Van, aki "cikrusznak" éli meg az anyaságot?

Nem.

Csak ilyenkor mindenki hajlamos a legrosszabbat feltételezni az emberről!

Mert ugye társadalmi elvárás hogy a nő mindennél jobban szeresse a gyerekeit, áldozzon fel mindent értük. De legyen dolgozó is, háztartás beli is, no meg tökéletes formájú ragyogó feleség.

Ez csupán egy szófordulat arra hogy nehezen élte meg valamelyik időszakot amég a gyerekkel volt (terhesség, kisbabás, dackorszak)

Tisztában van a saját képességeivel.

Én ilyen vagyok, bár a cirkusz szót nem szoktam használni. De ha megkérdezik mikor lesz testvér mondom hogy soha, nem kezdem ezt újra.

Szeretem a gyerekem az első perctől. Ő a mindenem. De a csecsemős létet utáltam. A csöpögő mellet, a magatehetetlen kis csomagot aki csak néz ki a fejéből a vaksi szemeivel, a felborult napokat, a nulla rendszert. Akkor csak csináltam amit kell és próbáltam a szép dolgokra koncentrálni, valamennyire sikerült is, mert nem lett terhesség utáni depresszióm vagy ilyesmim. De sokkal jobb a mostani korszak, hogy már kis csibész, reagál, mosolyog, kúszik-mászik, sikoltozik, érdekli a világ. Viszont még mindig be vagyok zárva. Amellett hogy élvezem ami most van, vágyok már rá hogy elmehessek ráérősen programokra baba nélkül is. Hogy akár este elmenjek bulizni és igyak. Hogy 1-2 napra a nagyszülőknél hagyjuk. Hogy anélkül ugorjak el mondjuk vásárolni hogy azon görcsölnék nem ordít-e cici után. És ez talán már lassan itt van. Biztos hogy nem kezdem elölről újra egy másik vaksi kis csomaggal, hogy még évekig be legyek zárva itthonra.