Csak én pánikolok vagy más is ?

Szerintem normális ebben a korban elkezdeni gondolkozni ezen a témán. Az is sokat dob, ha a közeli környezetedben egyre több mindenkinek lesz családja, gyereke.

Nem vagy lemaradva, a te életed a saját tempójában halad. Te tudsz rajta gyorsítani, lassítani.

Mindig van, ami miatt lehet panikolni.

En 25 eves vagyok,4 honapos a kisfiam, mar 5 eve hazasok vagyunk a ferjemmel (igen, koran hazasodtunk, csak ugy, kulonosebb oka nem volt).

En szeretem es elvezem az anyasagot, minden nehezsegevel egyutt (nyilvan, csak 4 honapnyi tapasztalatom van egyelore).

De a karrierem nem halad sehova. Eddig tanultam ezt, tanultam azt, soha nem fejeztem be semmit (pontosabban egy szakmat szereztem, de 2 egyetemet ott hagytam), mert fingom nincs, hogy mi erdekelne. Munkabol munkaba ugrottam, mindig felmondtam, mert untam a helyet, ahol vagyok.

Fogalmam nincs,”mi leszek, ha nagy leszek”.

En emiatt panikolok, le vagyok maradva, mert meg mindig csak ott tartok, ahol 18 evesen. Azaz, nem tudom, mi lesz, hogy lesz.

Mondjuk az a munkahely, ahonnan eljottem szulni, eppen nagyon tetszett, de nem tudom, akarom-e folytatni. Pedagogiai asszisztens vagyok egy oviban, elvezem, de nyilvan a fizetes nagyon keves. Es allandoan csak azon jar az agyam, hogy ez igy jo lesz-e, mi legyen…

Szoval panikolni es masokhoz hasonlitani magad, na azt mindig lehet.

Hogy megeri-e? Valoszinuleg nem.