem megerősítést vàrok, leírtam az adott szituációt és mivel az adott anyuka és én is máshogy éltük meg a helyzetet, gondoltam kikérem mások (lehetőleg szülők) véleményét az esetről, hátha tudnak olyan gondolatot hozzátenni a sztorihoz amiért megértem, miért lehetne rám haragudni.

És te mit vársz a kommentedtől?

“ így úgy döntöttem, engedek az egyik gyerkőc kérésének és kimegyek velük játszani, gondoltam addig sem tőlük zeng az étterem”

Szó szerint ezt írtam. Gyerekek ki-be rohangáltak, a nagyobb kislány többször kért, hogy menjek ki én is így kimentem vele. De nem értem a történet szempontjából ez min változtat. A szülők mind bent ültek, az idősebb rokonok felváltva voltak a gyerekekkel, amikor én kimentem sem én voltam az egyetlen felnőtt.

15-ös, ebben igazad van, nem voltam ott amikor egy másik rokon bekísérte az anyukájához. Onnan nevetgélve szaladt ki, semmi baja nem volt.

Egyébként a helyszínen a szülei nem mondtak semmit a történtekkel kapcsolatban, se azt, hogy köszi se semmit, nagyon nem ijedtek meg. Fontosabb volt otthonról megírni, hogy hogy néz ki a gyerek karja.

Semmiféle buksisimit nem várok. Tisztában vagyok vele, hogy 2 éves és nem, nem hasonlítom 4 éveshez, mert a 4 évesekhez sem értek.

Teljesen mindegy ki hány éves, van amikor elmegy az agyuk, addig spanolják egymást. Azt, hogy eszetlen, nem az életkora miatt írtam, vagy mert hülyének tartom, de akkor ott már mindegyik eszetlen volt. Fáradtak voltak, felpörgették egymást, eszetlenül viselkedtek. Visítva röhögött, meg sem hallotta amiket neki mondtunk, ment neki mindennek, csak szaladt. Gondolom, akinek van gyereke, nem kell tovább magyarázni ezt az állapotot. Eszetlenek ilyenkor, sajnálom, ha ezzel bárkit is megsértettem.

Egyébként már elég jól beszél, el tudja mondani, amit szeretne. Nem folyékonyan mondatokban és lehet még nem mindenki érti de a szavakat már egész szépen mondja, ha akarja. Amikor lusta vagy nincs kedve, olyankor elharapja a szavak végét de semmiképp nem mondhatjuk, hogy nem beszél még.

És akkor itt álljunk már meg egy pillanatra!!! Mi az, hogy én felelősséget vállaltam értük?? Dehogy vállaltam, nem véletlen nincs gyerekem, más gyerekéért meg aztán végképp nem vállalok semmilyen felelősséget. Kimentem, mert a kislány aki hívott (lassan első osztályos) sokáig kérlelt és nem akartam már elutasítani. Kint még két rokon jelen volt, amikor a baj történt. Én értem oda a leghamarabb, de egy szóval sem jeleztem a szülők felé, hogy egyék csak a desszertet mert én majd vigyázok a gyerekekre. Sőt, ilyet senki sem mondott, de miután ki be rohangáltak, visítoztak, többünknek kellemetlen volt a helyzet. A szülők nem szóltak rájuk, nyilván én sem szólok más gyerekére. Próbáltam beszélgetéssel lekötni őket, nagyrészt sikerült. A pici nem akart megnyugodni, akkor történt az eset. Nem azért mentem ki, hogy rá vigyázzak. Hálát sem várok, túl is van beszélve az egész. De az, hogy megjegyzést tesznek a karján levő foltra, azért nálam kiverte a biztosítékot. Egyrészt rosszul érzem magam, mert tudom, hogy erősen szorítottam meg csórit, de dacolt, rúgkapált, ment volna tovább. Bàntani semmiképpen nem akartam, ösztönösen cselekedtem. Hozzàm nem áll közel a kisfiú, mondhatni teljesen hidegen hagy, se szeretetet se kötődést se semmit nem érzek iránta, nem is sokszor találkoztam a család ezen részével, de azért az útra nem hagyom kiszaladni. Nem kell nekem hálálkodni, de szerintem a szüleitől annyira nem volt szép, hogy még megjegyzést is tettek nekem utólag. Gondolom a kisfiú fejében csak az maradt meg hogy én ràntom vissza, nem tud tovább szaladni. És nem azért mert egy csodagyerek, nem tudom milyen korban beszélnek a kicsik, de ő el tudja mondani szavakkal amit szeretne.