Egy szülőnek valóban nem kéne sosem programot csinálni a gyerekein kívül?

Nagyon durván sikerült ma összevesznünk anyósomékkal. Van két gyermekem, mindketten iskolások. Pici koruktól fogva ketten neveljük őket a férjemmel segítségünk a mindennapokban soha nem volt. A nagyobb SNI-s, most már szerencsére alig van tünete, de ez rengeteg korábbi munkánk eredménye.

Mivel itt a nyári szünet, mint mindenkinek, nekünk is korlátozott a szabink, a gyerekek ezért többször mentek táborba, a szabi alatt együtt töltöttünk miden időt. Egy-egy hét volt ( tehát összesen éves (!) szinten 10 nap, amikor a nagyszülők vállalták őket. Ez idő alatt mi semmit nem pihentünk a ferjemmel, hanem látástól mikukásig dolgoztunk. A mama közölte, hogy akkor szombaton menjünk a gyerekekért, én jeleztem, hogy vasárnap tudunk, mert programom van. Illetve a férjem elhozza őket szombaton is ha kell, de én másnap pár órát nem leszek. ( egy kollégámat búcsúztatjuk, aki külföldre megy.) Ezek után teljesen kiakadt és nekiállt velem minősíthetetlen hangnemben üvölteni, hogy milyen anya vagyok én, egy anyának ne legyen programja, a gyereke legyen az első!

Köpni nyelvi nem tudtam l, mert nekem tényleg ők az elsők, rengeteget foglakozom velük pici körül óta. Nálunk a nagyszülő nincs a hétköznapokban, mindent mi oldunk meg évek óta. Én embereket gyógyítok, a férjem is hivatásos kötött munkaidővel.

Rengeteget dolgozunk, emellett a nagyszülőknek is besegítünk mindkét oldalról.

Ez ekkora bűn, hogy pár órás programra el merészelek menni?!